10 nagyszerű film az arab-izraeli konfliktusról

A váratlan hevességgel és brutalitással újra fellángoló arab-izraeli konfliktus kapcsán szedtük össze a témával foglalkozó legkülönbözőbb műfajú és nézőpontú filmeket.

1. Exodus (1960)

Otto Preminger Leon Uris bestsellerét dolgozta fel, amit szokás a nagy cionista eposzként emlegetni, bár Preminger és a forgatókönyvíró Dalton Trumbo diplomatikus módon enyhítették az eredeti regény angol- és arabellenes élét. Merthogy a történet a brit mandátum alatt lévő Cipruson kezdődik, itt ismerkedik meg egy előkelő angol hölgy (Eva Marie Saint) a Palesztinába készülő cionistákkal, köztük Ari Ben Canaannal (Paul Newman), aki a zsidó menekültekkel vág neki az Exodus nevű hajon az új hazába, ahol aztán véres harcok sora várja őket.

Most már nem az angolok és zsidók állnak szemben egymással, hanem a zsidók és az arabok.

A film meglepően reálisan mutatja be azt, ahogy az erőszak magába szippant minden érintett oldalt, azt, ahogy lassan felülkerekedik a békés cionista irányzatokon a militáns oldal, és azt is, ez mivel jár hosszú távon. A film Oscart kapott Ernest Gold filmzenéjéért és a fiatal Irgun milicistát alakító Sal Mineo is egy szobrot vihetett haza.

Forrás: United Artists

 

2. Mennyország most  (2005)

A film két gyerekkori jó barátról, Khaledról és Szaidról szól, akiknek reménytelen hétköznapjai egy merényletre való készülődéssel nyernek új értelmet. A palesztin fiatalok bombatámadásra készülnek az izraeli katonák ellen, ám végül különböző módon döntenek a Tel-Avivba szánt bombákról. A zajos sikert aratott palesztin – de ironikus módon részben izraeli pénzből készült - film nem igyekszik sem hősként, sem terroristaként ábrázolni az Izraelben ártatlan polgárokkal együtt saját magukat is felrobbantó palesztin fiatalokat. Célja, hogy minél autentikusabb környezetben mutassa be két öngyilkos merényletre készülő fiatal utolsó napját, hogy feltárja,

milyen egyéni, emberi indíttatás rejlik egy merényletre készülő palesztin döntése mögött,

és némi humort is megenged magának – a leendő „mártírok” utolsó videóüzenetükben egészen praktikus dolgokat hagynak az utókorra.

Forrás: Odeon

 

3. München (2005)

Az 1972-es müncheni olimpián arab terroristák 11 izraeli sportolót gyilkoltak meg, mire válaszlépésként az izraeli titkosszolgálat egy titkos különítményt hozott létre a mészárlással gyanúsított 11 palesztin felkutatására és likvidálására.

A csapat illegálisan működik idegen államok területén, pontosan úgy, mint egy terrorista sejt,

módszereik is hasonlóak, így hamar felmerül a kérdés: mi különbözteti meg őket ellenfeleiktől. Steven Spielberg részben Magyarországon forgatott alkotása ugyan némi csalódást okozott, amikor egyetlen Oscar-jelölést sem váltotta díjra, de ettől még rendkívül izgalmas, fordulatos, valóban nagyszabású darabról van szó, ahol elsősorban Eric Bana és Daniel Craig alakítása emelkedik ki - az utóbbi elsősorban ezzel a szereppel került nagyon közel a 007-es ügynök későbbi megformálásához.

Forrás:UIP-Duna Film

 

4. Beaufort (2007)

Valahol Dél-Libanonban egy, még a keresztes hadjáratok alatt épült kastély romjai közelében áll egy előretolt izraeli hadállás a hegytetőn. A helyőrség parancsnoka, Liraz (Oshri Cohen) úgy érzi, egyre kevésbé tudja megvédeni embereit a folyamatos aknavető és mesterlövész támadások ellen, ám parancs érkezik:

ki kell üríteni az oly sok bajtárs életét követelő erődöt és felrobbantani az építményt.

Már ez is dilemmát okoz, ám a visszavonuláshoz aknamentesíteni kell a környéket, a külön erre a célra érkezett tűzszerész azonban elesik. A 2000-as libanoni kivonulás apropóján készült film a soha véget nem érőnek tűnő háború értelmetlenségén lamentál, és bár háborúellenes üzenetet hordoz, nagyon is izgalmas csatajeleneteket mutat be, ami megért egy Oscar-jelölést.

Forrás: Kino International

 

5. Kivonulás (2007)

Édesapjuk halálát követően Ana (Juliette Binoche) és izraeli származású féltestvére találkoznak, hogy megismerjék apjuk végrendeletének tartalmát. Ana ekkor szerez tudomást arról, hogy mikor húsz évvel korábban elhagyta Izraelt, és ott sorsára hagyta tizenéves fejjel világra hozott kislányát,  édesapja kapcsolatban maradt unokájával, és végakaratában meg is emlékezett róla. Ana ezért úgy dönt, testvérével Izraelbe utazik, és felkutatja lányt, ám megérkezésükkor viharos politikai események sodrában találják magukat.

A  zsidó telepeseket kiköltöztetik otthonaikból,

és a veszélyes, bizonytalan helyzetben reménytelennek látszik, hogy Ana rátaláljon lányára a forrongó gázai övezetben - ott, ahol aztán 17 éven át a Hamasz lett az úr, amely aztán innen indította mostani, halálos támadássorozatát.

