A 10 legjobb film noir

1941. október 3-án tartották az egyik leghíresebb film noir, A máltai sólyom díszbemutatóját. A műfajteremtő alkotás évfordulója alkalmából összeszedtünk nektek kilenc további klasszikust a jellegzetes bűnügyi filmes műfaj legjobbjai közül.

A máltai sólyom (The Maltese Falcon, 1941)

A San Franciscó-i magándetektívet, Sam Spade-et egy nap egy feltűnően csinos nő azzal bízza meg, hogy keresse meg a húgát, akit elcsábított egy erőszakos alak. Az ügyet Spade társa veszi a kezébe, ám amikor meggyilkolják, főhősünk kénytelen folytatni a nyomozást,

ami egy bűnszövetkezet és egy értékes műkincs, egy XVI. századból származó, drágakövekkel díszített arany sólyomszobrocska körül bonyolódik.

A máltai sólyom nemcsak azért fontos mű, mert John Huston rendezőlegenda (A Sierra Madre kincse, Afrika királynője, Moby Dick, Kallódó emberek, Menekülés a győzelembe) direktori bemutatkozása, hanem azért is, mert ez tekinthető a film noir nyitódarabjának. Azaz

itt vezették be a kilátástalanságot és az illúzióvesztést szimbolizáló fekete-fehér képi világot (sok esővel és árnyékkal!), a magányos, egyszerre cinikus és romantikus antihőst

(akinek archetípusát így a Humphrey Bogart által megformált kemény magándetektív jelenti), az őt elcsábító femme fatale figurát és a műfaj többi kötelező elemét (keménykalapok, dohányfüstös szobák, szélsőséges érzelmek).

 


Gyilkos vagyok (Double Indemnity, 1944)

Walter Huffot, a dörzsölt kaliforniai biztosítási ügynököt egy nap egy gyönyörű nő (egyik ügyfele felesége) ráveszi, hogy annak tudta nélkül kössenek életbiztosítást a férjére, mivel ha a férfit baleset éri, a biztosítási összeg dupláját kapnák. Walter rááll a dologra, és végre is hajtják a vasúti balesetnek álcázott gyilkosságot. Ám az igazán durva események antihősünk életében még csak most következnek. Először is rájön, hogy mégsem olyan cinikus, ahogy azt gondolta magáról, majd egyre több sötét titok derül ki pompás bokájú bűntársáról – nagyon úgy tűnik tehát, hogy Walter olyasmibe keveredett, amit addig elképzelni sem tudott...

A James M. Cain (A postás mindig kétszer csenget) krimije alapján készült Gyilkos vagyok (más címváltozatban: Kettős kárigény) csaknem ugyanolyan jelentős noir, mint A máltai sólyom, hiszen ha nem is ez a műfajteremtő darab, de bemutatását követően hosszú évekre meghatározta a zsánert. Billy Wilder rendezésében elsősorban az egyes szám első személyben elmondott belső monológ bevezetése tekinthető forradalminak, de a Gyilkos vagyokot ezenkívül a színészi játék (Fred MacMurray és Barbara Stanwyck pályája legjobb alakítása), illetve a magyar származású Rózsa Miklós vezérfonalként szolgáló kísérőzenéje is az élvonalba emeli. A filmtől annak idején még maga Hitchcock is le volt nyűgözve.

„A Gyilkos vagyok óta a két legfontosabb szó a filmvilágban az, hogy Billy és Wilder”

– írta egy, a rendezőnek küldött táviratban.


Valakit megöltek (Laura, 1944)

McPherson, a detektív az otthonában meggyilkolt Laura Hunt ügyében nyomoz. Értetlenül áll az ellentmondás előtt: ki akarhatott megölni egy olyan lányt, akinek mindenki a hatása alá került? Még kőkemény hősünk sem szabadulhat a festményen is megörökített fiatal nő bűvköréből. Aztán a nyomozás közepén valami egészen bizarr dolog történik: megjelenik a halottnak hitt személy. A nyomozónak tehát újra kell gondolnia az egész esetet.

A Hollywoodba az osztrák filmiparból érkezett Otto Preminger rendező ezzel a művével alapozta meg, hogy a film noir egyik legfontosabb kismesterévé vált.

Később még olyan noirokat rendezett, mint A múlt angyala, az Ahol a járda véget ér vagy az Angyalarc, és elsősorban a német expresszionizmus vívmányainak bevezetésével építette tovább a műfajt. Európai látásmódjának köszönhetően a Valakit megöltek

bűvöletbe ejtő, elegáns és hihetetlenül stílusos alkotás, ami évtizedekkel később is leveszi a lábáról a nézőjét.

