Ifjabb Alekszej German - apja az egyik legjelentősebb kortárs orosz rendező - filmje bejárta a világot, sikeresen szerepelt Velencében, legutóbb Szófiában kapott nagydíjat. Ha a fesztiválok értékítélete egyre több kétséget ébreszt is a nézőben, arra azért jók az elismerések, hogy felhívják a forgalmazók figyelmét az alkotásra. Az egyoldalú, azaz a világtrendet pontosan leképező magyar mozikínálatban üdítő színfoltnak ígérkezett a fiatal, második filmjével jelentkező rendező műve. Régen láttunk már orosz filmet, és már az is a múlt ködébe vész, hogy azért szorítottunk, ne lássunk olyan sokat belőlük...
A Nagypályások eredeti címe Garpastum. Az érdeklődő néző érzi a kifejezésben a latin eredetet, föllapozza a Finály-féle nagyszótárt, és nem talál semmit. Aztán eszébe jut, hogy valamikori orosz nyelvi tanulmányaiban hallott valamit a latin szavak átírásáról, és meg is leli a harpastumot, ami ruganyos játszólabdát jelent. A harpastum, amellyel a spártaiak, majd a római légiósok játszottak két csata között, a sporttörténészek szerint sokféle labdajáték őse. Köztük talán a focié is. A futball, legalábbis annak kezdeti változata játssza a főszerepet German filmjében.
Két fiatalember, a testvérpár Andrej és Nyikolaj minden idejét a focinak szenteli. Nem az időtöltésen, hanem az időponton csodálkozunk. 1914-et írunk, és ismereteink szerint az évszám nem a futballőrületről nevezetes. A fiúk szenvedélyének azért van mélyebb motivációja is. Valamikor a történet közepén elhangzik egy rövid utalás arra, hogy apjuk két évvel korábban minden vagyonát föltette az orosz fociválogatott győzelmére. A dátum a stockholmi olimpiára utal. A svédek eleinte nem akarták a programba fölvenni a futballt, de mivel a vízilabda már szerepelt a versenyszámok között, szilárd talajon is kellett egy csapatjáték. Tizenegy válogatott vágott neki a küzdelemnek, s a Rausanda stadionban megrendezett mérkőzésen az oroszok 16-0-ra kikaptak a németektől, s így nemcsak az olimpiától búcsúzhattak el, hanem odalett a két pétervári fiatalember öröksége is. Az apa beleőrült a veszteségbe, az anya vélhetően öngyilkos lett. A nagybácsi vette magához Andrejt és Nyikolajt, akik a baljós előjelek ellenére is a foci szerelmesei maradtak.
A történet némileg didaktikusan azzal kezdődik, hogy Gavrilo Princip elindul Szarajevóba, hogy meggyilkolja Ferenc Ferdinándot. Sejtjük, a későbbiekben arról lesz szó, hogy a szereplők nem érzékelik a világégés eljövetelét, élik az életüket egészen addig, míg ki nem viszik őket a frontra. Igazunk lesz. Andrej és Nyikolaj szexuális felvilágosító könyveket olvasgatnak, de a női nemnél is jobban vonzódnak a futballhoz. A hozzájuk csapódó Dagival, a kapussal és Suszttal, a hátvéddel alkotnak csapatot. Angol profik érkeznek Pétervárra, s Andrej is bemutathatja nekik tudását. Ám egyre kevesebb a játéktér, lassan minden szabad területet gyárak foglalnak el. A fiúk pedig saját stadiont akarnak. Suszt alvilági barátjától szerez egy ingatlant, az ár egy részét a fiúk pénzért játszott meccseken akarják megszerezni. Megmérkőznek a prolikkal, a novíciusokkal, a rikkancsokkal, és mindig nyernek. Amikor összegyűlik a pénz, a fizetni induló Susztot megölik, a két testvér pedig bevonul. Négy év múlva találkozunk velük újra, minden illúziójukat elvesztették, de focizni továbbra is szeretnek...
A lassan, méltóságteljesen s ezáltal a többértelműség látszatát keltően csordogáló történet nagy részét a futballmeccsek dekoratív fényképezése teszi ki. A talaj mindig sáros, az eső mindig esik, s csak messziről ködlik a Néva túlpartja. A maradék időben bepillantunk egy szerb származású kurtizán irodalmi szalonjába, ahol megfordul Alekszandr Blok, a kiváló szimbolista költő, aki szintén nem tudja, hogy miről szól a világ, mi meg azt, hogy miről szólt a Nagypályások.
