Öt akadály, öt választás, öt kérdés? folytathatnám a sort, milyen ötletekkel rukkol elő Lars von Trier új filmjében. Az alap, az a hatvanas években készült dán film, ami szemlélődve mutatja be e tökéletes embert. A tökéletes ember így táncol, így veszi le a zokniját, és így ugrál szárnya vesztetten.
A dogma alaptételeit nem teljes egészében alkalmazó film dokumentarista hangvétele a kanapés - foteles jeleneteket idézi meg: beszélgetés pszichológus és páciens között. Kis időeltolódásokkal, néhány év alatt, a világ különböző pontjain. A szituáció annyiban más, hogy ezúttal az orvos keres magának "beteget", és kérdésein keresztül döbbenti rá emberét - Jorgen Leth dán filmrendezőt - hogy alkotásai nem tökéletesek... mert hiányzik belőlük a tökéletes ember, a humánus, átélésre és átérzésre képes rendező, minden távolságtartás nélkül.
Vagyis szeretné rádöbbenteni, ebből leginkább az óhajtás valósul meg; mivel a lélekbugyor forgató belső utazáson Lars von Trier biztosan keresztül megy, de a védekezésre berendezkedett Jorgen Leth, az egyszemélyes objektív nehéz esetnek bizonyul? "Reménytelen" - mondhatná Trier doktor úr.
Öt megkötés, öt történet, ami közelebb vihet az önismerethez. Mindvégig az eredeti film jeleneteit kell újraforgatni, más és más szabályokkal; a lényeg, hogy az eredeti kívülálló rendezői hozzáállás belsőségessé változzon, ne zárja el magát Jorgen Leth szereplőitől, saját történetétől.
Az eredményre mondhatnám azt, hogy látványos, ha a tökéletességre törekvő rendező munkáját tekintem; fogalmazhatnék úgy is, hogy a trieri pedagógia csődje; de egyik szélsőség sem állja meg a helyét. Igényes, jó kisfilmek születnek, és a csőd, ahogy fogalmaztam, közel nem bukást jelent, ebben esetben.
Többet nem árulok el, Trier hozza a formáját, a film végén jön a döbbenet, az "azt a mindenit"... és a körúti villamos út hossznyi viták, beszélgetések.