 


A hosszú álom (The Big Sleep, 1946)

Philip Marlowe magánnyomozót egy milliomos idős férfi azzal bízza meg, hogy derítse ki, mivel zsarolja lányát egy könyvekkel üzletelő férfi. A detektív felkeresi a könyvkereskedőt, de már csak a hulláját találja – a holttest mellett pedig ott ül megbízója lánya, önkívületi állapotban. Marlowe innentől fogva ahová csak beteszi a lábát, halottakba botlik, kaszinótulajdonosokat és simlis üzletembereket követ, gazdag és veszélyes nők társaságában forog, ügyetlen bérencek lövései elől menekül, cinikus humorát azonban még a legveszélyesebb helyzetekben sem veszíti el. Az ügyet pedig tovább bonyolítja a gyönyörű és ravasz Vivien, munkaadója másik lánya.

Raymond Chandler, a film noirok alapjául szolgáló hard boiled krimik kulcsszerzőjének (James M. Cain és A máltai sólyom írója, Dashiell Hammett mellett) regényéből az akkori Hollywood egyik nagyágyúja, Howard Hawks (Párducbébi, A pénteki barátnő, Vörös folyó, Szőkék előnyben) rendezett adaptációt, amely a rendező saját szavaival élve olyan fordulatos, hogy „jobbra indexel, aztán balkanyart vesz”. A hosszú álomban Humphrey Bogart A máltai sólyom Sam Spade-je után játékával újabb ikonikus detektívfigurát teremtett, oldalán feleségével, a nagyszerű Lauren Bacall-lal. A kettejük közötti szinte tapintható szexuális feszültség valamilyen csoda folytán pedig szerencsére nem esett áldozatul a korabeli cenzúrának, így a mű ebben a formában válhatott igazi amerikai klasszikussá.


Aszfaltdzsungel (The Asphalt Jungle, 1950)

A máltai sólymot is rendező John Huston újabb film noirjában hét kilátástalan sorsú, szebb napokat is látott férfi, akik a pitiáner bűnözésből már nem tudnak megélni, egy utolsó, nagy akcióra készül: ki akarnak rabolni egy széfet, amely félmillió dollárt rejt, drágakövekben. Az Aszfaltdzsungel ezeknek a nagyvárosi férfiaknak a története, akik boldogulásuk módját a bűnözésben keresik, hiszen, mint ahogy egyikük mondja, „a bűn nem más, mint kisiklott emberi törekvés”. A bűnözők szemszögéből elmesélt heist movie a „bűnbanda”-noirok egyik legjobbja, mely már-már dokumentarista stílusával egy egészen újfajta realizmust hozott a műfajba, és hosszú távú hatással bírt a filmtörténelemben.


Alkony sugárút (Sunset Boulevard, 1950)

Hollywood, Sunset Boulevard. A filmsztárok legfelkapottabb lakóhelye. Az egyik luxusvilla úszómedencéjéből meggyilkolt férfit halásznak ki a helyszínre érkező rendőrök. Három golyó végzett vele: egyet kapott a hasába, kettőt a hátába. Az áldozat jelentéktelen senki, másodrendű forgatókönyv-iparos. De a villa tulajdonosnője nem akárki: egykor a némafilm legfelkapottabb csillaga volt. Ez közös történetük szomorú végkifejlete, de korábban az egész egy különleges kapcsolattal kezdődött. Joe Gillis, a feltörekvő filmíró úgy érzi, élete lehetőségét kapta azzal, hogy megismerkedett Norma Desmonddal – a lecsúszott színésznő viszont egyvalamire vágyik igazán: hogy újra rivaldafénybe kerüljön. És ezért akár ölni is képes.

Habár egyes filmesztéták inkább fekete komédiának és gótikus elemekből építkező melodrámának tartják az Alkony sugárutat, meghatározó belső monológjával (az egész történetet a medencében talált halott férfi meséli el a közönségnek), a noirokra jellemző flashbackjeivel és a német expresszionizmusból táplálkozó látványvilágával az inkább romkomrendezőként (Van, aki forrón szereti, Sabrina, Legénylakás, Hétévi vágyakozás) ismert Billy Wilder újabb noirja (ahogy az fentebb már szerepelt, korábban ő rendezte a Gyilkos vagyok című filmet is) abszolút működik a műfaj fontos reprezentánsaként is.


Magányos helyen (In a Lonely Place, 1951)

Az egykor sikeres, jelenleg munkanélküli hollywoodi forgatókönyvíró, Dixon Steele életét a filmes világ értékrendjével szemben érzett megvetése és hirtelen dühkitöréseivel szerzett rossz híre keseríti. Rádásul egy gyilkosság vádja alól is tisztáznia kell magát, s barátnője sem érzi már jól magát mellette. A Magányos helyenben ismét a noirok kötelező „kellékének” számító Humphrey Bogartot láthatjuk, pályája talán legösszetettebb alakításában, oldalán a film noir nem kevésbé ikonikus színésznőjével, a jó és rossz kislányokat felváltva megformáló Gloria Grahame-mel.

