Következzék öt karakter a 70-es, 80-as évekből, akik hasonló rémálmokat okoztak gyerekkorunkban, mint az öreg csősz a Varjúdombi mesékből!
Az albínó – Óvakodj a törpétől!
Körülbelül 1992-t írhattunk, amikor egy tévéújság jóvoltából úrrá lett rajtunk a felismerés, hogy egy Goldie Hawnt, Chevy Chase-t és Dudley Moore-t felvonultató film 99,5%-os eséllyel a vígjáték, és nem a pszichológiai horror kategóriába sorolandó. Pedig az 1978-as Óvakodj a törpétől! így élt emlékeinkben, köszönhetően az albínó bérgyilkosnak, aki a filmben rendszeresen a főhősnő Gloria Mundy (kéthetente Bőhm bácsi ide vagy oda, anno nem esett le a szójáték) életére tört. Az ominózus könyvtárjelenet kiváltképp mély nyomot hagyott, és hosszú időre gondoskodott róla, hogy még a Brumi a Balatonon kikölcsönzése közben is gyanakodva leskelődjünk a könyvespolcok között.
Ivan Drago – Rocky IV.
Bár gyerekfejjel vajmi keveset fogtunk fel a hidegháborúból, az oroszok iránti ellenszenvünkhöz untig elégnek bizonyult az az információmorzsa, hogy miattuk traktálnak minket a kisdobosok 6 pontjával. A Rocky IV-nek köszönhetően aztán világossá vált, miért emlegette az a Régen nevű csóka a Szovjetuniót a gonosz birodalmaként. Bár Ivan Drago frizuráját az első pillanattól fogva pengének találtuk (egy rénszarvas szvetteres programozó nem hordozott magában olyan tökéletes derékszögeket, mint az orosz bádogember hajkölteménye), a mimikai ráncok tökéletes hiánya, valamint félóránként elejtett tőmondatai már könnyed gyomorideget generáltak bennünk. Mikor aztán a ringben takonnyá verte a tökig Sam bácsinak öltözött Apollo Creedet, egy Superman-jelmezes Ranschburg Jenő sem tudta volna feloldani bennünk a Drago által okozott traumát.
A démonkutya - Szellemirtók
Bár a 80-as évek végén aligha voltunk tisztában a „fogamzásgátló” fogalmával, azt titkon sejtettük, hogy Rick Moranis Szellemirtókban hordott szemüvege hasonló funkcióval bír. Ugyanakkor fizimiskája egyben azt is sugallta, hogy a szóban forgó film alkotói nem feltétlenül akarnak halálra rémiszteni minket. Ezen érzésünk azonban rögtön semmissé vált, amint a Moranis által játszott Louis gardóbjából előtört az izzó szemű démoneb, aki 4 másodperc alatt ügette le a száz métert, miközben se gipszkarton, se bejárati ajtó nem állhatta útját. (És nem mellesleg kísértetiesen emlékeztetett minket óvodai dadusunkra, Klári nénire, aki az „aranyapám, itt nem fogjátok csinálni a csikágót” feddéssel terrorizált minket.)
A T800-as - Terminátor
Azzal már nyiladozó tudatú kisiskolásként is tisztában voltunk, hogy az utcán meztelenül flangáló, izmos férfiak látványa minimum bizalmatlanságra adhat okot, pláne, ha arcukon nyájas mosoly is tükröződik. Noha a Skynet által Köbüki-módszerrel transzportált alkalmazott egyszer sem élt ez utóbbival, már az is végtelen ellenszenvet és szorongást generált bennünk, hogy az ötödik percben elhajította a filmtörténet legmenőbb sminkjét viselő Bill Paxtont. Nyugtalanságunk tovább fokozódott, amikor láttuk, hogy az antihős rezzenéstelen arccal vadászik le egzotikusabbnál egzotikusabb frizurával bíró, ártatlan nőket. Az üldözéses jelenet azonban végképp betette a kaput, és jó ideig kényszerképzetünk volt, hogy bármikor a fater Daciájának motorháztőtejére kapaszkodhat, hogy aztán elemi erővel zúzza be a szélvédőt.
A szívszaggató főpap - Indiana Jones és a Végzet Temploma
Attól még, hogy valaki olyan fejfedőt visel, mint Frédi és Béni az ökörköri gyűléseken, még lehet átkozottul nyomasztó karakter – ezen bölcsesség igazságtartama akkor vált nyilvánvalóvá, amikor egy tacskókeverék szájából kiszabadított VHS-szalagon eljutott hozzánk a második Indiana Jones-film. Hogy a tökgyalu hangú bádognarrátor fordította-e bármilyen módon a szektavezér vargyogását, arról nincs sok emlékünk, de az ominózus szívtranszplantációs jelenet gondoskodott róla, hogy jó pár napig ne tudjunk problémamentesen elaludni. (Az egyedüli gyógyírt nagyanyánk beszámolói jelentették a helyi egyházközség aktuális híreiről.)
