Pálfi György filmje három történelmi időszakban játszódik, a második világháború idején, a hatvanas, majd pedig a nyolcvanas években. Három generáció élettörténete elevenedik meg, a tisztiszolga nagyapáé, a sportoló apáé, végül a preparátor fiúé. De pontosabban értjük az alkotói szándékot, ha inkább négy szakaszról beszélünk. Narrátor hangja vezeti be a sorsok felidézését, aki majd a film végén látványként is megjelenik, és értékeli az emberi törekvéseket. Az eseményeket kívülállóként elmondó narrátor szerepeltetése meghatározza a Taxidermia elbeszélésmódját. Annyit tudunk meg, amennyit a narrátor utólag megtudhatott vagy meg akart ismerni a három nemzedék tagjainak életéről. Ily módon a narráció szükségszerűen töredékessé és anekdotikussá, de egyúttal célirányossá is válik.
A három férfi élettörténete az emberi önkiteljesítés örök vágyát példázza. A megvalósítás azonban fájdalmasan és groteszk módon torz marad, részint a történelmi körülmények determináló hatása miatt, részint azért, mert a szereplők rossz eszközt és célt választottak. A tisztiszolga Morosgoványi Vendel a fizikai és lelki kiszolgáltatottság állapotában él, a szó szoros és átvitt értelmében is állati sorban leledzik. A kitörés vágya és iránya a szexualitás, mely a gyönyör pillanataiban a csillagok közé röpíti az embert. Ami ebből megadatik, az a hadnagy feleségével való fizikai közösülés, mely korántsem emel az égbe, de az együttlétből fogan a következő generáció. A fiú sorsa már születésekor megpecsételődik. A nemzés helyére és körülményeire utalva ugyanis apró malacfarokkal jön a világra. Nem is lesz egyéb célja, mint befalni a világot. A nemzetközi evőversenyeken sikert és kudarcot egyaránt átélő Balatony Kálmán a végsőkig, a végletekig viszi az életcél megvalósítását, mely szükségszerűen vezet a fizikai megsemmisüléshez. Ám előtte még a magyar evőbajnoknővel kötött frigyéből megszületik a csenevész Lajoska. A harmadik nemzedék tagja művészi szinten űzi a preparálást, és nem lehet más törekvése, mint önmaga megörökítése.
A Taxidermia az elmúlt időszak legjelentősebb magyar filmes vállalkozása. Csak azért nem használunk nagyobb szavakat, mert az alkotók csak a második közös művüknél tartanak, s a tehetség további iránya, kifutása még megjósolhatatlan. Már csak azért is, mert a Hukkle, az első film még csírájában sem hordozta a Taxidermiát. A vélhetően kissé túlértékelt debütálás ugyanis esetlegességében, amatőr szereplőivel tűnt szeretnivalónak, a most bemutatott alkotás pedig rendkívül erős gondolati ívre és látványkonstrukcióra épül; olyan szakmai felkészültséget mutat, amely nem csak a hazai filmgyártásban páratlan. A forgatókönyvet, melynek ötletcsíráját Parti Nagy Lajos két novellája szolgáltatta, Ruttkay Zsófia és a rendező írta. A három fő epizód nem bontja részekre a filmet, a történet logikusan halad a kiszámítottságában is hatásos végkifejlet felé. A párbeszédek életszerűek, az egyéni életsorsok mögé fölvázolt korrajz stilizált voltában is hiteles. A történet által sugallt emberképpel lehet vitázni, de az biztos, hogy a gondolatkör mindvégig egységes. És képileg lenyűgöző. Pohárnok Gergely teljesen újszerű megoldásokat alkalmazott. Úgy lett egységes a Taxidermia látványa, hogy az operatőr mind a három életsorsnak más és más képi világot szentelt. Az egyes megoldások elemzése hamarosan az operatőri képzés tananyaga lesz. Nem hallgathatjuk el, hogy az ember biológiai lényként való megjelenítése egyesek számára sokkoló vagy irritáló is lehet. Részletesen értékelhetnénk a színészjátékot, a vágó, a hangmérnök, a látványtervező munkáját. A Taxidermia nagy formátumú alkotás, s legfeljebb annyit kérhetünk az alkotóktól, hogy az emberi lét egyik lehetséges kudarcának bemutatása után a következő filmben a szemhatárt egy kicsit magasabbra emeljék...
