Hogy kiféle-miféle alak Irvine Welsh zsaruhőse, akit - mint trainspottingos társait is - elért a megfilmesítés, az már első fellépésekor kiderül. Pedig még nem szívott kokaint, még nem vett részt fojtogatós szexben kollégája feleségével, még nem szégyenítette meg valamennyi munkatársát, s még nem sugdosta hátsó - a hívott nő hátsójával kapcsolatos - gondolatait perverz vigyorral a telefonba.
Ez még mind hátravan azon a tragikomikus lejtőn, melyre hősünk már azelőtt rálépett, hogy a film elkezdődött.
false
Welsh zsaruja egyelőre csak közlekedik, ám ezt sem tudja úgy csinálni, hogy ne intsen be két kézzel egy hátulgombolós skót emberkezdeménynek. Ha a kissrác felnő, Welsh talán róla is ír majd egy regényt, esetleg bekerül a Trainspotting folytatásának a folytatásába, mert ne tévedjünk; a Mocsok zsaruja, ez a minden (tudatmódosító) lében kanál kismocsok minden gesztusában a Trainspotting nagy négyesének utánérzése, noha neki öltönye van, s kicsit más motivációja. Amije viszont a pokolba tartó, ruganyos járásán túl nincsen neki, az valami mélységféle. Ki ne emlékezne, hogy Renton milyen mélyre jutott a szarban, ezt a WC-mélységet azonban meg sem közelíti a Mocsok, mely jobb pillanataiban - s azért akad néhány - úgy fest, mint a mocsok ötven árnyalata.
Jó színészek - éljen James McAvoy, és kétszeresen is éljen az örök pápaszemes Eddie Marsan! - nyomják a Trainspotting-remixet, azzal a meggyőződéssel, melyet akkor érezhet egy művész, ha azt súgják az ösztönei, hogy ecsém, mekkora egy kultuszfilmben játszol!