„Én vettem ki a pisztolyt Bogart kezéből”

– dicsekedett állítólag a filmet rendező Nicholas Ray, utalva arra, hogy alkotása gengszterfilmes sablonok nélkül is ugyanolyan feszült és izgalmas.


Búcsúlevél (The Big Heat, 1953)

Egy öngyilkosságot elkövetett korrupt köztisztviselő búcsúlevelében leleplezi Laganát, az egész kisvárost a markában tartó gengsztert. A megözvegyült feleség ezzel a rendőrség elől eltitkolt levéllel biztosítja be magát a bűnözőnél,

ám egy fiatal nyomozó, Dave Bannion gyanút fog, s nem áll le a vizsgálódással, hiába figyelmeztetik egyre drasztikusabban Lagana emberei,

élükön a brutális Vince Stone-nal. Végül már a személyes bosszú motiválja, s elkeseredett magányos harcában váratlan helyről kap segítséget a nagy leszámoláshoz…


Fritz Langot a legtöbb néző a német expresszinista irányzat olyan kulcsdarabjainak direktoraként ismeri, mint a Metropolis, az M – Egy város keresi a gyilkost vagy a Dr. Mabuse végrendelete), de hollywoodi korszakában egy sor film noirt rendezett, melyek közül az egyik legismertebb – a Vörös utca mellett – a Búcsúlevél, amelynek eredeti címe, szöveghű fordításban „a nagy hőség” a koncentrált rendőrségi akcióra utal. A langi szerzői jegyek mellett a mű kifejezetten sokkoló jelenetei miatt is érdekes (lásd például a fenti videót) – ezeket elsősorban a már korábban említett Gloria Grahame-nek és a szadista figurát hozó fiatal Lee Marvinnak köszönhetjük.


Gyilkosság (The Killing, 1956)

Johnny Clay éppen most lépett ki a börtön kapuján, és máris egy kétmillió dolláros rablást tervez. A célpont egy lóversenypálya kasszája. Társainak, a pénztárosnak, egy csaposnak, egy leégett zsarunak és egy volt alkoholistának jó okuk van arra, hogy a pénz reményében nagy kockázatot vállaljanak.

A percre pontosan kidolgozott terv végrehajtása sikerrel jár, a pénztáros felesége azonban elárulta Val Cannonnak, gengszter barátjának a tervet.…

A Gyilkosság a Barry Lyndon, a Lolita, a 2001: Űrodüsszeia, a Mechanikus narancs, az Acéllövedék, a Ragyogás és a Tágra zárt szemek rendezőjeként ismert mester, Stanley Kubrick rendezése, még 27 éves korából. Bár az alkotó korábban is rendezett már film noirt (a Félelem és vágy, illetve A gyilkos csókja címűeket), ez az 1956-os munkája tekinthető pályája első remekművének. Az Aszfaltdzsungelhez hasonlóan a „bűnbanda”-noirok sorát erősítő Gyilkosság filmtörténelmi jelentősége pedig abban is tetten érhető, hogy

ez volt az egyik olyan film, ami Tarantino Kutyaszorítóbanját ihlette.


A gonosz érintése (Touch of Evil , 1958)

A gonosz érintését szokás a klasszikus film noir utolsó darabjának tekinteni. Orson Welles saját rendezésében egy tisztességtelen rendőrfőnököt alakít, aki egy, a mexikói-amerikai határon történt bűnügyben hamisan vádol meg egy mexikói származású fiatalembert. Hank Quinlan a cél érdekében saját kedvére és arcára formálja a törvényt, egészen addig, amíg fel nem tűnik a színen a Charlton Heston alakította, kábítószerügyekre szakosodott nyomozó a mexikói oldalról, aki amerikai feleségével (Janet Leigh) az oldalán összecsap a vakbuzgó rendőrfőnökkel, miután megismeri annak sötét múltját és korábbi eseteit.

A rendezőzseni szokásához híven a forgatás során összekülönbözött a stúdióval, így elveszítette a végső vágás jogát, de A gonosz érintése így is halhatatlan klasszikussá vált (1998-ban pedig ki is jött belőle egy helyreállított változat, Welles eredeti víziójával). A gonosz érintése nemcsak a film noir zárlata, de az alkotó utolsó igazi remekműve, amely átfedő dialógusaival (amikor a szereplők szokatlan módon egyszerre beszélnek), nyugtalanító közelijeivel, szédítő kameraállásaival és emlékezetes, egy autóba helyezett bomba útját bemutató nyitójelenetével és Shakespeare-tragédiára emlékeztető cselekményével

méltó búcsú a klasszikus film noir műfajától.


(via Independent)

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu