Minden sikeres férfi mögött ott áll… egy samesz. A playback műfaját már csak-csak megszoktuk, most pedig lassan évszázados ikonjainkról is lehull a szellemlepel.
Az irodalom Milli Vanilli-ja
Nemrég a Polanski (táv)rendezte Szellemíró mesélt azokról a névtelen, arctalan s ezzel együtt dicstelen figurákról, akik náluk nagyobb sztáralkatokként számon tartott, ám ezzel egyenesen arányosan kevesebb istenadta tehetséggel bíró alkotók helyett vetik papírra a magvas gondolatokat, utóbbi nevében. A Ewan McGregor főszereplésével készült politikai thriller ugyanakkor nem annyira az ebben megbúvó erkölcsi dilemmára, sokkal inkább egy gyilkosság körüli nyomozásra helyezte a hangsúlyt, vagyis ha kicsit a mélyére akarunk látni egy szellemíró lelki világának, a Dumas című film lehet ebben nagy segítségünkre.
Sztárunk itt bizony a francia romantika kikezdhetetlennek tűnt szent tehene, Alexandre Dumas, akinek csodálatos regényei, a Monte Cristo grófja és A három muskétás, hogy a két legsikeresebbet említsük, jóval ismertebbek, mint magánéletének sötét foltjai. A derék Dumas bizony házassága alatt és után egyaránt előszeretettel kergette a fogatlan parasztlányokat, ha épp vidékre utazott ihletért, illetve a boroskancsó száját is épp oly szenvedélyesen csókolta hajnalig. A korabeli grúpik pedig akkor sem voltak sokkal szofisztikáltabbak, mint ma mondjuk egy Ganxsta Zolee koncert backstage-ben, és örültek, ha egy sztár ceruzáját hegyezhették, még ha ők maguk olvasni sem tudtak. Természetesen egy ilyen figura mellé csak egy ellenpontként tökéletesen működő szerencsétlent helyezhetett a film (vagy a történelem?), így lett Dumas eufemisztikusan állandó partnereként emlegetett Auguste Maquet sztorink másik fő szereplője. Ahogy az irodalomtörténészek tudni vélik, utóbbi volt, aki alapvetően kiötlötte a ma már érinthetetlenként kezelt nagy regények alaptörténeteit, karaktereit, konfliktushálóját, Dumas pedig az, aki e vázlatokat feltöltötte burjánzó hasonlatokkal, aprólékos leírásokkal és szívszorító dialógokkal. Röviden: Maquet nélkül Dumas egy senki volna.
Szabadság, szerelem
Törvényszerű tehát, hogy a Dumas című film története e két alkotó előbb-utóbb felszínre törő ellentétjéről szóljon, ám ugyanakkor nyomós indokra volt szüksége Safy Nebbou író-rendezőnek, hogy ezt egészen a szakítópróbáig vigye. Ez pedig mi más is lehetne francia romantikuséknál, mint a forradalom és a szerelem hevülete. A megannyi hölgyrajongó egyike ugyanis hódolatát nem az ősi módon kívánja kifejezni a nagy politikus-író felé, hanem hogy beveszi őt a következő buliba, vezesse a nép seregét ő maga az aktuális önkény küszöbön álló megdöntésekor. Lelkesedését azonban nem az igazi, hanem az ál-Dumas, vagyis Maquet szegény fejére zúdítja, aki a csillogó szemű fiatal lány láttán bizony nem képes nemet mondani, de még azt sem, hogy vendége rossz ajtón kopogtat. Néhány nap, és a királyhű, családos, unalmas és boldogtalan családi életet élő szellemíró máris szeretőt rejteget, aki titkos találkahelyüket puskákkal és lőporral hordja tele, miközben egyre elkerülhetetlenebb a találkozás az igazi Dumas-val, ráadásul a titkosrendőrség is követi az eseményeket.
Vagy igaz, vagy nem
A félreértések szülte helyzetkomikumból táplálkozó kabarétréfák idejét én jó ideje lejártnak látom, mégis számos olyan tényezővel bírunk itt a Dumas kapcsán, amelyek messze kiemelik a filmet az avítt burleszkek sorából. A felütésünk ugye eleve mellbevágó, hiszen mi az, hogy a 19. század egyik legismertebb írója valójában négerekkel dolgoztatott? A két főszereplőnk pedig – elsősorban markáns különbözőségükkel – játszóterükként kezelik a vásznat, felszabadultan hozva az életet merőkanállal zabáló, illetve a frusztrált és félénk alkotó párosát. Azon pedig igazán felesleges lenne polemizálni, hogy a forgatás során mennyiben volt szempont a történelmi hitelesség.
Kinek ajánljuk?
- A kosztümös filmek rajongóinak.
- Irodalmároknak.
- Menthetetlen romantikusoknak.
Kinek nem?
- Akik nem szívlelik a francia vígjátékok stílusát.
- Akik jól megvannak a jelenleg bennük élő Dumas-képükkel.
- Akik biopicot remélnek.
7/10
