Austin Powers

Amikor az első Austin Powers-film kijött, még mindenki üdítően frissnek és szellemesnek érezte, a címszereplő meg persze szándékosan volt tenyérbe mászó, hiszen a viselkedésével James Bondot parodizálták. A harmadik filmre azonban (ami az Aranyszerszám alcímet viselte) az egész kezdett sokkal inkább modorossá válni, szóval a legtöbb néző már besokallt az állandó „yeah, baby, yeah!”-zéstől és társaitól. Az alkotók ezenkívül túlzásba vitték a csetlés-botlásra épülő fizikai poénokat, továbbá az erőltetett akcentussal és a mocskos viccekkel is többször lépték át a határt az ízlésesnél. Arról nem beszélve, hogy a humoros helyzetek nagy része a korábbi két részben már látottak újrahasznosítása volt...

A maszk címszereplője

Amikor a félszeg bankhivatalnok, Stanley Ipkiss felteszi a varázserejű maszkot, amely Loki szellemét hordozza, sajnos nem Tom Hiddlestonná alakul, hanem

egy hihetetlenül idegesítő megjátszós, magamutogató alakká/kisstílű bűnözővé.

Habár a figurát megformáló Jim Carrey-t akkortájt számos túlhajtott alakításban megcsodálhattuk, még az Ace Venturában vagy a Dumb és Dumberben sem volt ennyire irritáló a karaktere. Bár ha jobban belegondolunk, a Maszkkal szoros versenyben áll a Mindörökké Batman Rébuszának folyamatos vicsorgása.

Fabienne a Ponyvaregényből

Habár Tarantino Butch szerelmének a figuráját minden bizonnyal fiúsan bájosnak és – az amerikai közönség szemében – európaiasan szexisnek szánta,

a legtöbb néző a falra mászott ettől a gülüszemű, bilifrizurás nőszemélytől.

Tegye fel a kezét, aki nem fojtotta volna meg a legszívesebben, amikor a kis nyafogós hangján elkezdte ecsetelni, hogy pontosan hogyan is szeretné a palacsintát. Az meg, hogy elfelejtette elhozni Butch apjának aranyóráját, mindennek a teteje!

Peeta Az éhezők viadala-filmekből

SPOILER! Hm, vajon melyik fickóval kellene összejönnie Katnissnak ebben a disztópikus jövőben? Az erős, jóképű és sportos Gale-lel, aki puszta kézzel megfog és megnyúz neki egy nyulat, vagy a nyomoronc kis Peetával, aki valójában csak egy dologban jó: ügyesen díszíti fel a tortákat. A karakter ráadásul az első filmben még csak szimplán irritáló volt, a második részben, a Futótűzben viszont már tényleg túlment minden határon. Miután önként jelentkezik a gyilkos túlélőjátékba, hogy a főhősnő mellett legyen (akinek amúgy könnyebb dolga lett volna nélküle), össze-vissza szerencsétlenkedik a harcmezőn, esik-kel, megsebesíti magát, mérgező gázt lélegez be, meg kell menteniük a vérengző majmoktól – és még azt az egyetlen feladatot sem képes teljesíteni, amire Katniss megkéri, hogy vigyázzon Beetee-re, amíg a lány egy percre nincs ott. Szép munka!

Rachel Ferrier a Világok harcából

Dakota Fanning ugyan már gyerekszínésznek is kiváló volt, de az általa megformált Rachel sajnos egy rettenetes kiskölyök, aki végigsikoltozza és -sírja a teljes cselekményt – és aki utazott már hosszabb ideig repülőn, tudja, hogy nincs idegesítőbb egy síró gyereknél. Igen, tisztában vagyunk vele, hogy a sztori szerint gyilkos földönkívüliek támadták meg a Földet, ami nagyon félelmetes; de akkor is, hallgasson már el! Szinte nincs senki, aki Fanning karakterének a hatására ne változna át azonnal velejéig gonosszá, és ne fordulna meg a fejében a gyerekbántalmazás természetesen elítélendő gondolata. Sőt, egy ponton minden bizonnyal sokan kívánták, hogy a megmentése helyett bár hagyná inkább ott a kislányt Tom Cruise által megformált édesapja...

Bella Swan az Alkonyat-franchise-ból

Talán ennél a karakternél a legnagyobb a kontraszt az alkotói szándék és a nézői fogadtatás között, hiszen a Kristen Stewart által alakított Bellát vélhetően az éteri szépség és a tökéletes ártatlanság megtestesítőjének szánták, rengeteg néző viszont túlzás nélkül egyszerűen gyűlöli mind a figurát, mind a színésznőt. A főhősnő örömtelenül, egyetlen mosoly nélkül evickél át a filmeken, mintha csak nem az övé lenne a legszexibb srác a suliból, és SPOILER! nem ő lenne hamarosan a vámpírok királynője, ami pedig elég cool.

Stewart közömbös arcát nézve azonban határozottan az az érzésünk, hogy nem ádáz harcokra és örökké tartó szerelemre, hanem vakbélműtétre vár.

Ruby Rhod Az ötödik elemből

Erről az eredetileg Prince-nek írt, végtelenül idegesítő karakterről már mindent leírtunk Minden idők leggyűlöltebb sci-fi karakterei című cikkünkben. Luc Besson minden bizonnyal a súlyosabb történéseket humorral oldó színes mellékfigurának szánta Az ötödik elem túlpörgött rádiósát, de az androgün díva szerepében Chris Tucker olyannyira túlteljesítette a feladatát, hogy nem egyszerűen idegesítő, hanem elviselhetetlen lett. Folytonos zizegésével, a rendkívül modoros „zöld”-ezéssel és szirénaként vijjogó hangjával szinte minden jelenetet tönkretesz, amelyikben szerepel. Ismerünk olyanokat, akik inkább átpörgették a filmben az összes olyan képsort, amiben Ruby Rhod is benne volt.

(via DigitalSpy, complex.com)