Mi történik, ha egy 10 évesnek feldobod azt a szót, hogy SpongyaBob? Csillogó szemek, ismerős dallamok felcsendülése, és már a TV előtt is van. A jól ismert rajzfilmsorozat után most itt van a film, ami nem is akármilyen. Él is meg nem is.
1999-es első megjelenése óta Spongyabob gyakorlatilag tarol a gyerekek piacán. Mindenki imádja a naiv kis sárga szivacsot és nála is furább barátait. Ahogyan a tizenéves rokongyerekek rajonganak, úgy a húszas éveket taposó korosztály is ugyanúgy fújja kívülről a jól ismert szöveget: „Ki lakik odalent, kit rejt a víz? SpongyaBob Kocka!”. Ugyan az első, 2004-es mozifilm is sikeres volt, mégis 2015-ben ez a verzió a nyerő. Ha másfél órás programot keresel az unokahúgodnak, ez lesz a legjobb választás. Nem csak neki, de neked is mókás lehet. Amúgy is a SpongyaBob készítőinek egyik jellemzője, hogy mindig is igyekeztek minden korosztály számára érdekes részeket kreálni. Habár a történet nem a legelmésebb, de talán nem is a legfontosabb. A 21. században szocializálódott kiskamaszoknak nem is lehetne megfelelőbb mozit találni. Minden benne van, ami működik, ha a figyelem fenntartásáról van szó.
A film tempója nagyon gyors, folyamatosan váltakoznak a színesebbnél színesebb képek és váratlan események peregnek lépten-nyomon. Az élőszereplős és animációs világok keresztezésével karaktereink is sokkal érdekesebbé válnak és a kockázat is nagyobb lesz. Végülis mit is csinálhat egy szivacs, egy tengeri csillag, egy tintahal, egy rák, egy mókus és egy plankton a szárazföldi homokban? Hát szuperhősökké válnak! Természetesen visszaszerzik, amiért jöttek, a folyton visszatérő konfliktusforrást, a herkentyűburger receptet. A 3D-s kivitelezés pedig elősegíti, hogy ez egy igen feszes ritmusú akciófilmmé válhasson. Arcodba csapnak a hullámok, feléd szállnak az ágyúgolyók és te is a tömegben szlalomozol egy kerékpárral, mintha csak egy Marvel filmben lennél.
Persze a készítők érzik, hogy ez nem elég, így az idősebb korosztályt tekintve is bebiztosítják magukat. Például Antonio Banderas felbukkanásával, ami a Kémkölykök óta nem is annyira meglepő a szülők számára. A mindig sármos színész most egy Jack Sparrow utánzat bőrében tetszeleg, és ez is jól áll neki. Karaktere nagyon is emberi. Egyszerűen csak egy kalóz, aki sikeres mozgó büfét szeretne üzemeltetni, mindezt a herkentyűburgerek segítségével. Bizarr, de egyben rendkívül mulattató is. A film minden egyes kis poénlehetősége ki van aknázva. Vannak a klisék, melyeken a gyerekek jót kacagnak, de vannak olyannyira fárasztó szócsavarok és fordulatok, amin hangos nevetésben tör ki az ember. Egyszóval igyekszik mindenkit megkapni. Ehhez hozzájárul az is, hogy vannak benne elejtett utalások. Bikifenék hirtelen egy Mad Max-szerű apokaliptikus rémálommá változik, ahol mindenki bőrszerkóban őrjöng. Aztán ott van a tökéletes zenei háttér is, amit Pharrel Williams relaxáló hangja biztosít. A zene az időutazások során tér vissza és egy érdekes pszichedelikus világba enged belépni. Néha elgondolkodunk: a fehér nyulat követtük Alice Csodaországában, vagy még mindig a herkentyűburger után szaladunk?
Szerintem 85%
