7 színész, aki nem volt hajlandó megváltoztatni a külsejét egy szerep kedvéért

Van, aki a kilóitól nem akart megszabadulni, más a hajfestésre, az orrműtétre vagy a fogorvosi beavatkozásra mondott nemet.

Itt a Porton is sok összeállításban foglalkoztunk már azokkal a színészekkel, akik extrémebbnél extrémebb edzésprogramokkal és különféle method actinges eljárásokkal kínozzák magukat egy-egy szerep kedvéért. Vannak azonban olyan színészek, akik nem hajlandóak alávetni magukat a producerek, a rendezők vagy akár a nézők irányából érkező nyomásnak, és nem változtatják meg a külsejüket a szükségesnek gondoltnál nagyobb mértékben.

Kirsten Dunst (Pókember, Csábítás)

Forrás: InterCom

 

Kirsten Dunst először az Öngyilkos szűzekben dolgozott együtt az akkor 27 éves Sofia Coppolával, aki azt mondta neki, hogy "Imádom a fogaidat, soha ne javíttasd meg őket." Néhány évvel később, a Pókember forgatásának előkészületei alatt egy producer szintén megjegyzést tett a fogaira, csak kevésbé pozitívat, azt javasolva, hogy keressen fel egy fogorvost. A filmplakáton a grafikusok kijavították Dunst fogait, de a színésznő a valóságban elutasította a fogászati beavatkozást, amit a Varietynek úgy indokolt később, hogy "Sofia a legmenőbb lány, és szerinte a fogaim nagyszerűek", hozzátéve, hogy a rendezőnőnek köszönheti a ezt az önbizalmát.

Coppola és Dunst majdnem 20 évvel később újra együtt dolgoztak a Csábítás című filmen, és a rendező megkérdezte a színésznőt, hogy lefogyna-e a szerep kedvéért, de ő visszautasította, mondván, hogy utál edzeni. Azzal is érvelt, hogy a helyi ételek Louisianában - ahol a Csábítást forgatták - egyszerűen túl finomak és kalóriadúsak ahhoz, hogy lefogyjon.


Gene Hackman (Superman)

Forrás: Duna Tv

 

Amikor Lex Luthor 1940-ben először jelent meg az Action Comics 23. számában még vöröses haja volt, de azt követően, hogy egy 1941-es számban kopasz fejet kapott, a gonosz karaktert szinte kizárólag tar koponyával láthatjuk, mind a képregényekben, mind a rajzfilmekben és a mozifilmekben. A kivétel Gene Hackman, aki az 1978-as Supermanben és a folytatásaiban játszotta el a figurát, és csak a film utolsó jelenetében egyezett bele, hogy felveszi az úgy nevezett „koponyasapkát”, amikor is kiderül, hogy Luthor haja paróka.

Hackman azonban tett egy engedményt Richard Donner rendezőnek. Amikor megérkezett a forgatásra Angliába, még mindig viselte azt a bajuszt, amelyet A döntés éjszakája és A dominó-elv miatt növesztett meg, ezért Donner alkut ajánlott neki:

Ha te leborotválod a bajuszodat, én is leborotválom az enyémet.

Hackman beleegyezett, és levágatta a bajszát, majd amikor frissen borotválva visszatért, Donner még mindig bajuszos volt. Amikor számon kérte a rendezőt, az lehúzta az arcáról a bajuszt, ami valójában mű volt.

Carrie Fisher (Csillagok háborúja)

Forrás: RTL Klub

 

Az eredeti Csillagok háborúja forgatása előtt a stúdió fejesei azt mondták Carrie Fishernek, hogy fogyjon 5 kilót. A színésznő ellátogatott egy általa "kövér farmnak" nevezett helyre, de végül úgy hagyta el a létesítményt, hogy nem fogyott le semennyit, és a forgatáson is így jelent meg.

Fisher azonban később tett néhány engedményt, a 2015-ös Star Wars: Az ébredő kedvéért ugyanis mintegy 15 kilót fogyott, méghozzá azzal az egyszerű módszerrel, hogy kevesebbet evett és többet mozgott.


Daniel Craig (Casino Royale)

Forrás: UIP-Duna Film

 

Utólag valószínűleg a Bond-rajongók többsége is úgy látja, hogy Daniel Craig kiváló 007-es volt, de 2005-ben, amikor kiderült, hogy ő kapta a szerepet, a közönséget megosztotta a döntés. Néhány kritikusnak a színész szőke haja nem tetszett, ami szakítást jelentett a franchise hagyományaival.

