Kit Harington alkoholizmusáról és depressziójáról beszélt

"Eljön egy pont, amikor rossz és szégyenteljes embernek érzed magad."

Harington havas Johnt alakította a Trónok harca mind a nyolc évadában, a sorozat 2019-es lezárásáig. Most a The Times interjújában beszélt arról, mi történt vele a sorozat vége óta. "Meglehetősen traumatikus jellegűek voltak, és szerepet kapott az alkohol is." – vallotta be. Elmondta, hogy idővel az alkohol olyan hatással volt a viselkedésére, hogy segítséget kellett kérnie. Most már két és fél éve józan.

Eljön egy pont, amikor rossz és szégyenteljes embernek érzed magad. És úgy érzed, hogy nincs kiút, ilyen vagy. És a józanság az a folyamat, amikor azt mondod: "Nem, meg tudok változni." Az egyik kedvencem, amit nemrég tanultam, hogy az a mondás, hogy "a leopárd nem tudja megváltoztatni a foltjait" hamis, mert a leopárd valójában képes rá, hogy megváltoztassa a foltjait. Szerintem ez a legszebb dolog. Tényleg segített. Ez volt az, amibe kapaszkodtam, a gondolat, hogy alapvetően változtatni tudok azon, hogy ki vagyok és hogyan élem az életemet.

Arra a kérdésre, hogy foglalkozott-e az öngyilkosság gondolatával, a színész igennel felelt.

Voltak igazi depressziós időszakok, amikor mindenféle dolgot meg akartam tenni.

Hozzátette, hogy abban a reményben beszél a tapasztalatairól, hogy azok "talán segítenek valakinek, valahol". "De semmiképpen sem akarom, hogy mártírnak vagy különlegesnek tekintsenek" – tette hozzá. "Átéltem valamit, ez az én dolgom. Ha ez segít valakinek, az jó".

Harington egy múlt heti rádióinterjúban röviden beszélt arról, hogy "mentális egészségügyi nehézségektől" szenvedett a Trónok harca forgatása alatt és annak befejezése után is. "Azt hiszem, ez közvetlenül a sorozat természetével és azzal függött össze, amit évekig csináltam" – mondta akkor.

A színész az HBO-sorozat befejezése után egyéves szünetet tartott a színészkedésben, majd a Modern szerelem második évadának egyik epizódjában tért vissza a munkához. Hamarosan az Örökkévalók című Marvel-filmben láthatjuk.

(Forrás: NME)

 

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.