Angelina Jolie rég látott szerepkörben tér vissza

Az Akik az életemre törnek című thrillerben a sztár igazi akcióhősként próbál megmenteni egy komoly bajba került kiskamaszt. Nézd meg a szinkronos előzetest!

Ha minden jól megy, május 13-án mutatják be a magyar mozik az Oscar-jelölt Taylor Sheridan alkotását, amiről itt írtunk korábban. A Michael Koryta regényén alapuló film főhőse egy Hannah nevű egykori tűzoltó (Jolie), akinek egy hatalmas erdőtűz során bekövetkezett baleset miatt az egész csapata meghalt – csak ő élte túl a katasztrófát.

Miután a nőt a parancsnoka afféle regenerálódásképpen a montanai vadon egyik tűzfigyelő tornyába helyezi, egy nap egy menekülő kiskamaszra lesz figyelmes, aki egyedül bolyong az erdőben. Connor szüleit meggyilkolták, és akik végeztek velük, a fiút is el akarják kapni. Hannah viszont elszánta magát, hogy megmenti a gyereket, és mivel kínzó lelkiismeret-furdalása miatt saját életét nem sokra becsüli, nem épp könnyű préda a kegyetlen üldözők számára – hiába gyújtják rá és Connorra az egész erdőt.


Angelina Jolie-t legutóbb a 2010-es Salt ügynökben láthattuk kőkemény akcióhősként feltűnni, azóta „csak” családi fantasyban (Demóna-filmek, Jöjj velem) és súlyos filmdrámában (A tengernél) szerepelt, illetve rendezett (A vér és méz földje, Rendíthetetlen, A tengernél, First They Killed My Father) és szinkronizált (Kung Fu Panda 3., Ivan, az egyetlen). Előtte viszont igazi akciófilmes színésznő volt (lásd: Lara Croft-filmek, Mr. és Mrs. Smith, Wanted), szóval a rajongóknak minden bizonnyal nagyot dobban a szívük az Akik az életemre törnek-előzetes izgalmas részletei láttán.

A filmet rendező Taylor Sheridanről pedig azt kell tudni, hogy ő rendezte korábban a Wind River – Gyilkos nyomont és a Yellowstone több epizódját (amelynek ő az egyik ötletgazdája is), ezenkívül ő a forgatókönyvírója a Sicario-filmeknek és A préri urainak (utóbbiért Oscar-jelölés érdemelt), szóval elég közel áll hozzá a neowestern műfaja, amibe az Akik az életemre törnek is tartozik, így minden bizonnyal nemcsak pompás szórakozás, hanem katartikus filmélmény is vár ránk, amint végre újra kinyitnak a mozik.


(via InterCom)