Műfajokat feszegető, briliáns alapötletre épülő filmekről van szó.
Az 1970-es években a sci-fi betört a mainstreambe, köszönhetően olyan kasszasikereknek, mint a Steven Spielberg-féle Harmadik típusú találkozások vagy a Csillagok háborúja. Előtte azonban már sorra készültek a korabeli kulturális attitűdöket tükröző pesszimista, illetve disztópikus filmek, mint a THX 1138 (1971), a Solaris (1972), a Stalker (1979), a Logan futása (1976) vagy a Dark Star (1974).
És az alábbi filmek, amelyek filozófiai mélységük vagy szórakoztató értékük miatt a mai napig megállják a helyüket.
Az ötös számú vágóhíd (1972)
Kurt Vonnegut 1969-es regénye, Az ötös számú vágóhíd, mely sok helyen kötelező olvasmány volt, egyedi, szeszélyes stílusával és műfaji határokat feszegető történeteivel vált különlegessé. A regény azzal az alapfeltevéssel indul, hogy a főszereplő, Billy Pilgrim (akibe Vonnegut önmagát vetíti) "elakad" az időben, és életének eseményeit – beleértve a második világháborúban átélt hadifogságot (ami Vonneguttal is megtörtént) – nem kronológiai sorrendben éli át. Egyik pillanatban katona, a következőben már egy távoli bolygón, a Tralfamadoron él, ahol az ottaniak elmagyarázzák neki, hogy minden pillanat előre meg van írva, és megváltoztathatatlan.
George Roy Hill rendező 1972-ben látszólag lehetetlen feladatot hajtott végre a regény megfilmesítésével. A film Billy Pilgrim (Michael Sacks) életeseményeit a könyvhöz hasonlóan nem-kronologikus sorrendben meséli el. Billy éli a tipikus külvárosi életet feleségével és két átlagos gyermekével, megjárja a háborút, majdnem meghal egy repülőgép-szerencsétlenségben, elveszíti feleségét egy autóbalesetben, és időskorát Tralfamadoron tölti vonzó nők társaságában. A film bravúrosan ötvözi Vonnegut tragédia és szeszélyesség iránti vonzalmát, bemutatva, hogy a világban tapasztalható borzalmak ellenére
az élet egy groteszk kaland.
Fantasztikus bolygó (La Planète sauvage, 1973)
A sci-fi műfaj szépsége a határtalansága, ám sok történet emberközpontú marad (mint például a Star Trek, ahol az idegenek csupán gumimaszkos embernek tűnnek). René Laloux 1973-as animációs filmje, a Fantasztikus bolygó azonban valóban idegen világot, az Ygam bolygót tárja elénk, amelynek látványa és hangzása (Alain Goraguer zenéjének köszönhetően) is földöntúli. A film az Om nevű fajba tartozó, apró, emberi lény, Terr sorsát követi, akit egy Draag nevű, kék bőrű, vörös szemű óriás idegen nevel fel. A Draagok, akik képesek a testük felbomlásáig tartó meditációra, nem annyira megvilágosultak, mint amilyennek tűnnek, hiszen embereket tartanak háziállatként, és kártevőként irtanak. A film, amely Terr kalandjain keresztül mutatja be a Draag társadalom valódi természetét, hatalmas siker abban az értelemben, hogy a nézők világnézetét tágítja. Vizuálisan lenyűgöző, furcsa és néhol zavarba ejtő, hiszen Ygam növény- és állatvilága, valamint a Draagok valóban idegenek.
10 sci-fi klasszikus, ami ha kimaradt, azonnal pótold!
Elfeledett gyöngyszemek Sean Connery űrbéli nyomozásától kezdve George Lucas korai sci-fijén át Az idő urai atyjának másik kultikus animációjáig.
