Született lúzerek

  • Hanula Zsolt Péter / PORT.hu

A legnagyobb kérdés a Para előtt az volt, hogy újabb próbálkozás fullad-e kényszeredett Guy Ritchie-skedésbe, vagy felismerve önnön tragikomikumunkat, inkább direkt hülyét csinálunk magunkból, az legalább vicces. Más szóval: az asztalra lehet ugyan csapni, csak rohadtul fájni fog, ha elfelejted, hogy épp most vágták le az egyik ujjad.

A sztori
Lajos és Feri sosem voltak egy Starsky és Hutch, szolgálati Ladájuk a pesti aszfalt olcsó kellékeinek egyikeként szürkült bele a nyolcvanas évekbe. Lajosnak ugyan még voltak némi ambíciói a rendőrszakmát illetően, Feri viszont már akkor is szorongásos rohamokkal küzdött, amikor pedig ez még nem is volt sláger. Egy balul elsült akció aztán a leszerelésig vezette a páros tagjait. Húsz évvel később Lajos biztonsági őrként dolgozik a kőgazdag, bunkó Faragó úr villájában, ám mivel szerencsétlenkedése következtében ott kisebb kárt okoz a kiállított műtárgyakban, főnöke nem hagy neki sok választást. A hangulat megalapozása végett rögtön levágja Lajos egyik ujját, majd kilátásba helyezi, hogy amennyiben két nap alatt nem fizeti ki neki a tönkretett "A macska halála" című kompozíció árát, jönnek sorba a többi testrészei is. A szorult helyzetből egy régi barátság jelentheti a kiutat. Feri felesége ugyanis él-hal a túlvilágért, legújabb őrülete, hogy bekameráztatott a férfiakkal egy pincét, mondván ott ők szellemet fognak látni, az biztos, mint a feltámadás. Aztán épp csak ráizgulnak az első mozgolódásra , már le is hűti kedvüket, hogy a monitoron látható árnyalak nagyon is él, mi több, épp embert rabol. Más sem kell Lajosnak, hogy máris maga elé vizionálja, miként szakít az örök vesztes szerepével, és végre győztesként jöjjön ki egy játszmából.

Magyar szépség
Írnám, hogy az egész azzal kezdődött, amikor 2006-ban Csurgó Csaba forgatókönyve megnyerte a Hartley-Merrill pályázat hazai fordulóját, dramaturgiailag ugye ez egy jó kezdet (vagy épp vég) lenne, de valójában ekkor már nagyban zajlottak a Para előkészületei, és a film így is, úgy is, megvalósult volna. Érdemes azért felemlegetni, mivel is indokolta akkor a zsűri a végeredményt: a döntéshozók "eredeti, magyar témákat" akartak látni, illetve értékelték a könyv "különleges dramaturgiai megoldásait, humoros dialógusait és fordulatait".
Első körben csámcsognék én ezen az "eredeti, magyar" dolgon. Hogy itthon eredetinek számít a sokszereplős, több - persze egymásba játszó - szálon futó történet, amelyben van humor is meg puska is, az azért hangozzon már kritikának egy kicsit. Nyilván nem a Para alkotóira nézve, hiszen épp arról beszélünk, miért ők tehetnek róla a legkevésbé. És hogy mindemellett még kifejezetten magyaros is legyen, hát mondjuk úgy, ismerjünk magunkra gulyás meg nyereg nélkül is, ez megint egy keserédes történet. Mert itthon épp azok a karakterek lesznek a legkevésbé hitelesek, akik a leginkább komolyan akarják venni magukat, a gengszterek, a prolival lenézően beszélő gazdagok stb. Mert ők a magyar valóságban is önmaguk, illetve hát a nyugati gengszter-mozikban látott megfelelőik paródiái. A film hitelessége véleményem szerint innentől kezdve pedig épp ezen áll vagy bukik, tudniillik hogy mennyire képes ezt a bohóckodást felismerni, és lehetőség szerint jól rá is játszani. Mondjuk ki: nekünk Csuja Imre kell, aki akció közben megcsúszik, és legurul a lépcsőn. Mert ha keménynek akarnánk látszani, mint egy Jason Statham, az lenne csak az igazán nevetséges.

A közönségfilm fogalma márpedig létezik
Sokan tehát a dramaturgiai trouvaille-okat, a dialógokat, a frissességet, a ritmust emelik ki a Para kapcsán. Én ezen a véleményen annyit árnyalnék, hogy igazából annak tűnik ez frissnek, aki kizárólag magyar filmet nézett az elmúlt húsz évben - jóllehet, mostanában egyre több a szélesebb közönség számára fogyasztható alkotás. Úgy tűnik, a Csurgó-Fazakas páros a kezdetektől fogva közönségfilmben gondolkodott, akkor is, ha pályatársaik kikérik maguknak az ilyesfajta (a művész-/közönségfilm) felosztást. Ennek pedig megvan a kipróbált receptje, hogy azt ne mondjam, a jól bejáratott kliséi, amelyekből Amerikában hetente készítenek is egy új krimi-vígjátékot. A legtöbbjük általában hoz is annyit, hogy a projekt sikeresnek ítéltessen. A hazai filmgyártásban pedig történt már annál nagyobb merénylet is, minthogy egy sikerrecept alapján valakik itthon próbáljanak meg kifőzni valamit.

Kinek ajánljuk?
- Forgatókönyvíróknak, hogy tudják, mivel szokás nyerni mostanában egy pályázaton.
- A magyar film kérlelhetetlen híveinek.
- Azoknak, akik nevetni akarnak egy jót.

Kinek nem?
- A Bergman rajongói körnek például tényleg felesleges volna.
- Akik nem veszik jó néven, ha viccelünk a túlvilágiakkal.
- Akik számára nem elfogadható, hogy a főhős sörszagút böfög egy kockás terítő felett.


7/10