A lelőhely - Prospect - Pazarul néz ki a barkács sci-fi!

  • Vízer Balázs

A különös, távoli holdon látszódó kincskereső sci-fi egy kicsit western is, egy kicsit retro, egy kicsit sufni tuning, de nagyon jól sikerült, és egészen egyedi hangulata van.

Én a film világában nem azt tartom az igazi teljesítménynek, ha egy jól ismert, profi rendező világsztárokkal nagyon sok pénzből leforgat egy nézhető, esetleg szórakoztató, de semmi újat nem kínáló produkciót, hanem azt, ha egy ismeretlen minimális költségvetésből, de rengeteg energiával és erőfeszítéssel készít el egy olyan filmet, ami semmire sem hasonlít, és ami a maga műfajában igenis jó. Félreértés ne essék, attól, hogy valaki amatőr, még nem automatikusan jó, miért is lenne az, ám ha valaki önerőből valami különlegeset alkot egy olyan „iparágban”, ahol szinte minden a pénzről és a kapcsolatokról szól, az előtt le a kalappal. Így hát le a kalappal A lelőhely - Prospect rendezőpárosa, Christopher Caldwell és Zeek Earl előtt is.

Caldwell és Earl még 2014-ben készített el egy 15 perces rövidfilmet, aminek a költségvetését Kickstarter kampánnyal kalapozták össze. A kisfilm, amiben egy kislány egy távoli holdra indul az édesapjával, ahol aztán bajba keverednek, nagy siker lett, fesztiváloztatták, megforgatták, majd ugyanerre az alapötletre és képi világra alapozva már össze lehetett szedni egy rendes stábot, kicsit több pénzt és pár jó nevű szereplőt. Így született meg A lelőhely, Cee, a tizenéves kislány története, aki viharvert apjával egy szintén viharvert űrkabinban egy nagyon távoli holdra érkezik, hogy ott egy különös ásványt kutassanak fel. Az már az elején kiderül, hogy ez a küldetés az utolsó lehetőség az adósságban úszó, ezer helyen megfordult család számára, és az apa nagyon is komolyan veszi ezt, míg a lány csak fokozatosan ébred erre rá, de ekkor már túl késő. Hozzájuk hasonló kalandorokkal futnak össze, és Cee hamarosan kénytelen furcsa szövetségre lépni egy másik kincsvadásszal, a bőbeszédű Ezrával.

A lelőhely története nem túl bonyolult, pár logikai bukfencet is tartalmaz, és nem is teljesen kiforrott – és összefoglalva nem is sokkal több, mint ami egy rövidfilmre elég -, ami nem csoda, hiszen a forgatókönyvért és az operatőri munkáért is felelős rendezőpárosnak a sztorin túl a képi világról is gondoskodnia kellett. Tökéletesen tisztában voltak ugyanis azzal, hogy a filmet főleg a hangulata fogja eladni, és valóban, ilyet már régen láttunk. Olyan régen, hogy valószínűleg a hetvenes, nyolcvanas évekig kéne visszanyúlnunk, mert A lelőhely ezt a félig analóg világot hozza vissza, csak már eleve elnyűve, leharcolva. Itt az űrutazásnak annyi romantikája sincs, mint villamosra szállni, az ablakok koszosak, karcosak, kispárnányi modulokat kell cserélni a műszerfalban, a zacskós űrhajós kaja pedig jó eséllyel már nagyon rég lejárt. A hold felszíne viszont olyan, mintha az Endor bolygón járnánk, csak ewokok nélkül, helyettük viszont vannak halálos spórák, így csak védőfelszereléssel és mindenféle szűrővel lehet közlekedni.   

Ezek apró, de korántsem lényegtelen részletek, mert ebből a közegből él és táplálkozik a film, ez ad mindennek keretet, illetve mozgásteret hőseinek. És a film itt is működik: bár Sophie Thatcher nem zseniális, de szerethető és érdekes karakter, aki egyáltalán nem az elveszett kislányt játssza, míg Pedro Pascal (Trónok harca, A nagy fal) a sokat látott, gyakran cinikus kalandort hozza remekül, igaz, neki régóta ezek a karakterek fekszenek igazán. És a helyzet az, hogy sokáig elnéztem volna őket ebben a különös világban, ami valahogy egyszerre posztapokaliptikus, az isten háta mögötti és teljesen fantázia szülte, ahogy összecsiszolódnak, újabb és újabb kalandot élnek át, de a történetüket valahogy le kellett zárni, és pont a lezárás csúszott el. Elsőfilmes rendezőknél ez alaphiba, hiszen annyi időt töltöttek egy világ felépítésével, hogy valahogy nem akaródzik nekik attól elbúcsúzni, vagy egyszerűen nincs elég rutinjuk, tapasztalatuk a drámai végpont megszerkesztésében, és itt is valami hasonló történik –nincs nagy durranás, csak sok rohangálás, kiabálás, ráadásul egy nehezen értelmezhető helyzetben. Nem mondom, hogy a vége gáz lett, csak nincs ugyanazon a színvonalon, mint a film többi része – és a film többi része nagyon jó. Magával ragadó, különleges és egyedi. Mondtam már, hogy le a kalappal a készítők előtt?    

Értékelés: 8/10

Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás