Bizonyára minden Quentin Tarantino- és Robert Rodriguez-rajongó élénken emlékszik még a 2007-ben bemutatott Grindhouse-ra. Ez lényegében a két rendező-fenegyerek egyszerre levetített duplafilmje volt, amelyben véres-vicces nosztalgiázással idézték fel azt a korszakot, amikor a '70-es és a '80-as évek Amerikájában két B-kategóriás horrort (vagy pornót) adtak le az erre szakosodott grindhouse mozik egyetlen jegy áráért. Amíg azonban Tarantino Halálbiztosa egy kicsit félrevitte a fókuszt azzal, hogy a lányokat gyilkoló autós kaszkadőr története inkább a fecsegő csajokról szólt, semmint a gyilkos sofőrről, addig

Rodriguez Terrorbolygója egy hamisítatlan B-film lett, utólag összekarcolt kópiával, géppuskalábú motoros amazonnal, atomkemény Bruce Willisszel és egy püffedt mutánssá torzított Tarantinóval!

Ami viszont még ennél is zseniálisabb volt, az a két film közé illesztett reklámblokk, amelyben jobbnál jobb kamutrailerek ígértek a nézőknek még több szétfröccsent paradicsomlét, fedetlen keblet és blőd humort. Ezeknek az álelőzeteseknek egy részéből az elmúlt 16 évben igazi mozifilm lett – Eli Roth hálaadásnapi mészárlása, a Thanksgiving most került Magyarországon is mozikba Hullaadás címmel.

3 év kellett hozzá, hogy végre lássuk: Machete

Azt szinte már a Grindhouse bemutatója után borítékolni lehetett, hogy bár mindegyik kamutrailer magában hordozza egy-egy ütős mozifilm csíráját, legelőször Robert Rodriguez fog egész estés filmet forgatni a maga eszelősen vicces 2 és fél percéből:

Elvégre Rodriguez az a fajta öntörvényű zseni Hollywoodban, aki a saját maga főnöke a Troublemaker Studiosnál (ahol ő ír, rendez, vág és komponál zenét), és könnyedén megengedheti magának azt a luxust, hogy a Kémkölykök-széria vagy az egekbe magasztalt első Sin City bevételéből filmet forgasson a kisfia szuperhősös sztorijából ( ez volt a Cápasrác és Lávalány), vagy egy ikonikus főszerepet adjon a börtönviselt másodunokatestvérének, Danny Trejónak. A Machete esetében már a kamutrailer idején együtt volt minden, ami miatt az emberek szerették anno a grindhouse mozik B-filmjeit: a túltolt erőszak és meztelenkedés sosem volt még olyan vicces, mint itt.

És amikor már azt hittük, nem lehet bizarrabb főhős a Terrorbolygó puskalábú táncosnőjénél, jön egy kőarcú, széttetovált mexikói, és kinyír mindenkit a pengéivel meg a motorjára rakott géppuskájával!

A 2010-es moziváltozatba ráadásul Rodrigueznek sikerült olyan neves sztárokat leigazolni az átvert, bosszúszomjas bérgyilkost alakító Danny Trejo (valamint Cheech Marin, a shotgunnal lövöldöző pap) mellé, mint Robert De Niro, Jessica Alba, Michelle Rodriguez, Don Johnson, Steven Seagal(!) és az eredetileg szörnymaszkokat készítő Tom Savini (a pöcspisztolyos Sex Machine az Alkonyattól pirkadatigból).

4 év kellett hozzá, hogy végre lássuk: Koldus puskával

Az Egyesült Államokban és Kanadában a B-filmekért rajongó új-skóciai rendező, Jason Eisener kamutrailerét is levetítették a Halálbiztos és a Terrorbolygó között Hobo with a Shotgun címmel, főszerepben egy önbíráskodó hajléktalannal (David Brunt alakításában), aki halomra lövi a bűnözőket és a korrupt rendőröket, de nem kegyelmez a pedofil Mikulásnak sem...

