Veszett vad

A Veszett vad minden, csak nem hiteles. Mondhatni, bicskanyitogatóan nem az. Politikai és lélektani mázzal bekent, sok vért, sok gyilkosságot, sok verekedést prezentáló horrorisztikus akciófilm. A Francia kapcsolat jónevű rendezője, William Friedkin itt már a nyitójelenetekben rajtakapható a hazugságon. A boszniai vérengzés olyan kulisszahasogató műtermi szörnyűségekkel óhajtja borzolni az idegeket, hogy a normális ízlésű néző csak azért nem nevet, mert dühöng, hogy hülyének nézik. Magam azt hittem, hogy az Amikor a farok csóválja... című remek szatírából vett ihlettel itt is "előre elhatározott szándékkal elkövetett hamisítás" esete forog fenn, pedig dehogy. Komolyan lett gondolva az egész történet a gyilkolásra kiképzett egykori különítményesről, aki elveszti az eszét. Egy őrült különítményes ámokfutását tárja elénk Friedkin apó, ráadásul a gyilkológép tanítómesterének némi lelkiismeretfurdalásától súlyosbítva. Kettőjük konfliktusa csak annyit ért meg a készítőknek, hogy eladják a véres jeleneteket és a nyomolvasó mester néhány trükkjét. Jobb helyeken az ilyen ügyetlen tákományokat a kazettákra száműzik, egye, aki akarja. Hogy nálunk a vászonra kerül, csak két név magyarázhatja, úgy-ahogy. Tommy Lee Jones a nyomolvasó mester, aki felvállalja, hogy jobb belátásra bírja egykori tanítványát, Benicio Del Toro az eszét és mértéket vesztett tanítvány, aki torkok elnyiszálásban éli ki elméje háborodottságát. Már a jó nevekben sem lehet bízni. Velük is lehet csapnivaló egy film.