Még 5 mondat, amit megtagadtak a színészek a forgatáson

Van, aki lelkiismereti okokból mondott nemet, volt, aki azért, mert szerinte az eperlekvárfőzésnek nincs illata.

Már mutattunk 5 + 5 olyan esetet, amikor nem tetszett a színészeknek a szövegük, és szembe is szálltak emiatt a rendezővel, de találtunk még 5 ilyen esetet.


Jensen AcklesA fiúk

Aki ismeri a Prime Videón látható A fiúkat, az tudja, hogy a szuperhősös sorozat nem a gyengébb idegzetűeknek való, hiszen tele van erőszakkal, szexszel és nagyon explicit jelenetekkel. Mire Ackles a harmadik évadban csatlakozott a szereplőgárdához, már tudnia kellett, hogy mire szerződött, és mégis volt egy olyan epizód a forgatókönyvben, amire az Odaát sztárja nemet mondott. Az Entertainment Weeklynek nyilatkozva Ackles elmondta, hogy így osztotta ki Eric Kripke showrunnert:

Háromgyermekes apaként, fiúként, férjként és önmagamat tisztelő emberként nem tudom ezt megtenni. Nem tudtam, hol a határ, de te megtaláltad.”

Kripke megértette Ackles szempontjait, és megegyezésre jutottak. „Olyan kompromisszumot dolgoztunk ki, ahol megkaptam, amire szükségem volt, anélkül, hogy neki fel kellett volna áldoznia magát” - mondta Ackles. Sajnos (vagy szerencsére, attól függően, hogy hogyan nézzük) azok a mondatok, amik miatt kiakadt, soha nem láttak napvilágot.


James Cagney – Sinner’s Holiday

Forrás: MGM

 

Mielőtt Cagney elhíresült volna a gengszterfilmes szerepeiről, a színész 1930-ban a Sinner’s Holiday című romantikus filmben játszott. Ez volt az első filmje, de ez nem akadályozta meg abban, hogy amikor nem tetszett neki egy párbeszéd, azt John G. Adolfi rendező tudomására hozza.

Cagney életrajzában felidézte a forgatáson történt vitát. „Volt egy rész, ahol az anyám mellén kellett volna sírnom. [A Warner Brothers vezetője, Darryl] Zanuck írta a szöveget, és azt várták, hogy mondjam ki, hogy 'A te babád vagyok, ugye?'. Nem voltam hajlandó kimondani. Adolfi azt mondta: 'Nos, akkor majd én elmondom Zanucknak'.” Végül engedtek Cagney követelésének, és kivették a szöveget.


Hattie McDanielElfújta a szél

Forrás: Warner Home Video

 

Az 1939-es film az elmúlt években viták kereszttüzébe került a déli rabszolgaság nem túl realisztikus ábrázolása miatt. 2020-ban az HBO Max egy figyelmeztető feliratot tett a film elé, kiemelve, hogy az alkotás figyelmen kívül hagyja „a rabszolgaság borzalmait, valamint a faji egyenlőtlenségek örökségét”.

Az Elfújta a szélben Vivien Leigh és Clark Gable mellett fontos szerep jutott Hattie McDanielnek. Ő alakította a háziszolga, Mammyt, amiért Oscar-díjat kapott, ezzel ő lett az első fekete színész, aki elnyerte a díjat. Bár Margaret Mitchell könyvében, amely az Elfújta a szél alapjául szolgált, gyakran szerepel az N-betűs szó, a filmben soha nem ejtik ki. A The Atlantic 1999-es cikkéből derült ki, hogy részben McDanielnek köszönhető, hogy a filmből kimaradt a szitokszó, mivel nem volt hajlandó kimondani, illetve nem engedte, hogy az ő karakterére ezt mondják. Egy 1947-ben megjelent cikkben, amelyben McDaniel válaszolt azokra a kritikákra, amelyek szerint a fekete sztereotípiákat állandósította, ezt írta:

Többször is előfordult, hogy meggyőztem a rendezőket, hogy hagyják ki a dialektust a modern filmekből. Ők készségesen beleegyeztek a javaslatba.”


Robert Reed - A Brady család

Egyes színészek számára a valósághűség mindennél fontosabb - ezért nem volt hajlandó Robert Reed megjegyzést tenni az eperlekvár kellemes illatára. A sikeres szitkom negyedik évadának egyik epizódjában Carol, Brady és Alice a konyhában éppen egy adag gyümölcsalapú lekvárt főznek, amikor Reed karaktere, Mike belép, és azt mondja: „Olyan illat van itt, mint az epermennyországban” – legalábbis a szkript szerint ennek kellett volna történnie.

A The New York Post szerint azonban a színész visszautasította a szöveget, mert valahol azt olvasta, hogy az eprek nem árasztanak illatot főzés közben. Sherwood Schwartz, a sorozat kreátora próbálta meggyőzni az ellenkezőjéről, de nem sikerült neki, még azután sem, hogy a producer megfőzött egy adag epret, hogy bebizonyítsa, valóban árasztanak illatot. Végül Reed belement, hogy ezt mondja: „Úgy néz ki, itt, mint az epermennyországban.”


Will Smith - Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk?

Will Smith állítólag összevitázott Michael Bay rendezővel az 1995-ös Bad Boys című zsaruvígjáték forgatásán. A színész nem volt hajlandó azt mondani, hogy „szeretlek” a Martin Lawrence által alakított rendőr társának és legjobb barátjának. Amikor a nap kezdett lenyugodni, Bay állítólag bekattant: „Ez a természet, és ő nem vár ránk!”.

Smith később megenyhült, és valóban kimondta ezeket a szavakat („I love you, man”), csakhogy nem az első Bad Boysban, hanem 25 évvel később a 2020-as Bad Boys – Mindörökké rosszfiúkban.


Via: Independent