A Gyilkos vágyak című thriller lassan indul be, ötletes csúcsponttal él, és hatásvadász befejezést nyújt. Az ellenétes érdekekből adódó konfliktusok kiadnak egy forgatókönyvet, de valamiért nem teljesen töltik meg azt.
A reklámszakmában dolgozó Christine szeretne a szamárlétrán előrelépni, és Berlinből New Yorkba helyezni székhelyét. Ehhez kell egy fantáziadús ötlet, mely azonban a nő tehetséges beosztottjának, Isabelle-nek a fejéből pattan ki. Christine saját elképzeléseként adja elő Isabelle marketingfogását, így megindul a rivalizálás a két nő között, melynek nem csak az állásuk, hanem egy férfi is a tétje.
Brian De Palma thrillerje, mely a 2010-es Szerelmi bűnök című film újrafeldolgozása, az ellentétes vágyak összeütközéséből adódó (véres) konfliktusokat mutatja meg. A történet kissé talán lassan indul be, az első fél órából csak annyit tudunk meg, hogy Isabelle a visszafogott, halszavú, titokzatos nő, Christine pedig a magabiztos, törtető karrierista. Azonban ahogy halad előre a cselekmény, egyre részletesebb "kórképet" kapunk Christine-ről, nő a feszültség a szereplők között, a film egyik csúcspontját pedig nem csak a történetvezetéssel emelik ki. A több percen át tartó, elidegenítő hatású kamerakezelés (a jelenetek ekkor besötétített szobákban játszódnak, a szereplőket pedig hol alulról, hol felülről mutatják, de szinte sohasem megszokott módon szemből) messze a film egyik legérdekesebb része. A vége azonban kevésbé jól sikerült. Bár hatásos, a néző (ahogy az egy thrillernél szokás) megkönnyebbült sóhajjal nyugtázza, hogy eljött végre a zárás, a kezdeti sokk után mégis elgondolkozik azon, hogy érdemes-e egy végig reális film utolsó öt percét pusztán a csattanó kedvéért, a logikai gikszerekkel mit sem törődve homályosan és hatásvadász módon befejezni.
A színészek, ha nem is kiemelkedően, de jól játszanak. A magabiztosságból labilisságba áthajló, szeretetéhes, önző Christine-t Rachel McAdams alakítja, Noomi Rapace pedig Isabelle személyiségének minden változását hitelesen tudja visszaadni. Mellettük fontosabb szerepet kap még Karoline Herfurth és Paul Anderson, az előbbi megközelíti színésznőtársai szintjét, bár a karaktere nem olyan komplex; az utóbbinak azonban semmilyen mélységet nem sikerül (de talán nem is kell) kifacsarnia szerepéből.
A Gyilkos vágyak nem rossz film, de hiába az ötletes kamerakezelés és Rapace, valamint McAdams színészi játéka, nem is kifejezetten jó. Hogy a zárásból adódó logikai bukfencek miatt nem teljes a kép, vagy a forgatókönyvből hiányzik valami ahhoz, hogy meglegyen az a plusz, nem tudom. De tény, hogy kéne az a plusz.
Szerintem: 7/10.
IMDb: 6,3.
