Phillip Andre Rourke, Jr, vagyis Mickey Rourke édesapja amatőr testépítő volt, és elhagyta a családot, amikor Mickey még csak 6 éves volt. A válás után édesanyja, Ann feleségül ment Eugen Addis rendőrtiszthez, akinek 5 gyermeke volt, és a házasságkötést követően az egész család Floridába költözött. Nagy sportrajongó apjának a kisfiú egyedül becenevét, a Mickey-t köszönhette a baseball legenda, Mickey Mantle után - igaz, az az írek gúnyneve is egyben.

Veszélyes környéken lakott, ezért bokszolni kezdett. Rourke a korai éveiben inkább a sportok, mintsem a színjátszás iránt mutatott érdeklődést. Veszélyes környéken nevelkedett, ezért önvédelmi edzésekre járt a Miami Boys Clubba. Itt tanult meg bokszolni és indult el amatőr ökölvívói karrierje. 12 évesen megnyerte első bokszmeccsét, pehelysúlyban, a maga 53,5 kilójával. Az első meccsein André Rourke néven indult. Remek mérlege volt amatőrként, 27 győzelemmel szemben mindössze három vereséggel, és a győzelmek közül 17-et kiütéssel szerzett meg – zsinórban 12 kiütést még az első menetben produkált. Eközben azonban

két komoly agyrázkódást is elszenvedett, és az orvosok azt tanácsolták neki, hogy „tartson egy kis szünetet”.

A hetvenes évek második felében, a nővérétől kölcsönkért 400 dollárból utazott New Yorkba, hogy a színészettel próbálkozzon. A legendás Actors’ Studióban képezte magát, majd néhány tévés produkció után megkapta élete legelső filmszerepét: Steven Spielberg 1979-es, talán kevésbé sikerült vígjátékában, a Meztelenek és bolondokban alakított egy Reese nevű közkatonát alakít, aki légvédelmi ütegével egy család kertjébe fészkeli be magát. Figyelni kell, de fel lehet fedezni a kócos hajú Rourke-ot a sor végén, de más jelenetekben is feltűnik, néha napszemüveg van rajta.

Az első film, amiben felfigyeltek rá, a Barry Levinson rendezte Az étkezde (1982) volt a szerencsejáték függő, nagyon menő "Boogie" Sheftellként, több neves kritikus is kiemelte alakítását. Ezt egy sor másik kisebb, de fontos szerep követte, például Coppola Rablóhaljában (1983), a Heurékában (1983) vagy Az alvilág pápájaban (1984). Az első igazi főszerepet a New York kínai negyedében játszódó, Michael Cimino rendezte A sárkány éve (1985) hozta meg, amit eredetileg Clint Eastwoodnak szántak, de ő visszalépett, így került a képbe részben bokszoló háttere miatt Rourke, akinek öregíteni kellett a külsején.

Bár A sárkány éve nem lett akkora siker, mint várták, Rourke számára meghozta az áttörést, és a következő néhány évben ő lett az egyik legnagyobb sztár. Egymást követte a valóban kirobbanó siker 9 és 1/2 hét (1986), a zseniális Angyalszív (1987), a Törzsvendég (1987) és az Assisi Szent Ferenc (1989). Egy kritikus kissé bizarr összegzése szerint ha Rourke ekkor meghalt volna, többen emlékeznének rá, mint James Deanre.

A sikernek azonban ára volt, a színész minden rossz kritikát a szívére vett a feszültséget alkohollal és droggal „kezelte”,

és amikor két filmje, A félelem órái (1990) és a Vad orchideák (1990) után is Arany Málnára jelölték – valóban egyre rosszabb filmekben vállalt szerepeket -, lassan betelt nála a pohár.  

