Az Ivo Dzsima-i (régebben használatos angol átírásban Iwo Yima) ütközet minden olyan kézikönyvben szerepel, mely a világtörténelem nagy csatáit írja le. 1944 végén, a korábban elfoglalt Mariam-szigetcsoportról az amerikai légierő megkezdte Japán ipari központjainak bombázását. A hatalmas távolság - 2500 kilométer - azonban rendkívül megnehezítette a B-29-esek feladatát. A Tokiótól 1200 kilométerre levő Ivo Dzsima elfoglalása révén az amerikaiak olyan előretolt repülőterekhez juthattak, amelyekről hatásosabban és kisebb veszteséggel érhették el céljukat. A második világháború utolsó évében zajló, február 16-tól március 26-ig tartó "Elkülönülés" hadművelet az amerikai tengerészgyalogság történetének legdicsőbb és legvéresebb fejezete volt, japán részről pedig felmutatta a fanatikus kitartást és önfeláldozást. A kamikazék öngyilkos támadása sem befolyásolhatta, hogy Ivo Dzsima, "Japán őrszeme" elesett.
Clint Eastwood egy éven belül két filmet forgatott. A dicsőség zászlaja amerikai nézőpontból mutatja be a sziget elfoglalását, az ikerdarab, a Levelek Ivo Dzsimáról ugyanezt az eseményt a japánok szemszögéből ábrázolja. A forgalmazó ez utóbbit, a szakmailag sikeresebbet - Golden Globe díj, sok-sok Oscar-jelölés - kínálta először a magyar nézőknek. Istenkísértő vállalkozás szemtanúi lehetünk, már csak az állandóan megújuló színész-rendező múló éveit tekintve is. És ha előzetesen a politikai korrektség korántsem mindig rokonszenves törekvésére gondolhattunk az ikerfilmek kapcsán, a Levelek Ivo Dzsimáról láttán megnyugodhatunk. Clint Eastwood nemes szándékú, igényesen kivitelezett és nagyon hosszú alkotást készített. A rendező nem az utókor mindent jobban tudó álbölcsességével ítélkezik a csata értelméről vagy hiábavalóságáról, hanem emberi sorsokat vonultat föl, melyekkel vagy tudunk azonosulni, vagy elutasítjuk őket. Tehette volna rövidebben is...
A napjainkban játszódó kerettörténetben a vulkanikus szigeten, ásatás közben egy zsákban leveleket, családi fotókat és relikviákat találnak. Az el nem küldött levelek története elevenedik meg a vásznon. Elsősorban két, a katonai hierarchia szélső pontján álló személyé: Kuribajasi tábornoké és Szaito közlegényé. Az altábornagyot a hírek szerint azért vezényelték a sziget védelmére, mert más nem vállalta a reménytelen feladatot. Érkezése nem is vált ki osztatlan örömöt tiszttársai körében, hiszen irodakukac katonának tartják, ráadásul Amerikában is megfordult. Az ellenszenv csak fokozódik, amikor Kuribajasi ismerteti védekezési stratégiáját. Félbehagyatja a fövenyen a harci állások építését, helyette a már meglévő barlangokat mélyíti, alagutakat ásat az állások között. Bármennyire is zseniális a terv, bármennyire sikeres az első támadás visszaverése, csak idő kérdése, mikor és hogyan pusztulnak el a sziget védői. Van, aki az öngyilkosságban látja megvalósulni a hősiességet, van, aki dezertálni akar, hogy majd az amerikaiak lőjék agyon. A tábornok óvja katonáit a fölösleges hősködéstől, minden katona élete fontos, mert minél tovább ki kell tartani. A klasszikus, az antik retorikák óta mit sem változó buzdító beszédeknél is hatásosabb egy elejtett megjegyzése: ameddig kitartunk, addig nyugodtan aludhatnak otthon a gyerekek.
Szaito, a közlegény a békeidőben pékséget vezetett, aztán a háború beköszöntével fokozatosan mindenét rekvirálják, s végül őt is elszakítják családjától, és a frontra vezénylik. Innét írja leveleit feleségének és vélhetően megszületett fiának. Szaito életét háromszor menti meg a tábornok, hogy aztán a közlegény - az alig néhány száz túlélő egyike - adja meg felettesének a dicső halál lehetőségét.
A fekete-fehér hatást keltő, valójában színes, japánul beszélő amerikai film kiváló színészeket vonultat föl. Közülük is kiemelkedik a távol-keleti mozi egyik legnagyobb alakja, a tábornokot alakító Ken Watanabe.
