A legkedvesebb mesefilmekhez kapcsolódó legsötétebb teóriák

A rajongók fantáziája végtelen, ha filmekhez kapcsolódó vadabbnál vadabb elméletekről van szó – és ez alól nem jelentenek kivételt a mesefilmek sem.

A minyonokat náci kísérletek ihlették

Ezekkel a jópofa kis sárga lényekkel először a Gru-filmekben találkozhattunk, majd saját mozit, sőt mozikat kaptak (a június 30-án érkező Minyonok: Gru színre lép már a második filmjük). Azt mindenki tudja, hogy

a lila minyonok a gonoszak, a sárgák pedig a jók, amely elgondolás mögött az áll, hogy ez a két szín komplementerszín, azaz a színskála ellentétes oldalán találhatók.


Ennél sokkal vadabb ötlet, hogy ezeket a bájos karaktereket náci kísérletek ihlették, pontosabban azok a zsidó gyerekek, akiket náci tudósok azért fogadtak örökbe, hogy kísérletezzenek rajtuk, például mérges gázzal. Mindezt alátámasztandó egy időben cirkulált a neten egy korabeli fotó, amin egy csapat gyerek volt látható, látszólag olyan maszkkal a fejükön, mintha minyonok lennének. Szerencsére kiderült, hogy a fényképnek semmi köze a zsidó gyerekekhez, és még csak nem is abból a korszakból származik: 1908-ban készült, és egy tengeralattjáró búvárruhát viselő katonáit ábrázolja.


Fogatlan bosszút állt Hablatyon

Az éjfúriák rendjébe tartozó Fogatlan talán a legbájosabb sárkány a filmtörténelemben, de fantáziadús rajongók természetesen még hozzá is tudtak valamilyen sötét dolgot társítani. Ha még emlékszünk, a film elején a Hablaty nevű vikingfiú levadássza Fogatlant, ami miatt a sárkánynak megsérül a farka vége. Mindezzel szép keretet alkot, hogy a sztori végén pedig Hablaty veszíti el az egyik lábát. A szóban forgó teória egyszerűen összeköti ezt a két eseményt, és állítása szerint Fogatlan tépi le a fiú lábát, hogy megbosszulja rajta a hiányzó farkát.

Forrás: UIP-Duna Film

Az elméletet egyesek azzal finomították, hogy a sárkánynak mindezzel az volt a célja, hogy még jobban rászoruljanak egymásra a fiúval, és láb nélkül még inkább az ő hátán akarjon közlekedni.

A teória visszafogottabb verziója szerint viszont Fogatlan csak azért tépte le Hablaty lábát, mert a végső küzdelemben egyedül így tudta megmenteni az életét.


Vaiana a film nagy részében halott volt

A Disney meséjében ez a vagány hercegnő nekivág a nyílt óceánnak, őrült kalandokban vesz részt, majd teljesíti ősei küldetését és végül hazatér a családjához. Egyesek szerint azonban mégsem, mivel a lány valójában meghalt abban a viharban, ami kisodorta Maui szigetére. Vaiana és Maui világa között ugyanis éles a határvonal, és ahhoz, hogy a főhősnő kommunikálni tudjon a félistennel és a többi mágikus lénnyel, neki magának is mágikus lénynek kell lennie – vagy halottnak. Az, hogy a vihar után Vaiana képes kapcsolatba lépni halott nagyanyjával és más, rég eltávozott lelkekkel, újabb bizonyíték arra nézvést, hogy addigra valójában már meghalt.

Forrás: Fórum Hungary


Sulley-ból vécétakaró szőrme lett

A Szörny Rt.-ben a film afféle főgonoszként működő figurája, Randall Boogs egy alkalommal azzal ijesztgeti Sulley-t, hogy az emberek azért olyan veszélyesek, mert a vécéjüket takaró szőrmét készítenek a szörnyek szőréből. Hősünk természetesen kineveti ezt a képtelenséget – a Partysaurus Rex című Toy Story-rövidfilmben viszont van egy fürdőszobai jelenet, amelyben azt láthatjuk, hogy a vécét egy olyan szőrme takarja,

ami kísértetiesen emlékeztet Sulley neonzöld-lila bundájára...


A Verdák autóiba valódi emberek lelke van bezárva

Nem túl meglepő módon a Pixar autós meséje sem kerülhette el a sorsát, és a rajongók egy különösen felzaklató teóriát találtak ki hozzá. Az elmélet alapja az a kínzó kérdés, miszerint miért van a filmben látott kocsiknak ajtajuk, ha egyszer a Verdák világában nincsenek emberek, akik be akarnának szállni ezekbe az autókba. Ezenkívül ha a film autóhőseinek szemmel láthatóan van nyelvük (hiszen kilátszik, amikor beszélnek), akkor vajon vannak egyéb belső szerveik is?

Forrás: Fórum Hungary


A megfejtés pedig arra, hogy vajon miért nincsenek emberek ebben az univerzumban, az, hogy

ezek az imádni való autók eltörölték az egész emberi fajt,

a tulajdonosaik személyiségjegyeit pedig beolvasztották saját magukba. Ezzel szoros összefüggésben ajtajuk is azért van, hogy legyen, ami bent tartja az olyan belső szerveiket, mint az agy vagy a szemek, ezeket ugyanis szintén megörökölték a gazdáiktól.


A Mackó Mamából szőnyeg lett

Az évek során a Shrekhez különféle rettenetes teóriákat költöttek a rajongók, például azt, hogy a címszereplőt azért száműzték maguk közül az ogrék, mert nem akart emberhúst enni, vagy hogy Fiona a halott lovagok maradványaiból táplálkozik. Mindezt azonban egyesek nem tartották elég sokkolónak, így született még egy elmélet, amely a film elején látott mackócsaláddal kapcsolatos. A ketrecbe zárt Mackó Mama, Papa és Bébi később úgy tér vissza, hogy az anyamedve már nincs köztük: a papa és a bébi más mesefigurákkal együtt láthatók, ahogy az előbbi vigasztalja az utóbbit. Lord Farquaad kastélyában pedig később látunk egy medveszőr szőnyeget. A teóriát kiötlő rajongókat az a tény sem zökkenti ki, hogy a sztori végén a Mackó Mama ismét megjelenik, és kiveszi a részét a nagy közös éneklésből – szerintük ugyanis ez már egy másik mackóhölgy Mackó Papa életében.


Mi történt Sven anyukájával?

A Jégvarázs sem szűkölködik az izgalmasabbnál izgalmasabb rajongói elméletekben, onnan kezdve, hogy Hans az Aranyhaj és a nagy gubanc Flynnjétől vásárolta a lopott koronát, azon keresztül, hogy Kristoff a Mikulás, egészen odáig, hogy Anna és Elsa egyik őse Jeanne D’Arc. Van azonban egy ezeknél sokkal nyugtalanítóbb teória is, amely onnan indult, hogy vajon Sven, a rénszarvas miért Kristoff mellett van a saját családja helyett. Az elmélet szerint a jégaratók megölték Sven anyukáját, a még baba Svent pedig rábízták a fiatal Kristoffra, hogy gondoskodjon róla – még egy irhamellényt is adtak neki, ami az anyaszarvas bőréből készült. Egészen morbid módon ez a magyarázat arra, miért szereti Sven annyira a fiút: azért, mert a mellényen a saját anyukája szagát érzi…

Forrás: Fórum Hungary



(via Listverse)