Ez is érdekelhet
A fiú és a kutyája (1975)
Az atombomba feltalálása óta a poszt-apokaliptikus sci-fi az emberiség szakadék szélén álló sorsát boncolgatja. A 70-es évek egyik legszórakoztatóbb apokaliptikus filmje L.Q. Jones komédiája A fiú és kutyája. A Harlan Ellison novellája alapján készült film 2024-ben játszódik, egy atomháború utáni, romokban heverő világban. A főszereplő egy kanos tinédzser, Vic (Don Johnson), aki az elhagyatott vidéken élelmet, menedéket és főleg szexet keres. Vic erkölcstelen és lelkiismeretlen, de vele tart hűséges kutyája, Blood, aki médiummá vált, és telepatikusan kommunikál vele (hangját Tim McIntire kölcsönzi), igyekezve a lelkiismerete szerepét betölteni. A páros végül egy földalatti utópiára lel, amely azonban – nem meglepő módon – messze nem utópikus.
A film szórakoztatóan komor befejezése és sötét humora megmutatja, hogy a világ vége és az erkölcsök leépülése sem állítja meg egy tinédzser libidóját.
Időről időre (1979)
Nicholas Meyer 1979-es időutazós filmje, az Időről időre briliáns alapötletre épül: H.G. Wells író (Malcolm McDowell) nem csupán megírta Az időgép című regényt, de tudta is, hogyan kell azt megépíteni. 1896-ban, egy vacsoraparti alkalmával Wells bemutatja időgépét, amikor kiderül, hogy egyik vendége nem más, mint Hasfelmetsző Jack (David Warner). A gyilkos eltéríti a gépet, és 1979-be utazik. Wells egy második géppel követi őt, hogy elfogja. A film egyik legnagyobb vonzereje a két brit színészóriás, McDowell és Warner játéka. Wells sokkolónak találja 1979-et, mert úgy hitte, az emberiség az 1890-es években egy utópia felé tartott. Eközben Hasfelmetsző Jack épp ellenkezőleg van vele: imádja 1979 nihilizmusát, a romlott erkölcsöket és a nyílt színi gyilkosságokat. Meyer egy kis erkölcsi tanulságot is belevisz a cselekménybe, de a detektívregények és kalandregények iránti szenvedélye teszi a filmet a rendező (aki később két sikeres Star Trek-filmet is jegyzett) legjobb munkájává.
8 elképesztő időutazós sci-fi, amiről talán nem is hallottál
Egyedi megközelítések, műfaji koktélok és időparadoxonok a tudományos-fantasztikus filmek kedvelőinek.
Még több időutazás
Kozmikus látogatók (1979)
Giulio Paradisi, Michael J. Paradise néven, 1979-ben rendezte meg A látogatót, amely
a 70-es évek talán legvadabb, legfurcsább sci-fi filmje (pedig ez az évtized hozta el nekünk a Zardozt is).
A "The Visitor" egy sci-fi Messiás-történet, amely ötvözi a 2001: Űrodüsszeia és az Ómen elemeit, idegenekből és démonokból mixelve össze egy hallucinatórikus zagyvaságot. A cselekmény két rivális szektát követ, amelyek a Földet manipulálják a kozmikus jó és a gonosz örökös konfliktusának részeként, melyben Isten (Jahve) és Sátán (Zatteen) idegenek segítségével próbál Krisztust vagy Antikrisztust teremteni. Az események abban a szálban futnak össze, amelyben egy átlagos háziasszonynak, Barbarának (Joanne Nail) kislánya születik, akit mindkét kultusz magának akar, hogy megmentő vagy pusztító legyen. A gonosz szekta látszólag előnyhöz jut, amikor a kislány a nyolcadik születésnapjára fegyvert kap, és lelő egy vendéget. A legendás rendező, Sam Peckinpah is feltűnik a filmben (de nyilvánvalóan annyira részeg volt, hogy az összes szövegét utólag kellett szinkronizálni), amely még ma is felforgató erejűnek számít.
Via: Slashfilm
