Az akciófilm műfajának igen markáns alfaját képezik azon filmek, amelyeket mester-tanítvány filmeknek lehetne nevezni. (Meg vannak például a "dzsungel mélyén" típusúak is, de erről később.) Valószínűleg a távolkeleti kungfu filmektől eredeztethető e filmtípus, hiszen mifelénk, a zsidó-keresztény kultúrkörben nincs igazán hagyománya az olyan mélységű tanár-diák viszonynak, mint mondjuk tapasztalható egy dojóban (ami egy, a harcművészetek gyakorlására szolgáló, és egyben szent helyiség). A mester a hosszú évek során felhalmozott tudásával, életszemléletével, bölcsességével és életvitelével feltétlen és kötelező tiszteletet parancsol a tanítványok körében, szinte mindenható, de mindig jó célok vezérlik. Persze, inkább csak a legendákból tudhatunk, mi földönjárók erről, hiszen a tanítványok, akikből egy idő után magukból is mesterek válnak, szinte sohasem beszélnek arról az időről, amelyet még zöldfülűként a mester szárnyai alatt töltöttek. Csak a beavatottak számára megnyíló, zárt világ ez. Csakúgy, mint azoknak a magasan képzett, gyilkolásra tervezett, kommandó-csapatoknak a világa is szigorúan titkos, amelyek a kormányok piszkos külügyeit hivatottak lehetőség szerint gyorsan és csendben lerendezni. Ezeket a katonákat a cél megvalósítása tüzeli mindenek felett, életük a túlélés. Ha elbuknak, a hozzátartozók mindössze egy szűkszavú táviratot kapnak, miszerint GI Joe kötelességteljesítés közben... Ha pedig teljesítik a teljesítenivalót, még egy csillag, leléphet! Egy ilyen kommandó parancsnoka - mester, a beosztottak - tanítványok, már csak a kötelező keleti harci fogások miatt is, meg a dolog természetéből adódóan is.
Aztán vannak a "dzsungel mélyén"-filmek, amelyekben (mint az akciófilmek 99%-ában) szintén kommandósok szerepelnek, ám a dzsungel mélyén, liánok között, nedves, bűzös környezetben, indiánoktól, más természeti népektől eltanult trükkökkel küzdenek a túlélésért, vagy amiért küzdeni kell, adott esetben.
Olykor meg az történik, hogy van egy igen jól kiképzett gyilkolászógép, aki mellesleg nem is néz ki annak, de tudható, hogy rém veszélyes, nos, ez a pali bekattan. Otthagy csapot-papot, háborút, öltönyös CIA-ügynököket, hogy a kommandóiskolában tanultakat felhasználva, kiköltözzön a dzsungelbe, a rászoruló állatok jogait megvédendő, azokat lelőni szándékozó vadászokat belezzen ki.
(Anti)hősünket (Benicio del Toro) minden környékbeli egyenruhás üldözni kezdi, el is fogják, de csak azért, hogy újra, több vérbe fagyott áldozatot hátrahagyva, megszökjön. A mester, aki e szabadon futó, ölésre programozott robotot kiképezte, véletlenül a szomszéd erdőségben tevékenykedik állatvédő felügyelőként, szintén nem igazán vadászpártian (Tommy Lee Jones). Egyértelmű, hogy a fékevesztett tanítványt csak egyvalaki állíthatja meg, a mestere. Ám tulajdonképpen ők majdhogynem egy oldalon állnak, a vadakén, a civilizáció és a politika ellenében. Üldözés, menekülés, nagyon véres verekedések...
A filmet az a William Friedkin rendezte, akihez a Francia kapcsolat, vagy az Ördögűző című klasszikusokat köthetjük, e friss munkája a fentiekhez nem mérhető ugyan, de az átlagnál mindenképpen jobb, afféle gyakorlati mestermunka. Tökéletes vegyítése a Rambó I-nek a műraszta gyilkos ufó Predatorral, valamint a Szökevény, és az Életre-halálra című, és szintén Tommy Lee Jones által főszerepelt üldözéses moziknak, többek között.
A nem túl eredeti, de azért jól megírt forgatókönyv két kulcsfiguráját élettel tölti meg Jones, illetve del Toro, nemhiába Oscar-díjasok mindketten, küzdelmük feszültségteli, s mivel kizárólag kést használnak, meglehetősen magas szinten tanultak meg egy kizárólag erre specializálódott harcmodort, ami -figyelem!-, tényleg nagyon véres jelenteket eredményez a filmben. Gyengébb idegzetűek, 18 éven aluliak, satöbbi, satöbbi.
Egyébként és természetesen, a rendező Friedkin is Oscar-díj tulajdonos, ami ha másért nem is érdekes, azért mindenképpen garancia a minőségre, amit ez a film, a műfaji sajátosságként kötelező izgalmak és feszültség mellett, képvisel is.