Íme, egy érdekesség, amit garantáltan itt olvashattok először: Rourke a Ima egy haldoklóért (1987) londoni forgatása alatt ismerkedett meg David Bowie-val, akiért rajongott. És bekunyerálta magát a legendás énekes következő lemezére, a Never Let Me Down-ra, ami okozott némi dilemmát Bowie-nak, hiszen a színész nem játszik hangszeren és nem tud énekelni – a dologból egy kis rappelés lett. A Shining Star (Makin’ My Love) című dal közepén hallhatjuk őt – 2 perc 38 másodperctől kezdődik a szövege:

Elképesztő mennyiségű jó szerepet utasított vissza, például neki ajánlották fel elsőként Axel Foley szerepét a Beverly Hills-i zsaruban (1984), illetve a Hegylakó (1986) címszerepét, az Aki legyőzte Al Caponét (1987) főszerepét, vagy Tom Cruise karakterét az Esőemberben (1988), de eredetileg ő lett volna Jack Crawford a A bárányok hallgatnakban (1991). Első körben rá osztotta Butch szerepét Tarantino a Ponyvaregényben (1994), de ő visszalépett, hogy eljátszhassa a Fuss tovább, Wells! (1994) főszerepét – ő írta a film forgatókönyvét! -, majd QT újra próbálkozott, rá írta Kaszkadőr Mike karakterét Grindhouse - Halálbiztosban (2007), de Rourke akkor is nemet mondott.

1991-ben döntött úgy, hogy visszatér az ökölvíváshoz, mert úgy érezte, hogy a filmezés tönkreteszi, és színészként nem becsülte meg eléggé magát. akkor már nem amatőrként lépett a ringbe, hanem profiként, a terve az volt, hogy tíz mérkőzés után a világbajnoki címért küzd a saját súlykategóriában, ez azonban nem jött össze, de nem a teljesítménye, hanem elsősorban a sérülései miatt.

Veretlenül vonult végül vissza 1995-ben, de nem épségben.

Eltört többek között az orra, a lábujja és a bordája, felhasadt a nyelve és összenyomódott az arccsontja – utóbbit jópár sebészi beavatkozással kellett rendbe hozni, és ezek nem sikerültek valami jól. Bár remekül bokszolt, a rossz plasztikai beavatkozásoktól deformált arccal, nevetség tárgyaként kellett visszatérnie Hollywoodba.

Rourke azonban zokszó nélkül vállalt szerepeket rosszabbnál rosszabb filmekben, miközben egyre rosszabb pszichés állapotban volt. 1998-ban öccse beszélte le az utolsó pillanatban az öngyilkosságról, majd Sylvester Stallone nyúlt a hóna alá, amikor fontos szerepet adott neki a Get Carter (Az igazság fáj) (2000) című filmjében, amiért azóta is elképesztően hálás.

Végül ismét rámosolygott hősünkre a szerencse: a Sin City – A bűn városában (2005)  pont viharvert külseje hozta meg számára Marv szerepét – amit újra eljátszott a második részben is -, ahogy A pankrátor (2008) címszerepénél is döntő fontosságú volt minden tapasztalat, amit Rourke élete során szerzett. A szerepért Oscarra jelölték, de „csak” Golden Globe-ot kapott, igaz akkor, amikor az még ért valamit. Ezzel hivatalosan is visszatért, ha nem is egyenesen az A-listára, de annak közelébe. A The Expendables - A feláldozhatókban (2010) újra Stallonéval dolgozhatott, a Vasember 2. -ben (2010) pedig emlékezetes gonosz volt Ivan Vankóként. A szerep kedvéért még Oroszországba is elutazott, ahol börtönökbe látogatott el, hogy lássa, arrafelé milyenek a keményfiúk. Tanult is a dologból!

Rourke HATALMAS állatbarát, évtizedeken keresztül fotózták őt különféle kiskutyákkal, akiket előszeretettel magával vitt a filmforgatásokra és a vörös szőnyeges gálákra ugyanúgy, mint a sarki kocsmába. Sőt, kutyáit ma már külföldi forgatásaira is elviszi, egyszer pedig azért hagyott ott  egy filmet, mert nem engedték be a szettre a kutyákat. Igaz, nem csak állatszeretetről van szó, a nagydarab, kigyúrt Rourke apró kutyái – chihuahuák és chihuahua keverékek – érzelmi támaszok, gyakran húzták már ki a depresszióból. Amikor köszönőbeszédet mondott A pankrátorért kapott Golden Globe-ért, elsősorban a kutyáinak hálálkodott

Szeretnék köszönetet mondani minden kutyámnak, azoknak, akik itt vannak, és azoknak is, akik már nincsenek, mert néha, amikor az ember egyedül van, csak a kutyái vannak neki, és ők a világot jelentik számomra.