A kritikusok szerint a Netflix átvette a hatalmat

Mundruczó Kornél filmjének két szereplőjét is jelölték az amerikai kritikusok. A Critics Choice Awards nominációiból az Oscar-esélyekre is következtethetünk.

Kihirdették a Critics Choice Awards, vagyis az amerikai és kanadai filmkritikusok szervezetének jelöléseit. Hasonlóan a Golden Globe-hoz és a SAG-hez (a színészek szakszervezetének díjához), itt is a Netflix produkciók vezetik a toplistát 46 jelöléssel. Egyedül David Fincher Mankje 12 jelölést zsebelhetett be, a második helyen pedig a koreai-amerikai Minari áll 10 nominációval. A netflixes Ma Rainey: A blues nagyasszonya és Tom Hanks westernje, A kapitány küldetése 8, illetve 7 jelölést kapott.

A fő kategóriában, vagyis a legjobb filmek jelöltjei közt az említett négy címen kívül szerepel még a Spike Lee-féle Az 5 bajtárs, A chicagói 7-ek tárgyalása Aaron Sorkintól, a Nomádok földje (Chloé Zhao), a One Night in Miami (Regina King), az Ígéretes fiatal nő (Emerald Fennel) és a Sound of Metal.

A Critics Choice Awards jelölései általában sokat elárulnak az Oscar-esélyekről, így ha azt nézzük, mely produkciók szerepelnek az összes fontos kategóriában (film, rendezés, forgatókönyv, színészi alakítás), akkor a Minari, az Ígéretes fiatal nő, a Mank, a One Night in Miami, A chicagói 7-ek tárgyalása és a Nomádok földje alkotói izgulhatnak majd március 15-én, amikor bejelentik az Oscar-jelöléseket. A Deadline elemzése szerint főként a Mank és a Minari alkotói bizakodhatnak. Fincherék azért, mert Hollywood nagyon szereti díjazni a saját magáról szóló filmeket, de az olyan esélytelennek tartott, „kis filmeket” is szereti felemelni, mint a Minari.

Mundruczó Kornél filmjét, a Pieces of a Womant is jelölték a kritikusok két kategóriában: a Golden Globe után Vanessa Kirby itt is esélyes lehet a legjobb színésznő díjára, Ellen Burstynnek pedig olyan riválisok elől kellene elhozni a legjobb mellékszereplőnek járó elismerést, mint Glenn Close, Olivia Colman vagy Amanda Seyfried.

A Critics Choice Awards gáláját március 7-én tartják meg, a többi díjátadóhoz hasonlóan közönség nélkül.

Jelölések a főbb kategóriákban:

Legjobb film

Az 5 bajtárs (Netflix)
Ma Rainey: A blues nagyasszonya (Netflix)
Mank (Netflix)
Minari (A24)
A kapitány küldetése (Universal Pictures)
Nomádok földje (Searchlight Pictures)
One Night in Miami (Amazon Studios)
Ígéretes fiatal nő (Focus Features)
Sound of Metal (Amazon Studios)
A chicagói 7-ek tárgyalása (Netflix)

Legjobb színész

Ben Affleck – A visszaút (Warner Bros.)
Riz Ahmed – Sound of Metal (Amazon Studios)
Chadwick Boseman – Ma Rainey: A blues nagyasszonya (Netflix)
Tom Hanks – A kapitány küldetése (Universal Pictures)
Anthony Hopkins – The Father (Sony Pictures Classics)
Delroy Lindo – Az 5 bajtárs (Netflix)
Gary Oldman – Mank (Netflix)
Steven Yeun – Minari (A24)

Legjobb színésznő

Viola Davis – Ma Rainey: A blues nagyasszonya (Netflix)
Andra Day – The United States vs. Billie Holiday (Hulu)
Sidney Flanigan – Never Rarely Sometimes Always (Focus Features)
Vanessa Kirby – Pieces of a Woman (Netflix)
Frances McDormand – Nomádok földje (Searchlight Pictures)
Carey Mulligan – Ígéretes fiatal nő (Focus Features)
Zendaya – Malcolm & Marie (Netflix)

Legjobb férfi mellékszereplő

Chadwick Boseman – Az 5 bajtárs (Netflix)
Sacha Baron Cohen – A chicagói 7-ek tárgyalása (Netflix)
Daniel Kaluuya – Judas and the Black Messiah (Warner Bros.)
Bill Murray – On the Rocks (A24/Apple TV+)
Leslie Odom, Jr. – One Night in Miami (Amazon Studios)
Paul Raci – Sound of Metal (Amazon Studios)

Legjobb női mellékszereplő

Maria Bakalova – Borat utólagos mozifilm (Amazon Studios)
Ellen Burstyn – Pieces of a Woman (Netflix)
Glenn Close – Hillbilly Elegy (Netflix)
Olivia Colman – The Father (Sony Pictures Classics)
Amanda Seyfried – Mank (Netflix)
Yuh-Jung Youn – Minari (A24)

