A galaxis őrzőihez olyanok adták a nevüket, mint Bradley Cooper vagy Vin Diesel, de a rendező, James Gunn sem akárki. A Troma trash-stúdiónál nevelkedett filmes ezúttal egy 170 milliós, 3D IMAX képregény-adaptációt rendezett a Marvel megbízásából, de nem adta el a lelkét Hollywoodnak, ellenkezőleg. Remekül abszolválta feladatát, amit a hatalmas kasszasiker bizonyít, de gyökereit sem tagadta meg, a lelke mélyén megmaradt szennyfilmes szerzőnek, mozija rejtett trash.
A Lloyd Kaufman által alapított Troma egy kultikus szegénysori trashfilmes stúdió, aminek számos független, Z-kategóriás szennyklasszikust köszönhetünk (The Toxic Avenger, Class of Nuke ‘Em High). Gunn e stúdió berkein belül írta meg a beszédes című Tromeo and Juliet forgatókönyvét. Igen, az egész film erre a szóviccre épül, ráadásul maga az underground hős Kaufman rendezte (aki cameózik A galaxis őrzőiben is pár másik kultfigura oldalán). Gunn jegyzi íróként a két Scooby-Doo-mozifilmet, valamint a Holtak hajnala jól fogadott remake-jét, na meg a beszédes című Elbaltázott szuperhősöket. Romero szatirikus és véres zombifilmjei iránti rajongása első rendezésén, a Slither – Féltél már nevetve? című horrorkomédián is meglátszik. További rendezései a Troma-filmeket idézően profán real-life szuperhős-vígjáték Super, valamint a szintén high concept titulusú PG Porn websorozat, melyről szlogenje is sokat elmond: “Azoknak, akik mindent imádnak a pornófilmekben…kivéve a szexet”. (A valódi pornósztárokat is felvonultató, ám alacsony korhatáros esztétikájú kisfilmek közül a legjobb talán a Squeal Happy Whores, mellyel Gunn szex nélkül is sokaknál kiverte a biztosítékot).
Pályája alapján elmondható, hogy Gunn trash-rendező, Kaufman szellemi örököse. Ha elvesszük a szexet a pornóból, akkor csak az “annyira rossz, hogy már jó” típusú, camp-esztétikájú filmkészítés (akadémikus nyelven: paracinema) és a paródia alzsánere marad. Gunn egyszerre parodizál és készít múltidéző, posztmodern rajongói filmeket, azaz nem naiv, hanem direkt trashben utazik (erről bővebben lásd Sepsi László A szörnyeteg jele c. tanulmányát a Prizma 7. számában) A Super egyszerre szubverzív kifigurázása és hommage-ja a szuperhősfilmeknek, a Slither a horrornak, a Tromeo and Juliet pedig Shakespeare klasszikusának, de még a rajzfilmszerű/képregényszerű gyerek-komédia Scooby-Doo sem lóg ki az életműből horror-parodisztikussága okán. A galaxis őrzői alkalmával a Star Wars előtt hajt fejet. Mozija ugyancsak epikus, látványos űropera, illetve science fantasy (azaz újabb alantasnak elkönyvelt rétegműfaj), amiben a karakterek nagyban hasonlítanak a Lucas-film hőseire (pl. a hórihorgas, szűkszavú és tompa eszű, ám annál militánsabb Groot kiköpött Csubakka). Gunn az esetleges ötlettolvajlás miatt még csak nem is bírálható, hisz Lucas sem épp az eredetiségéről híres, rengeteg moziból merített japán nindzsafilmektől a Flash Gordonig.
A The Toxic Avenger az önbíráskodó (vigilante) és a superhero filmek trash-verziója volt, szuperhős übermensch helyett pedig Gunn is gyarlóan emberi főhőssel operál: Peter Quill épp a Földről származott el, ráadásul Pán Péter-szindrómás. Nem messiás, csak egy infantilis geek, szánalmas wannabe-hős: gondoljunk csak a már a trailerben is látható poénra, melyben büszkén, premier plánban morzsolja el gagyi becenevét (Űrlord), nagy hatást várva, ám alaposan lebőgve. Az alteregó-főhős vezette zsoldoscsapat a galaxis törvényenkívüli söpredéke, egy rakás “S-fej”, ahogy a filmben is jellemzik őket. Pont mint a trashfilmek és a korábbi Gunn-mozik provinciális, marginális és antiszociális csirkefogói. Van is sztár, meg nincs is: nagy neveket olvashatunk a plakáton, ugyanakkor nem látjuk őket, hisz Cooper és Diesel csak a hangot szolgáltatják (utóbbié alighanem minden idők legkönnyebb szinkronmunkája volt), miközben a férfi és női főszereplő a kevéssé ismert Chris Pratt és Zoe Saldana (színesbőrű színésznőt is ritkán látni ekkora blockbuster női főszerepében – ha a karakter nem zöld űrlény lenne, talán most sem látnánk).
A mozi a Star Wars korszerűbb, és ennek megfelelően ironikusabb verziója, és annak pazar: Lucas filmjeinek komikuma a börleszk és a slapstick szintjén van (lásd Jar-Jar Binks csetlését-botlását, vagy R2-D2 és 3-CPO viharos barátságát), ezzel szemben Gunn humora jóval fejlettebb. A sztori alibi-voltát pl. azzal ismeri el, hogy főhősén keresztül nevén nevezi a MacGuffint, amiért a karakterek versenybe szállnak. A posztmodern hangnemre rejtetten is reflektál: hősünk egyik féltve őrzött ereklyéje egy anyjától kapott válogatás magnókazetta a nyolcvanas évekből, a Gyűjtő nevű karakter kollekciójában pedig a Marvel-univerzum különféle kultikus figurái ütik fel a fejüket – e film Gunn remixe gyerekkori kedvenc történeteiből.
A galaxis őrzői komikuma nem puszta posztmodern tudálékosság, hanem specifikusan szennyfilmes humor is. A trash-komikum netovábbja, amikor Gunn olyan filmeket emleget fel, mint a Footloose (Gumiláb). Miközben e család-orientált, alacsony korhatáros (a PG Porn után szabadon) blockbusterben – Joe Dante után szabadon – némi szubverzív, pajzán humor is felüti a fejét, elég arra gondolni, amikor a főhős a Jackson Pollock festményeihez hasonlítja hálószobáját (ez a gyerekeknek semmit nem mond, a művelt nézőt jutalmazza). Érdemes megvárni a stáblista végét: Gunn egyik nagy rendezőidoljának a legrosszabbként számon tartott, szégyenletesen nagyot bukott és kritikailag is elpáholt filmjét veszi elő. Ilyet már Kaufman is csinált: a Terror Firmerben Spielberget nem kevés malíciával a Hook rendezőjeként méltatják, ami egyben a rossz ízlés öntudatosan szennyfilmes dicsőítése is. Gunn ezt is továbbgondolja: az általa megidézett “minden idők egyik legrosszabb filmje” ugyanis önmagában is a gyerekfilm és a felnőtt szennyfilm ötvözésére tett kísérlet volt, ráadásul szerzői műfajfilm alkotója részéről, így aztán megérdemli az újrafelfedezést. Nem csak a stáblista végét érdemes megvárni, hanem angolul tudóknak a filmet is ajánlott eredeti nyelven nézni, mivel a szinkron sokat lemorzsol a komikumból (pl. Pollockot is).
