Megemlékeztünk már egyszer azokról a sci-fi feldolgozásokról, amelyek jobban sikerültek, mint az eredeti művek, de mivel befutott a mozikba Yorgos Lanthimos és Emma Stone új közös őrülete, a Bugonia, kerestünk – és találtunk – ismét példákat a hasonló produkciókra, és ezúttal a tévésorozatok közül is válogattunk.

7 sci-fi remake, amely jobb, mint az eredeti

Ki mondta, hogy egy klasszikus újrafeldolgozása soha nem jó ötlet?

Az előzmények

Az omega ember (1971)

Richard Matheson azon kevés sci-fi írók egyike, akinek ugyanabból a könyvéből három mozifilm is készült. A Legenda vagyok című 1954-es poszt-apokaliptikus regényét háromszor is vászonra adaptálták: először 1964-ben Vincent Price főszereplésével Az utolsó ember a Földön címmel, aztán 1971-ben Charlton Hestonnal (Az omega ember), végül pedig 2007-ben Will Smith főszereplésével (Legenda vagyok ). A történet lényegében mindhárom adaptációban ugyanaz maradt: egy gyilkos vírus kipusztította szinte a teljes emberiséget. Aki életben maradt, az vagy éjszakai életmódot élő, gyilkos vámpírrá mutálódott, vagy élelmet gyűjtve és a vérszívókra vadászva járja az  amerikai nagyvárosok kihalt utcáit és lakatlan házait, mint Robert Neville (őt alakítja a filmben Charlton Heston).

Az vitán felül áll, hogy Az utolsó ember a Földön a legkevésbé maradandó a három verzió közül, de Heston és Smith verziója egyaránt emlékezetes.

A massza (1988)

Az azonos című 1958-as horror Steve McQueen első filmfőszerepe volt, és a magját egy 1950 szeptemberi rendőrségi jelentés adta. Két pennsylvaniai zsaru szemtanúja volt, hogy az égből aláhullt valami szikrázó dolog, és amikor bementek nyomozni az erdőbe, egy bíborszínű zselés anyagra bukkantak, amely később elpárolgott. A helyi újságok is beszámoltak az esetről, Jack H. Harris producer pedig felfigyelt az egyik erről szóló cikkre, amikor anyagot gyűjtött a következő szörnyfilmjéhez.

1972-ben folytatás, 1988-ban pedig remake is készült A masszához, Kevin Dillon főszereplésével és Frank Darabont forgatókönyvírói közreműködésével. Chuck Russell rendezőnek sikerült egy zsigeri horrort formáznia ebből a bugyuta alapötletből. A massza az ő verziójában amilyen egyszerű, olyan alapvető emberi félelemeket mozgat – lehetetlen végezni vele, képtelenség kordában tartani és még csak le sem lehet ülni vele a tárgyalóasztalhoz –, vagyis az űrből érkező amőba valójában a halál fizikai megtestesülése.

5 kiváló sci-fi, amit talán még nem is láttál

Van köztük klasszikus időparadoxonos sci-fi, Kubrick világát idéző kísérleti thriller és fura szörnyfilm is.

Ez is érdekelhet

Csillagközi romboló (2004)

Glen A. Larson 1978-as sci-fi sorozata, a Battlestar Galactica mindössze egy évet és 24 epizódot ért meg (a magas gyártási költségek és a csökkenő nézettség miatt kapott kaszát), később mégis kialakult egy kultusz körülötte. Klasszikus viszont a 2004-es remake-ből lett, amely minden korábbi tévés sci-finél magasabbra helyezte a lécet.

A történet egy földönkívüli támadás után követi nyomon az emberiség maradékát, ahogy új otthont keresnek. A csavaros, fantasztikus sztorikat remek karakterek és társadalomkritika árnyalja. Ugyan az effektek mai szemmel már nem teljesen állják meg a helyüket, illetve a sorozat végkifejlete is kapott hideget-meleget, egyértelműen a műfaj korabeli csúcsáról van szó.

Az Entertainment Weekly magazin kritikusa, Jeff Jensen például így méltatta: a Csillagközi romboló

az egyik legjobb tévés dráma – a 24, a A drót és a Lost mellett –, mert teljesen túllép mind a műfaján, mind az alapjául szolgáló anyagon.”

A stepfordi feleségek (2004)

A Rosemary gyermekét is jegyző Ira Levin 1972-es regénye zseniális alapszituációra épül: egy Isten háta mögötti amerikai kisvárosban minden túl tökéletes, a házak tágasak, díszesek, csillognak-villognak, süt a nap, a fű zöld és gyönyörűen le van nyírva, a feleségek pedig sütnek, főznek, mosnak, vasalnak, takarítanak, gyereket nevelnek, folyton mosolyognak és mellé még fergeteges szexpartnerek is. Mintha nem is emberek lennének, hanem robotok... Levin regénye ebből az alapszituációból bont ki intelligens humorral egy szórakoztató történetet.

