Áttetsző görbe tükör a színészeknek, még halványabb, szinte láthatatlan kritika a nyomozóhatóságokról, kevés cinizmus a kisvárosi életformáról és egy abszurd alapszituáció. Ez lenne a Körberajzolva, ami még így is kissé olyan, mintha a múlt századból csöppent volna a mai mozitermekbe.
Kissé beteg gondolat, de a valóságból ered: a rendőrség időnként felbérel egy-egy színészt, hogy a helyszín és a cselekmény rekonstruálásakor eljátsszon egy-egy meghatározó szereplőt – például a halottat. Erről szól a Körberajzolva is. Főhősét, a rendkívül frappáns nevű Jean Renault-t (François Damiens) – ejtsd Rönó, mint az autó, és nem Rénó, mint a színész – mindenhonnan kirúgják idegesítő tudálékossága és harcias makacssága miatt, ezért kénytelen elvállalni a legalja munkákat is. De mi lehet rosszabb egy prosztata-reklámnál? Például a halott eljátszása egy alpesi kis faluban zajló nyomozáskor.
A Körberajzolva egyszerre vígjáték és krimi, hiszen a bűntények rekonstruálásánál viszonylag hamar kiderül, hogy a tettes biztosan nem a gyanúsított. Ezek egyértelműen a film legjobb jelenetei, mert önmagában is elég beteg dolog élő szereplőkkel és a tanúk behívásával bemutatni, hogyan öltek meg valakit, de ha ebbe beleillesztünk még egy öntörvényű, makacs és sértődékeny figurát, akkor valami egészen furcsa dolog jön létre. Pláne, ha erre rásegítenek például egy kis latex-szel vagy jéggel.
„óriási pozitívum, hogy valódi, hús-vér, nem hibátlan, karakteres figurák”
Mindig nehéz azoknak a filmeknek, amelyben a főhős egy ellenszenves figura, akit történetesen minden más szereplő arrogánsnak tart. Jean-Paul Salomé (Belphégor – A Louvre fantomja, Arséne Lupin) ezt úgy oldja meg, hogy a faluban szintén „gyüttment”-nek számító bírónőt (Géraldine Nakache) is irritálóvá tette, ezáltal a nézőben feltámadhat egy halvány, gonoszkodó „ezek meg is érdemlik egymást”-érzés. A többi szereplő viszont régóta az alpesi faluban él, és óriási pozitívum (pláne egy hollywoodi vígjátékhoz képest), hogy valódi, hús-vér, nem hibátlan, karakteres figurák. Például a helyi bár countryénekesnője civilben postás, igazi gyöngyszem, én biztosan összespanolnék vele a való életben.
Nemcsak a kisvárosi miliő és a vidéki időtlenség teszi furcsán XX. századivá a Körberajzolvát, a zene és krimi-szál is élesen rájátszik erre. Gyakran olyan érzésem volt, mintha egy Agatha Christie-filmet néznék. Ráadásul ez az anakronisztikusság erőteljesebben jelentkezett bennem, mint a „tájidegen” karakterek és a kisvárosi lakók találkozásából fakadó ütköztetés. Holott éppen az utóbbi a divatos manapság: emlékezzünk csak az angol Vaskabátokra, a dán Borzasztó boldogra vagy épp az Erőszakikra.
Összességében kevés gond van a Körberajzolvával, csak épp kiemelkedő pozitívumot is nehéz találni benne. A krimiszál csavarja valahogy nem elég hiteles és nem elég váratlan, a humor pedig csak eseti, mindez kiegészül egyfajta „láttam már” érzéssel. Talán az erős karaktereknek kellett volna több teret engedni, bátrabban nyitni a műfaj-ütköztetések felé. Hóbort kellett volna hozzá.
