Pokolra kell...

Fekete-fehért a színessel váltakoztató felvételek, gyönyörű fényképezéssel, remek arcokkal és karakteres rendezéssel. Összességében jól sikerült film lehetne a Szerzők, de az átütő siker hiányozni fog.

Rettenetesen jó és erős a kezdés, ahogy három fiatal srác halad egy autóban, s a negyedikért mennek. Az úton visszafelé sejlik föl előttünk, hogy a negyedik srác öngyilkos akart lenni. Az ok a már nem egyszer feltárt filmes téma: írásképtelenség.

Hősünk és jóbarátja ugyanis író, vagy legalábbis jó úton van afelé. Már kisiskolás koruk óta együtt lógnak; együtt vették kézbe a nagy példakép Sten Egil Dahl köteteit, s együtt adták postára nagy reményekkel kéziratukat. Philip hamarabb lesz híres, kicsit talán bele is rokkan. Eriknek van még pár szép éve.

Többször is hatalmába keríti a cikkírót is az irodalmiaskodás, majd hamar lebeszéli róla magát. Mert ugye aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. Rájön, hogy az ihlethez valami állandó mélység kell. A szó jó és rossz értelmében. Pokoljárás is a maga nemében Philip kálváriája, hiszen sehol sem talál nyugalmat. Írni akar, ez neki az ópium, ha nem ír egy sort sem, az maga a pokol.

Mindezt jól érzékeltetve, nem mítoszi magasságokba helyezve. Nem lesz itt semmiféle héroszi küzdelem, csak fiúk, akik lányokat kergetnek, koncertekre mennek, strandra és miegyéb. Közben kiadóba járnak, s kardoskodnak a nem túl reklámképes Prosopopeia cím mellett. Pedig ? ahogy az öreg Sten Egil Dahl mondja ? a tévéstúdió nem íróknak való hely. Hiába, más világ ez.

Nyilvánvalóan saját magát is megírta kicsit az elsőfilmes Joachim Trier. Az eddig csak kisfilmekkel ismert dániai születésű rendező rögtön be is írta a nevét két A-kategóriás fesztivál történelemkönyvébe; Torontóban és Karlovy Vary-ban is sikert aratott 2006-ban.

Összefoglalóan tehát minden dícséretet megérdemel a Szerzők. Hogy mégse lesz szélesebb körben kedvelt, még az artok között sem, az az ínyencségének "köszönhető". Sokszor csak az tetszik a filmben, ahogy beszélnek, amennyire másként gondolkodnak, mint mi, kelet-európaiak. Ilyenekért moziba járni pedig luxusnak számít.