Ha Pálfi György filmet készít, hatalmas a várakozás – a Taxidermiával ugyanis egy új sort vezetett be a filmtörténet nagy könyvébe, egy új viszonyítási pontot, egy sajátos, vizuálisan sokkoló elbeszélőmódot. S új filmjében, a Szabadesésben is ez köszön vissza, ez a vagány és mellbevágó, gondolatáradást elindító stílus. Ráadásul mire elért a magyar mozikba, Karlovy Varyban már három díjat is kapott!
A Szabadesés egy lakóház hét lakásának története, melyek egymás felett helyezkednek el, s melyek ablakai előtt elsuhan az öreg néni (Molnár Piroska), mikor lezuhan a tetőről. Majd ugyancsak ő az, aki visszafele vezető útján sorban találkozik a hét lakás lakóival. De hogy ez hogy lehet? Nos, ez nem derül ki, mindenesetre Amon Tobin futurisztikus városzenéje ideális hangulatot ad a film többszörösen kitekert, erősen abszurd jeleneteihez. A lazán, ám bravúrosan fűzött epizódok széles palettát kínálnak a kortárs társadalmi-, szociális- és érzelmi problémák gazdag tárházából. S mivel Pálfi György mesterlövész a maga szakmájában, mind a hét történet telibe talál.
Az öreg néni és a férje tipikus nyugdíjasok: vajas-párizsis zsömle, gyógyszeres dobozok, nyugdíjtéma. Hatalmas erőlködéssel, nyögve, szuszogva teszik a dolguk, vagyis leginkább nem csinálnak semmit. Kényszerpálya az övék előrehaladás nélkül, méghozzá összezárva. Kivéve, amikor a néni a lépcsőket rója – sziszifuszi erőlködéssel. S a bácsi többször kérdezi, ott van-e a néni – hol lenne? –, ott van, csak titokban csokit majszol, s mi nézők máris elbizonytalanodunk, hogy akkor szabadul-e az esésekkel? A lépcsőházban mindenesetre elhangzanak sietős csókolomok, s az ajtók mögött pedig a legkülönfélébb esetek zajlanak, melyek ugyan karikatúrák, nagyra-furcsára nagyító tükrök, mégis fel-felismerhetjük magunkat egyikben-másikban.
Egy idősebb pap (Jordán Tamás) ezoterikus csoportfoglalkozást tart fiataloknak. A meditálók között van egy, aki a föld helyett a levegőben ül, tulajdonképpen levitál. A sok gyertya, a közhelyesen berendezett szoba nyelvet nyújt a sok ezoterikus tanfolyamra és a magukat tanítónak aposztrofált személyekre. Mert mi történik? Adnak egy tudást, amit megtanulhatsz, de aminél nem tudhatsz többet, s habár jóval többet tudsz, mégis elkélne az útmutatás. Megmosolyogtató, mégis mellbevágó az eset. Csakúgy mint a baciktól irtózó szerelmespár története. Jó-jó, egy közösen létrehozott, elzárt világ, node a félelmek amikor beférkőznek…A végkifejlet vizuálisan a Kampókézt (Bernard Rose, 1992) idézi, mely ugyancsak a magunk félelmei által teremtett borzalmakról regél. A következő lakásban az ördög jeleivel bíró apa szorongató agressziója a prímás, s a szoba sarkában álldogáló bikáról nehéz eldönteni, hogy projekció vagy egy nagy barátra való vágyakozás a kisfiú részéről. A legerősebb mind közül a gyermekét nem akaró anya története a drágán dolgozó, de unatkozó doktor úrral, ahol a suspense olyan tökéletesen felépített, hogy az érzékenyebb nézők biztosan elkezdenek összekuporodni a moziszékben. A leggroteszkebb pedig a tévéshow-kat idéző stílusban előadott édeshármas tanmeséje.
A helyszínek más-más látásmódot is kaptak. Az öregek jelenetében sok a közeli, a hús, a bőr, az elrohadó élet. Ugyanígy a kórustalálkozón, de ott már csak az éneklő szájak közelítenek felénk. A meztelen hölgy szimbolikája pedig nem a levetkőztetett nő megszokott jelentését hordozza, csupán a különbséget és a hasonlóságot hivatott ábrázolni. Az édeshármas inzertekkel tagolódik, míg a higiénia-mániás pár fehér színtere tágas belsőket kap.
Minden egyes jelenet aktualitással, mondanivalóval és kritikai tartalommal bír. Erősen groteszk a film, vagyis nevetés helyett inkább a csendes döbbenet várható. Pálfi György kreatív szerzői irányítása és Pohárnok Gergely operatőri munkája, vagyis az egész stáb közös munkája egyedülálló, merész stílusú filmet hozott létre. Csak abban van hiányom, hogy nem tudjuk elég hosszan nézni a filmet, mindegyik téma elbírna több játékidőt is. S a pofonszerű jelenetek koherenciája is nagy kérdés. A közös helyszín csak apropó, ennél több közös kell, hogy ne csak szanaszét szaladó szólamok egymásutánja legyen a film. Ám ha kutatom ezt a közöst, mélyre kell ásnom, egészen az emberi természet alapjaiig, ahol a félelem és a szeretet billeg, s hol egyik, hol másik győz. Az idős bácsi félti a nyugdíját, az italát, a kisfiú az apjától retteg, a nő az anyaság vállalásától, a szerelmesek a bacilusoktól, a menyasszony a többiektől, az édeshármas férfitagja a kitaszítottságtól, az oktató a tanítványa őt meghaladó tudásától.
A szabadon szóló Szabadesés koreai támogatással jöhetett létre, mely egyszer volt, hol nem volt, én pedig a magam részéről azt kívánom, hogy Pálfi György, a mesterlövész még sokszor kapjon szabad kezet az alkotásban!
