Bár a szórólap szerint Feydeau talán legfergetegesebb bohózatának a szex és a pénz a tárgya, alapkérdése pedig az, ki kit ad el, s ki adja el önmagát, ennyire azért nem fogcsikorgató a dolog.
Sőt, mintha a Fel is út, le is útnak az lenne az igazi érdeme, hogy őszintén mer komédia lenni: nem akar többet, mint nevettetni. Ha tanulságot, erkölcsi üzenetet szeretnénk kovácsolni belőle, akkor csupán silány közhelyhez jutunk.
A rendezés el is kerüli az üres moralizálást - csak hagyja, hogy olyanokat lássunk a színpadon, akik nálunk hitványabbak, és csúfságukhoz hozzátartozik a nevetséges is. Hogy nem biztos, hogy hitványabbak nálunk? Elvégre színházban vagyunk, s ott ezek a bűnök ennyit érnek. Éppen a színházi miliő tudatosítása teszi különlegessé mostanában a Magyar Színház előadásait: ezt az ironizáló színpadszerűséget láthattuk a Liliom középre helyezett kalickájában. Feydeau esetében sem a valóságban mozgunk.
Aki elhiszi, hogy színház az egész világ, könnyen egy operettben találhatja magát. S ott is találja: a Fel is út, le is út olyan, mint egy kiforgatott operett. Nem véletlenül énekesnő a főszereplő, nem véletlenül tűnik fel a dalszövegíró alakja. A díszlet és a jelmez sablonjai, a belépőknél megszólaló zene, a fiatal párra összpontosított fények a boldogság megvalósulását hirdető zenés műfajra utalnak. Ám itt mindennek a visszáját látjuk: az ünnepelt dívát éppen el akarják hagyni - femme fatale -, az élet értelmét dalban elmondó közjegyzősegéd pedig úgy hülye, ahogy van. Még a szépfiú sem az igazi: gyáva ahhoz, hogy igazán aljas legyen. Akkor ugyanis nem nevethetnénk rajta önfeledten.
Lucette Gautier szerepében Csomor Csilla jól játszik, de a csalfa szerelmest alakító Pavletits Béla már nem annyira emlékezetes. Irrigua tábornok szerepe jutalomjáték, és Végh Péter ki is használja a ziccert. Jegercsik Csaba számára szintén hálás Bouzin alakjának megformálása, s Rancsó Dezső Fontanet kis szerepéből is jellemet farag. Mégis elmondható, hogy a burleszk és a parodizált operett elemeit felhasználó, a helyzetkomikumot jól alkalmazó rendezésben a komikus jellemek háttérbe szorultak. Így a kétórás előadás nem lett több egy valóban szórakoztató egyfelvonásos bohózatnál. És ez sem kevés.
