A magyar filmszemle és az amerikai filmakadémia díjkiosztó gálája körüli magasra szökő, majd gyorsan kihunyó érdeklődés elterelte a figyelmet néhány olyan alkotásról, amely a mozi hétköznapjaiban bizonyára nagyobb nyilvánosságot kap. A megújuló és sokfelé nyitó német filmgyártás nagy ívű alkotását, a Luthert szerte a világon kedvezően fogadták, és a bemutató óta folyamatosan növekszik a hazai nézőszám is.
Az európai vallás-, gondolkodástörténet meghatározó és sorsfordító alakjának emléket állító rendező két időpont között rajzolja ki Luther lelki fejlődéstörténetét. A nyitó képek a megtérést idézik fel. Az erfurti egyetemen jogot tanuló fiatalember 1505. július 2-án éppen hazulról tartott vissza tanulmányai folytatására, amikor Stottenehim mellett hatalmas viharba került, s közvetlen közelébe villám csapódott. A légnyomás a földre terítette Mártont, aki halálfélelmében Szent Annához kiáltott: "Szerzetes akarok lenni!" A felajánlás és kérés a bányászok védőszentjéhez - Luther apja bányász volt - szólt. A záró képek az 1530-as augsburgi birodalmi gyűlést, az ágostai hitvallás felolvasását mutatják, illetve azt, miként jut el a megvallás híre a kiátkozása miatt Coburg várában tartózkodó Lutherhez.
Eric Till rendezőt kettős szándék vezette a Luther-film megalkotásakor. Elsősorban spirituális drámát szándékozott vászonra vinni, a reformáció elindítójának belső küzdelmét akarta a néző elé tárni. Ám ez a lelki vívódással teli életút szándéka ellenére sem maradhatott a magánsors szférái között, hanem szükségszerűen találkozott a történelemmel, Európa egyik legellentmondásosabb korszakával, s vált annak visszavonhatatlan és máig ható formálójává. A históriai háttér, a címszereplőt körülvevő népes szereplőgárda tehát nem csupán díszlet, hanem a tetteket motiváló és befolyásoló tényező. Ám napjaink rendezőjének szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy egyre kevésbé számíthat - még a Luther formátumú személyiségek esetében sem - a nézők közös történelmi előismereteire. Fel kell vállalnia az alkotóknak az ismeretterjesztés egykoron lenézett, ma újra megbecsült feladatát. A két törekvés szinte mindvégig kiegyensúlyozottan és harmonikusan van jelen Eric Till művében.
Joseph Fiennes megformálásában Luther nem a történelmi panoptikum szoborrá merevedett figurája, hanem az az ember, akinek elsősorban önmaga hitéért kellett megküzdenie, aki a haragvó és büntető Istentől jut el a kegyelmező és szerető Istenig, akit aztán életében a Rómaiakhoz írt első levél tanítása vezet: "Az igaz ember pedig hitből fog élni." A Luther körül megjelenő alakok közül emeljük ki Johann von Staupitz atyát, akit az a Bruno Ganz alakít, akit nemrégiben egészen más szerepben láttunk. Ő az, aki felismeri Lutherben a nagyra hivatottságot, és mentorként addig kíséri egykori tanítványát, ameddig követheti. Peter Ustinov játssza Bölcs Frigyest, s teszi hihetővé, hogy az állandó jelző a történelem és az ember mély megértését jelentette, hogy néha az alakítja az eseményeket, aki félreáll azok útjából. Alfred Molina a dominikánus Johann Tetzelt személyesíti meg, a kor legnépszerűbb búcsúcédula-árusát ("Amint a pénz a ládában csörren, lelked rögtön a mennybe röppen"); Lutherrel vívott intellektuális és erkölcsi csatája a film hatásos jelenete. Kevésbé erőteljesek a Katharina von Borával kötött házasság képei.
A kiváló nemzetközi szereplőgárda nagy erénye Eric Till alkotásának. Bár a kegyelem határokat nem ismerve árad, Luther mégiscsak német volt, mi több, az Új-, majd az Ószövetség lefordítása nemcsak vallástörténeti tett - a korban a Biblia még a klérus számára sem volt közkincs -, hanem egyben a német irodalmi nyelv megteremtése is. Ezért aztán némiképp zavaró, hogy minderről angolul értesülünk.