Forrás: Filmbox

 

6. Libanoni keringő (2008)

Ari Folman rendező a saját háborús élményeit vitte vászonra rendkívüli erejű egészestés animációs filmjében – pontosabban azokat dolgozza fel szinte terapikus módon, mert van mit feldolgozni. Az egész egy álommal kezdődik, amelyben 26 kutya üldözi. Minden éjjel ugyanannyi, éppen 26 feldühödött állat. Arra a következtetésre jut, hogy a különös álom kapcsolatban van a libanoni háborúval. Ahogyan egyre mélyebbre ás,

titokzatos képek formájában előtör a múlt, ami mindenki számára egyformán mocskos.

1982. szeptember 16-18 között a Sabra és Shatila-i palesztin menekülttáborokban a keresztény fallangisták mintegy háromezer embert öltek meg, bosszúból az újonnan megválasztott Bashir elnök meggyilkolásáért. Folman egyike volt azoknak az izraeli katonáknak, akik látták, hogyan mészárolják le a tábor lakóit az izraeli hadsereg tudtával.

Forrás: Cirko Film

 

7. Citromfa (2008)

Néha teljesen abszurdan hétköznapi helyzetekben mutatkozik meg az arab-izraeli konfliktus lényege. A megtörtént események alapján történt film hősnője Salma, a palesztin özvegyasszony (Hiam Abbass) házával szomszédos telekre költözik az izraeli védelmi miniszter. A rezidencia Salma citromligetével szemközt áll, épp a zöld határvonalon. Mivel a kert megnehezíti az épület biztosítását, a védelmi erők először csak szögesdrót kerítést és őrbódét állítanak fel, majd parancsba adják a fák kivágását.

A nő egy fiatal ügyvéd segítségével elindul, hogy megvédje igazát,

egészen a legfelsőbb bíróságig jut, majd meglepő szövetségesre talál a miniszter feleségének személyében. A rendkívül bensőséges hangú történet mikroszinten mutatja be azt, hogyan él egymás mellett két nap az erőszak árnyékában – de a józan párbeszéd sosincs kizárva.

Forrás: Szuez Film

 

8. Libanon (2009)

Izrael megalakulása óta háborúk sorát vívta, és szinte mindegyik konfliktus más természetű volt. Az 1982 júniusában megkezdett első libanoni háború például annyiban különbözött a korábbiaktól, hogy az izraeli hadsereg egy már folyamatban lévő, rendkívül szövevényes viszonyrendszerű polgárháborúba avatkozott be, folyamatosan változó, sokszor kiismerhetetlen szövetségi rendszerrel. Samuel Maoz egy páncélos osztag tagjaként végigharcolta a háborút, és részben saját élményeiből építkezik a történetben, ahol egy harckocsizó egység azt a feladatot kapja, hogy derítsék fel egy falu környékét, ám csapdában ragadnak a lerombolt helység közepén, ellenségtől körülvéve.

A film négy, alig húszéves katona szemszögéből láttatja a történteket,

akik messze nem hősök, nem is akarnak azok lenni. Mi pedig megismerjük, milyen egy páncélos szűk belsejében lenni, amiben alig látja az ember, mi zajlik körülötte, és amibe bármikor becsapódhat egy páncéltörő rakéta.

Forrás: Celluloid Dreams

 

9. Omar (2013)

A megszállt Palesztinában nem egyszerű a szerelmes ifjú élete. Omar (Adam Bakri) megszokta már, hogy át kell másznia az izraeliek által épített biztonsági falon, hogy láthassa a titkos szerelmét, Nadiát.

Amikor elfogják, azzal vádolják, hogy meggyilkolt egy izraeli katonát.

A kétségbeesett helyzetben Omar beleegyezik, hogy az izraeli titkosszolgálat besúgója lesz. Mindez alapjaiban változtatja meg a barátaival és testvérével való kapcsolatát. Minden, amit tesz, Nadia szerelméért teszi. A Mennyország most után ez lett a második Oscar-jelölt palesztin film, és nem véletlenül, a filmnek pedig külön aktualitást ad a tény, hogy a napokban a félelmetes, elképesztő összegekért épült, a legmodernebb technikával felszerelt határzárról kiderült, mit sem véd egy jól megtervezett, elszánt támadás ellen.

Forrás: HBO

 

10. Foxtrott (2013)

A sorkatonai szolgálat a világ több országában is kötelező, de sehol sincs ennek olyan nagy jelentősége, mint az állandó kényszerű készenlétben lévő Izraelben, és nem feltétlenül kell háború ahhoz, hogy a besorozottak puskaport szagoljanak, mert ha néhány fiatal kezébe fegyvert nyomnak, akkor jó eséllyel az a puska el fog sülni. A sikeres építész, Michael Feldman (Lior Ashkenazi) lakásába becsönget az izraeli hadsereg néhány tisztje. A felesége, aki már a látványból tudja, mit akarnak velük közölni, azonnal elájul, így a férjre marad, hogy végighallgassa őket:

fiuk, Jonathan szolgálat közben életét vesztette.

A férfi azonban képtelen a gyászra, mert érzi, hogy valami nem stimmel a jelentéssel. A két szálat, apáét és a fiáét a fatális véletlenek kötik össze és egy Playboy magazin az 1970-es évek elejéről. A véletlenek azonban nem dramaturgiai bravúrok, nem is a sorsszerűséget, az elkerülhetetlen végzetet hivatottak illusztrálni, hanem a ránk leselkedő esetlenséget, minden valószínűség legostobábbikát. Ami egy másodperc alatt gyilkost csinál egy ártatlan emberből, és persze halottat a másikból.

Forrás: Cirko Film