Mégis elvállalta.
Vannak forgatókönyvek, amiknél a színész már az első olvasásnál érzi, hogy valami nem stimmel. Keanu Reeves pontosan így volt a 90-es évek egyik legfurcsább bűnügyi vígjátékával, de végül mégis belevágott – hogy miért, az utólag már rejtély.
Még Reeves is elismerte, hogy zavarban volt, amikor először kapta kézhez a Féktelen Minnesota című bűnügyi vígjáték forgatókönyvét.
Amikor először olvastam, egyáltalán nem tetszett. Nagyon nyersnek találtam.”
– nyilatkozta Reeves.
A színész értetlenségét részben a film tónusa okozta, mivel csak a szkript közepére érve vált világossá számára, hogy a történetnek van egy romantikus szála is. Reeves és Vincent D’Onofrio két zűrös életű testvért alakítanak, akik egymással vívnak háborút, miközben előbbi karaktere éppen házasodni készül menyasszonyával, a Cameron Diaz által alakított ex-sztriptíztáncosnővel. Ez kétségtelenül merész stílusváltás volt Reeves számára, aki nem sokkal korábban a Féktelenüllel katapultált szupersztárstátuszba, de visszautasította a lehetőséget, hogy szerepeljen a folytatásban.
5 siralmas mozis bukás, amiben hatalmas sztárok játszottak
Van, hogy a nagy név nem elég.
Ez is érdekelhetA Féktelenül 2. hanyagolása valószínűleg jó döntés volt Reeves részéről, hiszen az 1997-es akciófilmet gyakran minden idők egyik legrosszabb folytatásaként emlegetik. Ugyanakkor a Féktelen Minnesota is szinte azonnal a feledés homályába veszett, mivel túlságosan hasonlított a kilencvenes évek tucatnyi más bűnügyi vígjátékára, amelyek Quentin Tarantino stílusát próbálták utánozni. Ha Reeves legnagyobb tehetsége az, hogy bármilyen szerepben képes megnyerő és szerethető maradni, akkor az a döntés, hogy egy neveletlen, züllött lúzerként castingolják a Féktelen Minnesotában, egyenesen katasztrofálisnak bizonyult.
Reeves védelmében azonban meg kell jegyezni, hogy a Féktelenül és a Holtpont révén szerzett szakmai tőkéje megadta neki azt a szabadságot, hogy kísérletezzen és próbára tegye magát számos szokatlan alkotásban. Így születhetett meg Az ördög ügyvédje című természetfeletti tárgyalótermi dráma, a Pár lépés a mennyország című romantikus film vagy a Szerelem utolsó vérig.
Via: Far Out