A Grindhouse idején ez tűnt a leggyengébb kamutrailernek, mert túlságosan véres és naturalista volt, humort pedig nyomokban sem tartalmazott – aztán Rutger Hauerrel elkészült a filmváltozat!

Ez már egy igazi akcióvígjáték volt, éjfekete humorral, amelyben Jason Eisener a feje tetejére állította a Batman-mítoszt: a bűntől fuldokló várost ezúttal nem egy luxuskastélyban élő, harcias agglegény tisztítja meg a gonosztól, hanem egy végső elkeseredésében puskát ragadó, szakadt csöves, akinek már tényleg nincs mit elveszítenie.

16 év kellett hozzá, hogy végre lássuk: Hullaadás

Eli Roth a Halálbiztos és a Terrorbolygó között levetített Thanksgiving-trailerrel olyan '70-es és '80-as évekbeli „ünnepi témájú” kaszabolós horrorfilmek előtt tisztelgett, mint az 1974-es Fekete karácsony, az 1978-as Halloween, az 1981-es Véres Valentin vagy az 1984-es Csendes éj, Halálos éj. A trailerben Jeff Rendell alakítja a slasher filmek kötelező álarcos sorozatgyilkosát – aki ezúttal nem hokimaszkot hord, mint Jason Vorhees, hanem csatos kalapos puritánnak öltözve vadászik áldozataira az amerikaiak egyik legfontosabb ünnepe, hálaadás idején (ami hagyományosan a látványos utcai parádékról és a pulykasültes családi lakomákról szól).

Eli Roth 2007-es kamutrailere vérlázítóan szexista és extrém brutális volt – de valószínűleg pont a túltolt slasher horrorfilmes elemei miatt imádta mindenki.

A 2023-as Hullaadás azonban csak nyomokban tartalmazza az eredeti Thanksgivinget. A régi verzió egy karcos kópiás, ízig-vérig '80-as évek eleji horror volt, ami saját magát licitálta túl az egyre ízléstelenebb, de piszkosul vicces gyilkossági jeleneteivel.

Az egyik pillanatban egy meztelen pomponlány ugrándozik a trambulinon, amit alulról átdöf egy késsel a gyilkos, a fedetlen keblű hölgynek pedig pont oda szúródik be a penge,

aztán meg magát Eli Roth-ot részesíti orális örömökben a partnere, aki semmit sem vesz észre abból, hogy a sportdzsekis rendezőt időközben lefejezte a gyilkos, és már csak pulzáló vérpermet van a feje helyén. És akkor még meg sem említettük a kamutrailer végét, a karácsonyi pulykát megtömő maszkos gyilkossal, aki, nos, igen, úgy „tömi meg” a pulykát...

Ez a fajta fékezhetetlenül prosztó, gátlástalanul szexista, és infantilisan debil humor a 2023-as egész estés verzióban már alig-alig érhető tetten – pedig fröcsög itt is bőven a paradicsomlé! Talán a 16 évvel idősebb Eli Roth is úgy volt vele, hogy ma már nem lehet egy az egyben lemásolni a '80-as évek slasherjeit, amikor a Péntek 13-ban a tóparti táborban kamatyoló Kevin Bacont az ágyon keresztül döfte torkon(!) egy nyílvesszővel(!!!) a beteg elméjű sorozatgyilkos...

A gumiasztalos gyilkosság kevésbé brutális verzióját persze láthatjuk, sőt, a parádén is ugyanúgy lefejezik a pulykajelmezes felvonulót, mint a kamutrailerben,

de ez már egy teljesen másik kaszabolós horrorfilm lett azáltal, hogy Eli Roth visszafogta az elmebeteg ötleteit, és okostelefont adott a fiatal szereplők kezébe, akiknek ráadásul nincs is szexjelenete (holott ez 40 éve még „kötelező eposzi kelléke” volt a slasher zsánernek).

