Kommandó (1985)

A 80-as évek jelentős részben Arnold Schwarzeneggerről és az ő mellizmairól szóltak, az nagyjából mindegy volt, mit játszik. Jelen esetben egy feltűnően fiatal és feltűnően furcsa nevű tábornokot, John Matrixot, akinek régi ellenfele, egy dél-amerikai diktátor elrabolja a lányát (aki egyébként a nagyon fiatal Alyssa Milano) – arra már nem emlékszünk, miért, de biztos nem viccből. Matrix bepipul, és elindul, hogy kiszabadítsa a lányát. Az a jelenet, amelyben Arnold az egzotikus országban partot érve felfegyverkezik, ikonikussá vált. Pedig csak pár másodperc az egész: bakancs, mellény, gránátok, kés, töltények, arcfestés, de örökre bevonult a filmtörténetbe. Parodizálták sokan, de még mindig menő, a többire kevésbé emlékszünk, nyilván nem véletlen, de ennyi is bőven elég volt ahhoz, hogy a film közönségkedvenc legyen.

Kobra (1986)

Sylvester Stallone a 80-as évek közepére a csúcsra jutott, és bármit megtehetett – ami nem mindig egészséges. A Kobra a saját ötleteire épült, és bár a stáblistán rendezőként a Rambo 2 direktora, George P. Cosmatos van feltüntetve, valójában Stallone volt a rendező – talán ennek is köszönhető az, hogy a sztorit aligha vehetjük komolyan. Hősünk, Cobretti nyomozó egy baltás sorozatgyilkosokból álló motoros banda után nyomozva egy világuralmi terveket dédelgető, kalapácsokat fej fölött összeütögető szekta nyomára bukkan. Kíméletlenül levadássza őket az utolsó emberig, aztán

elmotorozik a naplementébe a megmentett nővel

- akit Stallone akkori felesége, a korszak szuperdögös szexszimbóluma, Brigitte Nielsen játszott. A lényeg nem is a megoldandó ügy nem létező bonyolultsága, hanem a bandavezérhez vezető út maga: az, ahogy Kobra ellenmondást nem tűrően rendet tesz a magából kifordult világban, és helyreállítja a rendet a züllött nagyvárosban – már ahogy ezt egy macsó akciósztár a saját fejében elképzeli.

Véres játék (1988)

Az, hogy a még ma is rettenetes akcentussal beszélő, és ami még fontosabb, szörnyű színész Jean-Claude Van Damme befutott, egy kisebb csoda, ami részben kitartásának, részben valóban elismerésre méltó fizikai teljesítményének, illetve a vakszerencsének köszönhető. Ebben a korai munkájában ő Frank Dux (mindig francia nevet kap, hogy indokolják a kiejtést), az amerikai katona meg akarja nyerni Hongkongban azt a szupertitkos harcművészversenyt, a Kumitét, ahol

az egyetlen szabály, hogy nincsenek szabályok,

és ahol az akciófilmek örökös rosszfiúja, Bolo Yeung eddig mindenkit agyonvert. Bár a máshonnan is ismerős sztori rém gagyi, Van Damme az itt megvillantott karatetudásával sikeresen megalapozta a későbbi akciófilmes karrierjét – igaz, a korai filmjeit sosem sikerült túlszárnyalnia -, de mi igazából a gonosz Bolót szerettük, aki már A sárkány közbelépben is ott volt!

Hideg, mint a kő (1991)

Nem ma találták ki, hogy nagyon izmos sportolókból akciósztárt csináljanak, és ez volt a terv a bundesliga frizurás amerikai focista, Brian Bosworth esetében is. Legelső, sztárcsinálónak szánt főszerepében egy brutális motoros szektába beépült zsarut játszik, aki egy minden eddiginél kegyetlenebb terrorakciót akar meghiúsítani, amiben befolyásos üzletemberek és politikusok is részt vesznek. Egymaga száll szembe az egész szervezettel, a nagy finálé pedig Mississippi állam szenátusának épületében zajlik, amit megszállnak a motorosok, és a finálé olyan bugyutára sikerült, hogy egyik kedvenc listánkra is felkerült. A rendkívül egyszerű film mentségére szól, hogy alacsony költségvetésből készült, de ez csak amolyan félmentség, viszont nagyon jókat lehet nevetni Bosworth színészi játékán.