Craig lecsillapíthatta volna kritikusait a sminkesek és a fodrászok segítségével, de hallani sem akart arról, hogy barnára fesse a haját. Ehelyett az energiáit szigorú diétába és kőkemény edzésprogramba irányította, amelynek meg is lett a látványos eredménye. 2021-ben, évekkel a Casino Royale és a Skyfall sikere után Craig így reflektált a "szőke Bond" felhajtására: „Persze, hogy zavart a dolog, de csak annyit tehettem, hogy megpróbálok jó filmet csinálni, és azt mondom, hogy 'Tessék.’ És ha nem tetszett nekik, akkor is csak ennyit tudok nyújtani."


Marlon Brando (Apokalipszis most)

Forrás: Pannonia Entertainment Ltd.

 

Az Apokalipszis most forgatása legendásan nehéz volt, és nemcsak a pokoli körülmények miatt a dzsungelben, de Marlon Brandnónak is köszönhetően. A sztár egymillió dollárt kért előre a néhány perces szerepért, majd ott akarta hagyni a produkciót, de persze a pénzt meg akarta tartani. Végül meggondolta magát, de 40 kilót hízott közben, és folyamatosan részeg volt. Nem volt hajlandó elolvasni sem a forgatókönyv alapjául szolgáló Joseph Conrad regényt, A sötétség szívébent, de magát a forgatókönyvet sem. Coppola olvasta fel neki a regényt, hogy egyáltalán képbe kerüljön, de a szövegének legnagyobb részét így is improvizálta.

Az szóba sem kerülhetett, hogy a 136 kilós színészt lefogyasszák, ezért a színészre fekete pizsamát adtak, és direkt úgy vették fel a jeleneteit, hogy ne látszódjon a félhomályban, hogy mennyire elhízott.

Ezek a megszorítások végül még előnyére is váltak a filmnek, mert Kurtz figuráját is baljós titokzatosságba burkolták.

Margot Robbie (Tarzan legendája)

Forrás: InterCom

 

A Tarzan legendája forgatása során Margot Robbie a brit kocsmakultúrát választotta a súlyok, futópadok és fogyókúrás tervek helyett. "Ez volt az első alkalom, hogy rendesen Londonban éltem, és minden kocsmát ki akartam próbálni" - mesélte később a Vanity Fairnek, hozzátéve, hogy a 19. században játszódik a film, úgyhogy nem is akart vékonynak tűnni csak a látszat kedvéért.

A Tarzant alakító Alexander Skarsgard viszont nem élvezhette a londoni kocsmai életet, ugyanis olyan kőkemény programot kellett végrehajtania, amelynek keretében egy napi 7000 kalóriás tömegnövelő fázissal kezdett, aztán egy heti 10-14 edzéses programmal folytatódott.


Debra Messing (Pár lépés a mennyország)

Forrás: InterCom

 

Debra Messing nem csináltatta meg az orrát, annak ellenére, hogy Alfonso Arau, a Pár lépés a mennyország rendezője elég durva megjegyzést tett rá.

"Éppen egy szerelmi jelenetem volt Keanu Reevesszel, és a nagyon híres rendező azt kiáltotta: 'Vágás', és azt mondta:

'Milyen gyorsan tudunk ide egy plasztikai sebészt hívni? Az orra tönkreteszi a filmemet'".

Messing elmondta, hogy Arau megjegyzése "egy nem hollywoodi orrúvá redukálta” őt, és hogy hosszú évekbe telt, mire meg tudott barátkozni a külsejével.

Néhány évvel a Pár lépés a mennyország után Messing megkapta Grace Adler szerepét a Will és Grace-ben, amiért 2003-ban elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Emmy-díjat. Az Emmy-győzelme után összefutott Arauval, aki nagyon örült neki: "Bella! Olyan régen találkoztunk, annyira vicces voltál a filmben, úgy örülök, hogy újra látlak!". Messing csak annyit mondott: "Köszönöm", és tovább sétált.

Ha szeretnél brutális átalakulásról olvasni, ezt a cikket ajánljuk:

5 sztár, aki brutális edzésbe vagy fogyókúrába kezdett egy szerepért

Tom Hanks, Hilary Swank és Henry Cavill is nagyon sokat izzadt a sikerért.

Tovább

 

Via: Slashfilm