Legjobb rendező

Lee Isaac Chung – Minari (A24)
Emerald Fennell – Ígéretes fiatal nő (Focus Features)
David Fincher – Mank (Netflix)
Spike Lee – Az 5 bajtárs (Netflix)
Regina King – One Night in Miami (Amazon Studios)
Aaron Sorkin – A chicagói 7-ek tárgyalása (Netflix)
Chloé Zhao – Nomádok földje (Searchlight Pictures)

Legjobb eredeti forgatókönyv

Lee Isaac Chung – Minari (A24)
Emerald Fennell – Ígéretes fiatal nő (Focus Features)
Jack Fincher – Mank (Netflix)
Eliza Hittman – Never Rarely Sometimes Always (Focus Features)
Darius Marder & Abraham Marder – Sound of Metal (Amazon Studios)
Aaron Sorkin – A chicagói 7-ek tárgyalása (Netflix)

Legjobb adaptált forgatókönyv

Paul Greengrass & Luke Davies – A kapitány küldetése (Universal Pictures)
Christopher Hampton and Florian Zeller – The Father (Sony Pictures Classics)
Kemp Powers – One Night in Miami (Amazon Studios)
Jon Raymond & Kelly Reichardt – First Cow (A24)
Ruben Santiago-Hudson – Ma Rainey: A blues nagyasszonya (Netflix)
Chloé Zhao – Nomádok földje (Searchlight Pictures)

Legjobb fényképezés

Christopher Blauvelt – First Cow (A24)
Erik Messerschmidt – Mank (Netflix)
Lachlan Milne – Minari (A24)
Joshua James Richards – Nomádok földje (Searchlight Pictures)
Newton Thomas Sigel – Az 5 bajtárs (Netflix)
Hoyte Van Hoytema – Tenet (Warner Bros.)
Dariusz Wolski – A kapitány küldetése (Universal Pictures)

Legjobb vágás

Alan Baumgarten – A chicagói 7-ek tárgyalása (Netflix)
Kirk Baxter – Mank (Netflix)
Jennifer Lame – Tenet (Warner Bros.)
Yorgos Lamprinos – The Father (Sony Pictures Classics)
Mikkel E. G. Nielsen – Sound of Metal (Amazon Studios)
Chloé Zhao – Nomádok földje (Searchlight Pictures)

Legjobb vígjáték

Borat utólagos mozifilm (Amazon Studios)
The Forty-Year-Old Version (Netflix)
Staten Island királya (Universal Pictures)
On the Rocks (A24/Apple TV+)
Palm Springs (Hulu and NEON)
The Prom (Netflix)

Legjobb idegennyelvű film

Még egy kört mindenkinek (Samuel Goldwyn Films)
Collective (Magnolia Pictures)
La Llorona (Shudder)
The Life Ahead (Netflix)
Minari (A24)
Two of Us (Magnolia Pictures)

 

TÉVÉS JELÖLÉSEK

Legjobb dráma

Better Call Saul (AMC)
A korona (Netflix)
Diane védelmében (CBS All Access)
Lovecraft Country (HBO)
The Mandalorian (Disney+)
Ozark (Netflix)
Perry Mason (HBO)
Rólunk szól (NBC)

Legjobb színész (dráma)

Jason Bateman – Ozark (Netflix)
Sterling K. Brown – Rólunk szól (NBC)
Jonathan Majors – Lovecraft Country (HBO)
Josh O’Connor – A korona(Netflix)
Bob Odenkirk – Better Call Saul (AMC)
Matthew Rhys – Perry Mason (HBO)

Legjobb színésznő (dráma)

Christine Baranski – Diane védelmében (CBS All Access)
Olivia Colman – A korona(Netflix)
Emma Corrin – A korona(Netflix)
Claire Danes – Homeland (Showtime)
Laura Linney – Ozark (Netflix)
Jurnee Smollett – Lovecraft Country (HBO)

Legjobb vígjátéksorozat

Jobb idők (FX)
The Flight Attendant (HBO Max)
Mom (CBS)
PEN15 (Hulu)
Ramy (Hulu)
Schitt’s Creek (Pop)
Ted Lasso (Apple TV+)
Hétköznapi vámpírok (FX)

Legjobb színész (vígjáték)

Hank Azaria – Brockmire (IFC)
Matt Berry – Hétköznapi vámpírok (FX)
Nicholas Hoult – Nagy Katalin - A kezdetek (Hulu)
Eugene Levy – Schitt’s Creek (Pop)
Jason Sudeikis – Ted Lasso (Apple TV+)
Ramy Youssef – Ramy (Hulu)

Legjobb színésznő (vígjáték)

Pamela Adlon – Jobb idők (FX)
Christina Applegate – Dead to Me (Netflix)
Kaley Cuoco – The Flight Attendant (HBO Max)
Natasia Demetriou – Hétköznapi vámpírok (FX)
Catherine O’Hara – Schitt’s Creek (Pop)
Issa Rae – Insecure (HBO)

Legjobb miniszéria

Tönkretehetlek (HBO)
Mrs. America (FX)
Normális emberek (Hulu)
Összeesküvés Amerika ellen (HBO)
Vezércsel (Netflix)
Kis fejsze (Amazon Studios)
Tudhattad volna (HBO)
A másik út (Netflix)