Nincs mit Sly Stallone szemére vetnünk.
Neveztük már színészként tehetségtelennek, nem indokolatlanul, de akkor is tény, hogy valamihez nagyon ért. Ez persze nem a művészet tárgykörébe tartozik, hanem a szórakoztatóiparnak abba a fertályába, amelyikből nincs közvetlen átjárás az emberi kultúra nemesebb és maradandóbb értékeit termelő műhelyekbe.
Azért nincs mit Stallone és társai szemére vetnünk, mert mi meg mindegy, hogy kényszerűségből, meggyőződésből, pénzért vagy közönségünk eltökélt szolgálatából, örömest vagy őrjöngve jószerint hetente Stallone és hasonszőrű társai termékeivel foglalkozunk.
Képzeljük el azt az irodalomkritikust, aki arra kényszerülne, hogy éveken keresztül komoly képpel csakis ponyvaregényekről írjon kritikát. Az úgynevezett filmkritikus majdhogynem ezt teszi. Munkaideje nagy részében a főleg Hollywood kulturális szeméttelepéről összeguberált, kabátkönyökkel kifényesített és újként eladott "szuperprodukciókkal" illik foglalkoznia. Nem elméletalkotóként, esztétaként, mert az más volna. Hanem úgynevezett kritikusként, ami sok mindent takar a munkaköri nómenklatúrában, a jelen esetben például afféle leltározó bolti eladót, aki maga ugyan nem árusít, csak lajstromba veszi az áruféleségeket az is kereskedelmi tevékenység, ugyebár.
A specialista a címe a Sylvester Stallone, Sharon Stone és a hozzájuk, sztárokhoz képest valósággal egy másik bolygóról szalajtottnak tetsző mert csakugyan színművész James Woods főszereplésével és (elhanyagolható tényező) a perui úgynevezett filmkritikusból és tévérendezőből észak-amerikai szórakoztatóipari alkalmazottá avanzsált Luis Llosa rendezésében készült pirotechnikai mozimutatványnak, amelyet nálunk az InterCom forgalmaz. Talán csupán a jó emlékezetű Ronny Howard no, nem halt még meg, csak ifjú színész mivoltában őrzöm őt jó emlékezetemben az American Graffitiből rendezésében volt korábban ennyi tűz amerikai játékfilmben, de hát az a film a tűzoltókról szólt (Lánglovagok).
Kezdődik a film azzal, ami számomra bizonyos értelemben végezi: két amerikai CIA-ügynök Stallone és Woods egy dél-amerikai országban merényel. A kétség árnyéka sem vetődik rá a filmben, hogy vajon joga van-e az Egyesült Államok két, hivatalosan fizetett és kiküldött alkalmazottjának egy idegen országban akárkit mindegy, hogy kokainbárót vagy államelnököt csak úgy eltenni láb alól. A film szerint ez igenis indokolt, helyes, szép tevékenység. Kösz, szabadság hona!
A két nevezett összevész a nyitóepizódban. Stallone nem akarja a kábítószermágnással együtt annak kiskorúját is fölrobbantani. Merthogy ilyen érzelmes.
Ezt megvetőleg konstatálja a másik. Ettől fogva ők ketten személyes ellenségek. Jöhet a voltaképpeni filmcselekmény.
Ami a szokvány maga. Mindketten a magánszektorban tevékenykednek immár: Woods, az érzéketlen elektronikai zseni és gyilkolószakember a maffia szolgálatában, Sly pedig a mélabúban utazik, és előkerül az obligát hölgyemény, kettős szerepben: Stone kisasszony bosszút akar állni családja kiirtásáért a maffián, jobb szándéka szerint ezért keresi a lángeszű robbantószakember hírében álló, magányos Slyt. Ámde, sajnos, mire idáig felnőtt (merthogy a családirtás még gyermeklányka korában történt volt), addigra a gonosz, ám éles eszű Woods a csapdájába ejti őt, s csaléteknek használja föl a jó Stallone elveszejtéséhez, tehát rosszabb szándéka szerint immár ezért keresi őszőkesége a gyanútlannak mutatkozó, de mindent idejében kitaláló Slyt.
A többi: a hősnek ismételten kinevezett Sylvester Stallone bánatos diadalmenete, iszonyatos robbantásokkal szegélyezve. Klassz film, mondhatom. Már akinek.
