Sylvia Plachy magyar származású fotográfus, aki André Kertész, magyar származású fotográfus barátjaként, tanítványaként a XXI. században egyike azoknak, akik újrateremtették a humanista fotográfiát.
“Kislánykoromban minden este feltettem egy kérdését az édesanyámnak: Mikor lesz holnap? Nem vártam választ és ő nem is válaszolt. Csak megpuszilt és lekapcsolta a villanyt.” Sylvia Plachy
A Mikor lesz holnap című kiállítás gyermekkorának esti kérdését felidézve vezet végig a hatvan évnyi életművet átfogó válogatáson. Az 1958 és 2018 között készült alkotások megmutatják Sylvia Plachy egyedülálló képteremtő stílusát, ahogy képes megragadni az emberi lét esendőségét, ahogy a pillanatok mögötti történetbe szinte észrevétlenül vezeti el képeinek nézőit. Érzi, ami történik, és ez a történés válik általa képpé, a fényérzékeny papírra leképezett világgá. Fotói sugározzák az érzések esszenciáját. Képei sokkal inkább érzések lenyomatai, mint a tények megmutatásai, úgy dokumentálnak, mintha álmok lennének. Szavak nélkül mondanak el történeteket. Sylvia plachy lélek-tükröt tart kezében fényképezőgépként.
„Sosem láttam a pillanatot nagyobb intimitással és emberiességgel megtapasztalni és filmen rögzíteni.” – mondta tanítványáról és annak képeiről André Kertész.
Kurátor: Gabriella Csizek
A FotoLeggendo fesztivál (L’Assessorato alla Crescita culturale la Sovrintendenza Capitolina ai Beni Culturali ) kiemelt kiállítása. A kiállítás a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ szervezésében, a Római Magyar Akadémia közreműködésével valósult meg. A kiállításhoz a Capa Központ gondozásában album is készült When Will It Be Tomorrow címmel.
Sylvia Plachy Budapesten született a második világháború idején. Miután a szüleivel az 1956-os forradalom után elhagyta Magyarországot, New Yorkban telepedett le és azóta is ott él. Díjnyertes fotográfus, fényképei számos privát gyűjteményben és múzeumban megtalálhatóak, mint például: New York-i MoMA, Minneapolis Institute of Art, San Francisco Museum of Modern Art, Houston Museum of Fine Arts, High Museum of Atlanta és a Bibliothèque nationale de France. New York City-ben a Village Voice fotográfusaként ismert, mintegy harminc éven át volt a kulturális hetilap meghatározó munkatársa. Első albumának címét is e hetilapnál vezetett heti rovata, az UNGUIDED TOUR adta; a fotókönyv 1990-ben elnyerte az ICP Infinity díját. További magazinokban és újságokban is jelentek meg munkái: Vogue, New York Times, Metropolis Magazine és a The New Yorker. Elismerései: John Simon Guggenheim Memorial Fellowship, CAPS támogatás, a Dr.-Erich-Salomon-Preis fotóriporteri életműdíj és a Lucie-díj.
Önálló kiállításai: Whitney Museum, Phillip Morris; Queens Museum, Boca Raton Museum of Art, Minneapolis Institute of Art, Mai Manó Ház - Budapest, valamint galériákban a világ számos részén, mint Berlin, Párizs, Budapest, Manchester, Atlanta, Ljubljana, Tokió, Kolozsvár, Charlottesville, Los Angeles és New York.
Könyvei: Unguided Tour, Red Light, Our of the Corner of My Eye, Goings on About Town, Signs & Relics, Self Portrait with Cows Going Home.
Sylvia Plachy férje Elliot Brody, történelem professzor, fiuk Adrien Brody, színész.
"Sylvia Plachy képeit tekinthetjük a krónoszi idő zsarnoksága feletti lázadásnak. Hősies küzdelem bárminemű közvetítés felett annak érdekében, hogy visszaidézze a fotográfus és az általa látottak közötti közvetítés nélküli, közvetlen élmény bűvöletét. Legjobb munkáiban a fotó alanya nincs is tudatában annak, hogy épp fotó készül. Nincs tekintet, nincs póz, nincs előre meghatározott kompozíció. A nagy festményekhez hasonlóan ezek a képek sem a látható vagy a fotós által tapasztalható dolgok rögzítéséről szól, tárgyuk a fotográfus és az alanya közötti mágikus kapcsolat. Ezek nem tervezett találkozások az igazsággal, mely igazságot zsigerileg érezzük meg, még az előtt, hogy a jelentését érzékelnénk. Ez valójában az a zsigeri pillanat, a jelentés megszületése előtt, mielőtt a jelentés tudatunk oly részében rögzülne, amely e képeket az időn túl helyezi el. Ezek a melegséget, meghittséget és egyfajta bájt sugárzó fotók valójában korunk instrumentális racionalitásának lenyomatai. A mély és feltétel nélküli szeretetről mesélnek." (Részlet Peter Róna, egyetemi munkatárs/Blackfriars Hall, Oxford University a kiállítás kapcsán írt Krónosz és kairosz című írásából)
