Az ember ne sajnálja és ne sajnáltassa magát. Magam helyett így aztán azokat sajnálom, akik rajongók, boldogan szaladnak a moziba, hogy megnézzék Colint vagy Salmát, akik végre egy romantikus filmben váll a vállhoz (és mindkét részről egyéb testrészeket is említhetnénk) domborítanak. Lesz nagy kiábrándulás, belegebedés és üveges szemű letargia: az év egyik legunalmasabb filmje a Kárhozott szeretők.
Pedig a nevek parádéjához még egyet sikerült hozzácsapni: Tom Cruise is szerepel a stáblistán, producerként. De hát nem szabad bedőlni: egy film nem feltétlenül a főszereplőkről szól. Főleg a régi vágású, korrekten korrajzoló, lineáris cselekményű mozi nélkülözi nehezen a tényleges elmesélnivaló hiányát. Olyan reménytelenül közhelyes a történet, mint egy nagyon rosszul sikerült leányregény a XIX. századból, amelyben valaki köhög a tizenkettedik oldalon, és meghal tüdőbajban a háromszázhuszadikon. Olyan mesterkélt a feszültségteremtés, olyan nehézkesen sikerül újra és újra összeveszíteni a szerelmespárt, hogy az ember őszinte részvétet érez a forgatókönyvíró-rendező Robert Towne iránt, aki a bonyodalom kedvéért felélte minden ötlettartalékát, és lám, semmire se ment vele. Hacsak azt nem érezzük katartikus megoldásnak és örökké szívünkbe vésendő tanulságnak, amikor kimondják: "sajnálom, hogy bokszosnak neveztelek". Amiből az is látható, hogy a film magyar szövegét készítő hölgy nem erőltette meg túlságosan magát, hiszen bokszosnak az afro-amerikaiakat szokás nevezni, a Salma Hayek által alakított nőalak azonban mexikói.
Másfelől pedig, ha valaki azt képzeli, hogy vannak gondosan tervezett karrierek, és ezen a szinten már mindenki meggondolja, mihez adja a nevét, akkor tessék fölébredni. Könnyű elképzelni, ahogy Salma Hayek vagy Colin Farrell aláírja a szerződést azzal a meggyőződéssel, hogy na, most végre megmutathatják, mennyire jó színészek, meg valami szép ügyet is szolgálnak, és újból elmondják, nem hatástalanul: Amerikában minden embernek joga van a szabadsághoz és a boldogsághoz. Aztán az egészből nem lesz semmi, mert a tanulság lapos, a film érdektelen, ami pedig a színészetet illeti, Farrell csak a szemét villogtatja, Hayek csak affektál, és mindkettőjüket az asztal alá játssza Donald Sutherland egy olyan szerepben, amely meg sincs írva, és semmiféle dramaturgiai funkciója nincs. A szép szándékokból olyan film lett, amelynek semmi egyéb érdeme nincsen, mint hogy látni lehet benne Salma Hayek mellét és Colin Farrell fenekét. És viszont.
