Bár a Marvel vezetősége jó alapanyaggal dolgozott és az időzítés is megfelelő volt, a Daredevil mozifilmet saját középszerűsége gáncsolta el - és persze Ben Afffleck Arany Málnát érő alakítása.
Ideális körülmények
Pedig úgy tűnt, a körülmények ideálisak, és minden adott, hogy a Daredevil, a fenegyerek (2002) hatalmas siker legyen, az első a soron következő Daredevil filmek hosszú és jövedelmező sorában. Bár a DC Comics már korábban beindította a Batman filmeket, most a Marvel volt soron, és úgy tűnt, nem tudnak hibázni. A Penge (1998 ), X-Men - A kívülállók (2000) és a Pókember (2002 ) nem csak önmagában volt siker, de
mindegyik egy-egy franchise első darabja is volt, amikre lehetett építeni ,
amelyek képregényrajongók kockákon túl is találtak nézőket és közönségfilmek egy új típusát hozták meg. Ilyen lehetett volna Matt Murdock, vagyis a Daredevil pont 20 éve elindult története is, de mint tudjuk, nem lett az.

A számok magukért beszélnek
Daredevil persze már korábban is létezett, a figura 1964 áprilisában látta meg a napvilágot Stan Lee , Bill Everett és Jack Kirby közös erőfeszítéseként, majd 1979-től nem más, mint Frank Miller lett a felelőse – először csak rajzolóként, majd íróként is, miután kitúrta kollégáját, Roger McKenzie-t, aki szerinte nem volt elég belemenős. Miller neve pedig az éjsötét hangulatot és a véres erőszakot garantálja – feltehetőleg ezt várták el a rajongók is, de Avi Arad, a Marvel akkori atyaúristene szélesebb közönségben, illetve felhőtlenebb hangulatban gondolkodott, és rengeteg dolgot kivágatott Mark Steven Johnson rendező első verziójából – ezek aztán részben bekerültek a korhatáros rendezői változat DVD kiadásba, amit sokan dicsérnek.
Arad számítása első blikkre bevált:
a film a nyitó hétvégén tarolt, 40.3 millió dollárt hozott csak Észak-Amerikában, csakhogy ezután zuhanni kezdett. Végül $179.2 milliót jött össze a $78 milliós költségvetéshez képest, ami első blikkre nem rossz, de nem elég sok. A Pókember például 825 milliót hozott a befektetett 139 millió dollárhoz képest.

Mi lehetett a gond?
A Daredevil vegyes, de inkább negatív kritikákat kapott, a konszenzus az volt, hogy nagyon lapos, nagyon átlagos, semmiféle kockázatot nem vállaló eredettörténet. Eredettörténettel pedig teli a padlás, hiszen a Marvel pont abban a szakaszban volt, hogy futószalagon gyártotta szuperhősei eredettörténeteit, majd dobálta utánuk a második részeket.
A minőségért nyilván nem csak a filmet újravágató producer felelt,
hanem a rendező is, aki, lássuk be, nem számított sosem élvonalbelinek – Johnson következő „nagy durranása” A szellemlovas (2007) volt. És talán az sem segített, hogy sikerült egy olyan színészt megtenni főszereplőnek, akin könnyen találtak fogást a kritikusok: Ben Affleck ekkor már két Arany Málnával dicsekedhetett – az első kettőt A felejtés bére és a Gengszter románc hozta meg, ezért a szerepért járt a harmadik. Bár Affleck saját bevallása szerint óriási Daredevil rajongó volt – persze mind ezt mondja! -, mégsem tudta kellő átéléssel hozni a karaktert, sőt, helyenként nevetséges is volt. Utólag azt mondta, megalázó volt szuperhős kosztümben bohóckodnia, és soha többet nem csinál ilyet. Naná, hogy csinált! Csak jobban.

Az időzítés is számít
Mint tudjuk, 13 évvel később Affleck lett a Denevérember a Batman Superman ellen - Az igazság hajnalában (2016), egy jól kidolgozott, 250-300 millió dolláros költségvetésű IGAZI közönségfilmben, Matt Murdock pedig saját sorozatot kapott Daredevil (2015) címmel a Netflixen, ami három évadot élt meg és az első crossover széria lett a Marvel kisképernyős moziverzumában. Mindkét eset azt mutatja, hogy igenis lett volt igény az igazságosztó vak ügyvéd karakterének megfilmesítésére, Affleck pedig, ha akar, tud szuperhős alapanyag lenni – csak hát tudni kell jól csinálni. Merthogy a Daredevil, a fenegyerek (2002) annyira rossz sajtót generált, hogy az magával rántotta a jobb sorsra érdemes spinoff filmet, az Elektrát (2005) – Elektra Natchios (Jennifer Garner) Daredevil ellensége, majd szerelme volt, akit ugyan megöltek a filmben, de a folytatásban visszahozták. A szakmán belül úgy tartják, az Elektra – és persze a majdnem ugyanekkor kijött A Macskanő – felelt azért, hogy a következő tíz évvel még bottal sem merték megpiszkálni a női szuperhős karaktereket, legalábbis szóló alakításban.

Rossz példa maradt
Van persze más szuperhősfilm is, ami becsődölt, Ryan Reynolds szívesen élcelődik a Zöld Lámpáson, aztán ott volt a félresikerült Fantasztikus Négyes is, és még sorolhatnánk, de azok legalább rosszak lettek. A Daredevil végzetet a saját középszerűsége volt, aminek a monotonitását csak Colin Farrell és Michael Clarke Duncan szörnyű ripacskodása törte meg időnként. Ők ketten a mesterlövész Bullseye-ként és a behemót Kingpinként azt is megmutatták, hogyan NE csináljunk szupergonoszt!