A Hullaadás ettől persze még nagyon is jó kaszabolós horror, mert Eli Roth profin felmondja a kötelezőt a senkinek sem kegyelmező maszkos sorozatgyilkossal és a sötét múltú, de mindenkit túlélő final girl karakterével. A brutálisan vicces lefejezős-kibelezős jelenetei pedig valahogyan mindig a Black Friday idején kitörő, őrült vásárlási lázhoz és a hálaadásnapi habzsoláshoz kapcsolódnak (úgy mint: megkergült vásárlók általi agyontaposás a plázában, élve megsütés, kiklopfolás), ezzel is görbe tükröt tartva a XXI. századi túlfogyasztó társadalmunknak – elvégre a horror mindig is a korszellemre legfrappánsabban reagáló műfajként volt ismert.

Amire még mindig csak várunk: Werewolf Women of the SS

Rob Zombie tényleg mindent csinált már rockzenei albumoktól kezdve Halloween-folytatásokon át pikáns humorú rajzfilmsorozatig,

épp csak a Grindhouse legjobb kamutraileréből, a farkasemberré változtatott katonanőkkel kísérletező gonosz német tudósok sztorijából nem rittyentett egy zseniálisan blőd B-filmet, pedig 16 éve volt rá!

A Werewolf Women of the SS (amelyben az okkult nácik vezérét Udo Kier alakította, az egyik tányérsapkás SS-dominát a rendező felesége, Shery Moon Zombie) olyan régi exploitation filmekből lett összegyúrva, mint az 1975-ös Ilsa, She Wolf of the SS vagy az 1976-os La lupa mannara. No persze a zombikat és vérfarkasokat létrehozó, sátáni erőkkel cimboráló nácik a szórakoztatóipar örök visszatérő gézengúzai: felbukkantak már az Egy amerikai farkasember Londonban rémálomjelenetében, a Wolfenstein videójátékokban és a Náci zombik című norvég horrorvígjátékban is.

A Werewolf Women of the SS mozifilmet viszont már csak azért is illene leforgatni végre, hogy láthassuk Nicolas Cage-et a hisztérikusan kacagó, zseniálisan béna főgonosz, Fu Manchu szerepében!

Amire szintén csak várunk, de már el is felejtettük: Don't

A Haláli hullák hajnala, a Scott Pilgrim a világ ellen és a Nyomd, bébi, nyomd rendezője, Edgar Wright is hozzátette anno a magáét a Grindhouse-ban. A Don't című kísértetkastélyos kamutrailere a Hammer stúdió horrorjait idézi, ami a '70-es évek brit filmgyártásának egyik sarokköve volt – igaz, a korabeli amerikai forgalmazók rendre ügyeltek arra, hogy a címből, és a párbeszédekből se sejthesse meg a gyanútlan néző, hogy valójában egy ízig vérig angol horrort lát.

Wright saját bevallása szerint az 1974-es The Living Dead at Manchester Morgue című film volt a kamutrailer ihletője, amit

az Egyesült Államokban a jóval hatásvadászabb Don't Open the Window címmel mutattak be, miközben valójában a történet során egyetlen ablakot sem kellett kinyitnia senkinek, mert nem ott jöttek be a zombik. 

Hogy láthatunk-e még valaha Don't címmel horrort a Haláli hullák hajnala rendezőjétől, azt egyelőre sajnos nem tudni. Pár éve Edgar Wright beszélt ugyan a filmterveiről, de abban csak a Nyomd, bébi, nyomd 2 és egy, a londoni Sohóban játszódó thriller szerepelt (utóbbi időközben már el is készült ).

Edgar Wright tele van filmtervekkel, de a Baby Driver 2 most még nincs terítéken

A Haláli hullák hajnala rendezője idén nyáron horrort forgat: olyan lesz majd, mint Polanski Iszonyata.

Tovább