A 90-es évek felejthető akciófilmjeinek legzúzósabb jelenetei

A 90-es évek nem a visszafogottságról volt híres, az akciófilmeket pedig a legvalószínűtlenebb tűzpárbajok és a lehető legnagyobb robbanások jellemezték - ezekből csemegéztünk egy kicsit.

Tovább

Tomboló terror (1995)

Persze, tudjuk, hogy Chuck Norris mára egy ikon lett, vagy inkább egy két lábon járó mém és örök viccforrás, ami azért jelzi azt is, hogy nem a színészi képességei emelték ilyen magasra, sőt. Talán legbugyutább filmje a hidegháborús pszichózisra épült, akárcsak a legtöbb amerikai akciófilm a 80-as években, de itt rendesen túltolták a dolgot. Ugyanis szovjet irányítással latin-amerikai gerillák látnak neki, hogy káoszt teremtsenek az USÁ-ban pont a karácsonyi ünnepek előtt – rendszerint amerikai egyenruhában dolgoznak -, de akármilyen ördögi is a tervük, nem számoltak Chuck Norrisszal és az ő apró, de halálos Uzijaival.

A legbugyutább történetmesélés találkozik a legpocsékabb játékkal és a legprimitívebb melldöngető álhazafisággal

– ennél még a hasonló sztorira építő Vörös hajnal (1994) is sokkal jobb volt.

A 666-os út (2001)

Szövetségi nyomozók egy, a tanúvédelmi program részeként bujkáló férfit menekítenek ki a kőkemény bérgyilkosok elől, és, hogy időt nyerjenek, lekanyarodnak a főútról egy mellékútra, amely a 666-os út nevet viseli, a név pedig onnan ered, hogy rengetegen eltűntek már rajta. Itt egy útszéli temetőre bukkannak, ahol megtalálják egyikük apjának sírját. Aki fegyenc volt, és társaival kényszermunkát végzett ezen az úton, még valamikor a '60-as években, ám balul sikerült szökési kísérletük után az őket őrző rendőrök kivégezték őket. Azóta szellemekként kísértenek az úton, és most lecsapni készülnek,

ami gyalázatosan buta fordulat.

A Lou Diamond Phillips nevével fémjelzett film nyomokban horrort is tartalmaz, de csak épp annyira, hogy attól nevetséges legyen – nyilvánvalóan az alkotók szándékával ellentétesen.

xXx (2002)

Ha az ezredfordulónak volt modern akcióhőse, az biztosan Vin Diesel volt - nem azért, mert erős lenne akcióban, hanem, mert van egy kiállása, egy kisugárzása és némi produceri érzéke ahhoz, hogy mit zabálnak az emberek és mit nem. Nem véletlenül lett minden sikerfilmjéből soha véget nem érős franchise, hiszen mindenből kifacsarja az utolsó centet is, ehhez pedig nem kell színészkednie, csak komoran néznie és jó akciókoordinátorokat és kaszkadőröket szereznie.

Színes karrierjének legpocsékabb munkája az xXx,

amely arra a bugyuta koncepcióra épít, hogy egy akciófilmet extrémsporttal lehet felpörgetni – amiben csak akkor lenne fantázia, ha komolyan is vennék, de erről szó sincsen. Attól még nem lesz valami cool, hogy azt mondják rá, hogy cool, és Diesel sem lesz attól menő, ha meztelen felsőtestre szőrmebundát vesz, márpedig ez az alapkoncepció, maga a történet csak ürügy arra, hogy őt hype-olják, ami egy ponton túl már röhejes. Ráadásul még a címre sem lehet rendesen rákeresni a neten, mert csúnya helyekre jutunk!