Öt dolog a Különvéleményből, ami mára valósággá vált

Ha valaki a következő percekben egy kicsit kényelmetlenül szeretné érezni magát, és amúgy is tele van összeesküvés-elméletekkel, annak kellemes olvasást kívánunk!

A Tom Cruise főszereplésével készült film 2054-ben játszódik: a jövőben az embert folyamatosan megfigyelik, beleértve gondolatait, minden lépését és úgy általában az egész életét, úgy, ahogy van: nem maradhat titokban az elsunnyogott reggeli fogmosás, de az sem, ha valaki azon gondolkodik, - természetesen csak elméleti síkon - hogy jó volna kiiktatnia a szombatonként ütvefúrózó szomszédot, stb. 

A film tizenöt évvel ezelőtt, 2002-ben készült, és akkor még számos olyan dolog volt, amiről azt gondoltuk, hogy nnnna, persze, majd a távoli jövőben, esetleg tényleg lesz ilyen. És tessék: tizenöt évvel a Különvélemény után máris van több olyan dolog is, ami 2017-re valósággá vált. Arról már régóta tudunk, hogy még James Comey, az FBI korábbi igazgatója is leragasztja laptopja kameráját, és sokszor megijedünk, amikor olyan reklámot dob fel a Facebook, amiről még csak gondolkodunk, és talán még senkivel nem is beszélgettünk róla. Szóval a technika turbó sebességre kapcsolt, és jó, ha felkészülünk arra is, hogy belátható időn belül nem csak ez a pár dolog fog valósággá válni. Íme tehát az ijesztő ötös lista:


Önvezető autók

Az egyik emlékezetes jelenete a filmnek, amikor John (Tom Cruise) egy autópályán próbál menekülni, ami tele van önvezető autóval. Persze a mai autók közel sem így néznek ki, és sajnos függőleges autópályák sincsenek még, de a sofőr nélküli kocsik már igenis vannak. 

Személyre szabott hirdetések

 A filmben a főszereplő bárhová megy, hirdetések „követik” a nevét kiabálva, hogy felhívják magukra John figyelmét. Bár mi még nem tartunk itt szerencsére, ami késik, nem múlik. A NEC és az IBM japán cégek már fejlesztik a személyre szabott hirdetőtáblákat. Azonban a személyre szabott reklám legfrissebb formája ismerős lehet a Twitterről és a Channel 4 4OD streaming szolgáltatásából. 

(A Channel 4 brit tévécsatorna egy olyan VoD (Video-on-Demand) feature-t jelentett be, amely lehetővé teszi a hirdetőknek, hogy integrálják a fogyasztók neveit a reklámjaikba, így közvetlenül szólítják meg a nézőket. A tesztidőszakban az Alien: Covenant című film reklámkampányával "kísérleteztek", amelyben a nézők személyre szabott üzenetet kapnak a reklámszpot végén. 


Hangvezérelt otthonok

2002-ben bizonyára sokkal elképzelhetetlennek és futurisztikusabbnak hatottak a képkockák, amin John a puszta hangjával irányítja otthonában a berendezéseket. Mára nem csak, hogy már létezik a hangvezérelt elektronikus berendezés, de virágzó üzlet lett belőle. Az Amazon Echo és a Google Home kínálta szolgáltatásban az otthonunkban található elektronikus berendezések összekötésével minden központilag vezérelt – hang alapján. A Google Home egy hangvezérelt hangszóró, amit a Google Asszisztens működtet. Kérdezhetünk is tőle, de hangunkkal vezérelhetjük a zenelejátszást vagy akár a fűtés szabályozását, stb.

Arcfelismerő

2011-től az FBI részt vett az NGI (Next Generation Identification) fejlesztésében, ami egy új generációs azonosítást jelent, amely a tenyérlenyomatot, a retina-szkennert és az arcfelismerést integrálja a bűnügyi nyilvántartásban való keresésben. A filmben John megpróbálja átverni a rendszert egy kockázatos szemtranszplantációval. 

Kézmozdulatos gesztusvezérlés

A filmben John bonyolult kézmozdulatok segítségével irányítja a számítógépet és egyéb eszközöket, ami 2002-ben még igen futurisztikusnak és nagyon menőnek tűnt. A menőség mára megmaradt, viszont már ilyen is létezik, nem kell 2054-ig várnunk rá. A Microsoft, az Obscura Digital, a MIT, és az Intel is kifejlesztette már a multi-touch felületeket, melyek egynél több érintést is értelmezni tudnak.
A multi-touch mozdulatok olyan előre meghatározott mozdulatok, amelyekkel a multi-touch eszközöket lehet használni. Egyre több eszköz - mobiltelefonok, táblagépek, laptopok és asztali számítógépek is - használnak olyan funkciókat, amelyek ilyen mozdulatokkal irányíthatóak. (wiki)

via Independent

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu