Reményhal - Szolidaritási alapot indít a Veres 1 Színház

A Veres 1 Színház nézői többször bizonyították már, hogy élen járnak a társadalmi felelősségvállalásban. Így volt ez tavaly, amikor a tao-támogatási rendszer eltörlésekor nehéz helyzetbe került színház számára a Reményhal kampányban több, mint 15 millió forintot gyűjtöttek össze, és akkor is, amikor személyi jövedelemadójuk 1 százalékának felajánlásával a magyar nézők között a legszolidárisabbnak bizonyultak.

Senki nem gondolta, hogy az idei év újból megpróbáltatások elé állítja a színházi világot, amikor színészek és színházi háttérmunkások önhibájukon kívül kerülnek olyan helyzetbe, hogy egyik napról a másikra veszítik el munkájukat és ezáltal megélhetésük alapját. Amikor egy pillanat alatt megszűntek a színházi előadások civil kezdeményezés indult el, amely arra irányította a figyelmet, hogy a jegyek-bérletek vissza nem váltásával lehetőség nyílik a színházban dolgozók támogatására.

A Veres 1 Színház közönsége újból példaértékű szolidaritásról tett tanúbizonyságot azzal, hogy az évadra megváltott bérletei 86 %-át nem váltotta vissza. A színház vezetősége úgy döntött, hogy ebből az összegből egy 3 millió forintos alapot hoz létre a bizonytalan időre munka nélkül maradt kollégák megsegítésére.