Az első, 1975-ös filmadaptáció nem váltotta meg a világot (és csak 4 millió dollárt hozott a mozipénztárakban), ahogy a 2004-es verzió sem, sőt még nagyobbat is bukott, mert a zűrös forgatás és Nicole Kidman kiemelt gázsija miatt 100 millió dollár fölé csúsztak a költségek. Mégis, mára Frank Oz verziójának sikerült benne maradnia a filmes köztudatban, köszönhetően a neves színészek alakításainak (Kidman mellett Matthew Broderick, Glenn Close és Bette Midler alakítják a főbb szerepeket), és egyértelműen hatott a témát feldolgozó későbbi filmekre is (lásd: Nincs baj, drágám).

7 szédületes magyar sci-fi, amelyről lehet, hogy te sem hallottál

A nagyszabású hollywoodi sci-fiknél lényegesen kisebb költségvetésük ellenére is emlékezetesek voltak ezek a magyar fantasztikus filmek.

Ez is érdekelhet

Westworld (2016)

Az 1973-as Feltámad a vadnyugat klasszikusnak számít, egyrészt az ötletes sztorija miatt (a vadnyugati tematikájú Westworld szórakoztató központban bárki párbajhős lehet, anélkül, hogy életét kockáztatná, mert az ellenfelek lelőhető és újra üzembe helyezhető androidok – amíg később fel nem lázadnak), másrészt mert sok mindenben új volt a maga korában. Például itt dobták be először a köztudatba a számítógépes vírus fogalmát és itt használtak nagyjátékfilm elkészítéséhez először komputert.

Magasra került tehát a léc Lisa Joy és Jonathan Nolan számára, akik az HBO számára készítettek sorozatot az eredeti ötlet nyomán. (Érdekesség: Michael Crichton regénye, a Westworld csak az író által rendezett film után jelent meg, mert eredetileg forgatókönyvként írta meg a történetet.) Ehhez képest

a Westworld olyan lett, mint a Jurassic Park, a Mátrix és A hét mesterlövész összekeverve

– legalábbis a hibátlan első évadban. A folytatás már sajnos kevésbé sikerült, az írók ugyanis feleslegesen túlbonyolították a történetet.

Lost in Space – Elveszve az űrben (2018)

A klasszikus, 1965 és 68 között futott amerikai tévésorozat remake-je igazi móka, hangulatban a kilencvenes évek kalandsorozatait idézi. A 2046-ban játszódó történetben a Föld állapota már annyira leromlott, hogy telepesek indulnak egy messzi-messzi bolygóra. Feladatuk a szokásos: letelepedni egy távoli bolygón, és alkalmassá tenni az emberi élet számára. Azonban eredeti céljuk helyett egy idegen bolygón zuhannak le. Egyszerre kell túlélniük az idegen környezetben, és megtalálni a hazavezető utat. A három évadot megélt sorozat ügyesen vegyíti a műfaj kliséit a látványos vizuális effektekkel, miközben a karakterfejlődésre helyezi a hangsúlyt. A Robinson család egyre jobban megismeri a bolygót, ahová zuhantak, és feltárják az ott megismert idegen lény, Robot eredetét. A sorozat kiválóan ötvözi a nosztalgiát a nagybetűs kalanddal – remek szórakozás az egész család számára.

A 10 legepikusabb sci-fi-jelenet

Pillanatok, amiktől szó szerint elállt a lélegzetünk.

Még több sci-fi

Dűne (2021)

Van egy markonyi kisebbség, amely esküszik rá, hogy Frank Herbert évtizedeken át megfilmesíthetetlennek tartott regényéből David Lynch készített jobb filmet 1984-ben, de a konszenzus a Dűne-rajongók és az alkalmi nézők között is az, hogy Denis Villeneuve nagyszabású sci-fi víziójának nincs párja. Pontosabban van, mert már bemutatták a második részt, és készül javában a harmadik. A kanadai direktor valójában nem találta fel a spanyolviaszt: míg Lynch szürreális és bizarr (rém)álomvilágot képzelt el, Villeneuve  egy nem kevésbé látványos, de sokkal „realistább” sci-fiben gondolkodott.

Bugonia (2025)

2003-ban mutatták be a dél-koreai Mentsétek meg a zöld bolygót!, amely egyszerre volt sci-fi, paranoiathriller és fekete komédia. A filmet a kritika és a közönség is szerette, így nem az a meglepő, hogy angol nyelvű remake készült belőle, hanem hogy eddig kellett várni rá. Yorgos Lanthimos verziója, amelynek Will Tracy (A menü, Utódlás) jegyzi a szkriptjét, az alaphelyzethez nem nyúl: itt is két konteós fiatal felnőtt rabolja el egy multicég befolyásos vezetőjét, mert szilárd meggyőződésük, hogy az illető földönkívüli, és az a szándéka, hogy elpusztítsa a Földet.

Lanthimosnál a CEO-ból nő lett (és természetesen Emma Stone alakítja), az emberrabló (Jesse Plemons kiváló, mint mindig) korunk konteós inceljeinek a rokona, és a beosztottjait sanyargató vezérigazgatón keresztül a kapitalizmus is jobban ki van karikírozva. Ettől még a Mentsétek meg a zöld bolygót! sem avult el, de ha ennek a sztorinak csak egy verzióját akarjuk megnézni, akkor Lanthimos-filmjét ajánljuk.

Via: Collider / Screenrant

Itt állítsa be, hogy a Port az elsők között legyen a Google-találatokban!