10 dolog, amit nem tudtál a 10 éve elhunyt Philip Seymour Hoffmanról

2014. február 2-án érkezett a szörnyű hír, hogy mindössze 46 éves korában drogtúladagolás következtében meghalt az egyik legtehetségesebb kortárs színész, a Capote és a The Master sztárja. 10 érdekességgel emlékezünk rá.

1. Philip Seymour Hoffman holland, angol, német, ír és távoli lengyel gyökerekkel rendelkezik. Legközelebbi rokonai apai ágon német bevándorlók leszármazottai voltak.

2. Hoffman szülei a fiú 9 éves korában elváltak. Édesanyja, Marilyn Hoffman Connor bíróként dolgozott, emellett pedig négy gyermeket nevelt. Miután átvette az Oscarját a Capote című film főszerepéért, a sztár mindenkit arra kért, hogy gratuláljanak az anyukájának, mivel

„négy gyermeket nevelt fel egyedül, és ezért megérdemli a gratulációt”.

3. Gyermek-, kamasz- és fiatal korában a későbbi sztár sokat sportolt, elsősorban birkózott. A főiskolán azonban olyan súlyosan megsérült, hogy a továbbiakban nem tudott komolyabban sportolni.

Forrás: Kurt Vinion / WireImage / Getty Images


4. Hoffman először azért kezdett el érdeklődni a színészet iránt,

mert belezúgott egy iskolatársába a gimiben,

aki színjátszókörös volt.

5. Philip Seymour Hoffman 22 éves korában teljesen leszokott az alkoholról. A másfajta függőségek azonban sajnos nem kerülték el. 2013 májusában nyilvánosan is bejelentette, hogy bejelentkezett egy rehabilitációs intézetbe, hogy leszokjon a heroinról – ami, fájdalom, nem sikerült neki: 2014. február 2-án bekövetkezett halálát is herointúladagolás okozta.

6. Hoffman egyike annak a valamivel több mint tucatnyi színésznek, akik alakításukkal ugyanabban az évben elnyerték az Oscart, a BAFTA-t, a Critics' Choice Awardot, a Golden Globe-ot és a SAG Awardot is. A sztár szóban forgó alakítása a Capote címszerepe, amiért nem kevesebb mint 23 díjat kapott.

A színész a Capote-ban. Forrás: InterCom


7. 1999 és 2013 között Mimi O'Donnell jelmeztervező volt a sztár élettársa, akivel az In Arabia We'd All Be Kings című színdarab előadásán ismerkedtek össze, amelyben a színész nem szerepelt, hanem ő rendezte.

O'Donnell-lel összesen három gyermekük született, Willa, Tallulah és Cooper, akik közül az utóbbi szintén színész lett: a Licorice Pizza című Paul Thomas Anderson-filmben láthattuk.

8. A sztár kedvenc filmje a Nagymenők, kedvenc sorozata a Breaking Bad volt, kedvenc színészei pedig Daniel Day-Lewis, Paul Newman, Meryl Streep és Christopher Walken.

9. Philip Seymour Hoffmannak a névazonosságon kívül nem volt köze sem Dustin Hoffmanhoz, sem Philip Hoffman sorozatszínészhez. Mindkét kollégájával volt azonban más közös is bennük a névrokonságon túl: előbbivel az köti össze, hogy mindketten Oscar-díjasok, illetve mind a ketten játszották Willy Lomant (Az ügynök halála főszerepét) színpadon; utóbbival az, hogy mindketten szerepeltek az Esküdt ellenségek egyik, The Violence of Summer című 1991-es epizódjában.

Mimi O'Donnell és Philip Seymour Hoffman 2007-ben. Forrás: Bruce Glikas / FilmMagic / Getty Images


10. Érdekes, hogy habár egyértelműen sokkal tehetségesebb színész volt Donnie Wahlbergnél, Hoffman mégis elveszített egy szerepet az egykori New Kids on the Block-tag ellenében: az 1996-os Váltságdíj Cubby Barnesát.


(via IMDb)