Pár hete Baz Luhrmann új filmje, az Elvis kapcsán összeszedtük azokat a filmeket, amelyek durván megosztották a kritikusokat és a nézőket. Most folytatjuk a válogatást, de ezúttal kifejezetten az elmúlt 10 évben készült alkotásokra koncentrálva.

Prometheus (2012)

Ridley Scott újjáélesztette vagy tönkretette az Alien-franchise-t a 2012-es Prometheusszal? Ezt a kérdést a rajongók még mindig vitatják, közel egy évtizeddel később is. A technikai szempontokat illetően nagyjából mindenki dicsérte a filmet, de a történet élesen megosztotta a kritikusokat és a rajongókat. Minden egyes ötcsillagos kritikára (a Chicago Sun Times szerint "Briliáns. Epikus. Kísérteties. Groteszk. Nagyszerű." a produkció) jutott egy negatív vélemény is, amely Scottot vádolta, amiért a klasszikus sci-fi elemekből nem tudott egy eredeti egészet kirakni. "Ez az antiklimatikus módszer túl gyakran hat úgy, mintha számtalan más film archetípusaiból, képeiből és trópusaiból lett volna összedobva" - írta Ann Hornaday a Washington Postban. Az Altantic hozzátette:

a Prometheus - akárcsak a történet szerint maga az emberi faj - egy felsőbbrendű elődök DNS-éből összeollózott alkotás."

A sötét lovag - Felemelkedés (2012)

A Christopher Nolan-féle A sötét lovag olyan korszakalkotó és a műfajt újradefiniáló szuperhősfilmnek bizonyult, hogy lehetetlen lett volna nem megosztó folytatást készíteni hozzá. És valóban, A sötét lovagot négy évvel követő Felemelkedés vegyes fogadtatásban részesült, mind a kritikusok, mind a nézők részéről.

Nolan víziójába és az IMAX-kamerákkal felvett akciójelenetekbe nem lehetett belekötni, de a túlzsúfolt történet miatt sok nézőnek csalódnia kellett Christian Bale utolsó batmanes fellépésében. Nem mintha Nolan leglelkesebb rajongói hallani akarták volna a kritikákat. Az AP kritikusa, Christy Lemire halálos fenyegetéseket kapott a negatív kritikája miatt. Az IndieWire vezető kritikusa, Eric Kohn pozitívabban nyilatkozott a filmről, mondván, hogy Nolan "többnyire kielégítően" zárta le trilógiáját.

"Az új film ugyanabban a ritmusban pörög, és zsigerileg kielégítő marad, még akkor is, amikor a történet akadozik" - írta akkor Kohn. "Nolan monolitikus Batman-filmje ismét egy megrázó, töredezett, feszültséggel teli élményt nyújt egészen a merészen nyitott befejezésig".

To The Wonder (2012)

Terrence Malick 2011-ben elnyerte az Arany Pálmát Az élet fájával, ami miatt még jobban vártuk következő filmjét, az egy évvel később már moziba is került To The Wondert.

Ben Affleck és Rachel McAdams becastingolása szintén fokozta a rajongók érdeklődését, de a film sokkal megosztóbbnak bizonyult, mint Az élet fája. Sok kritikus úgy érezte, hogy ez egy visszalépés Malick számára, míg mások dicsérték, hogy még inkább elkötelezte magát Az élet fája laza és improvizatív hangulata mellett.

Michael Phillips a Chicago Tribune háromcsillagos kritikájában így fogalmazott: a To The Wonderben Malick a vizuális történetmesélés olyan formáját követi, amely közelebb áll a szimfonikus vagy a kamarazenéhez, mint a hagyományos filmes elbeszéléshez." De ennek a stílusnak is megvoltak a maga ellenzői, ahogy a Newsday John Andersonja írta:

A To the Wonder saját maga trailere, bár összetéveszthető egy minőségi parfümreklámmal is."

Vadállatok (2012)

Peter Bradshaw a The Guardianben egyetlen csillagot adott a filmre, mondván, "Stone legrosszabb hajlamait erősíti fel: macsóság, bombasztikusság és önimádat, és az, ami elviselhetővé tehette volna ezt a filmet - a humor – hiányzik a menüről." Egy másik egycsillagos kritika a Daily Telegraph-tól érkezett:

Ha Stone még Tony Scott legpocsékabb filmjeit is mesterműnek akarta beállítani, akkor ezt zseniálisan csinálta."

A Film Comment viszont meglátta benne a pozitívumot is: "Egy szemérmetlenül buja, szörfös és napozós szerelmi háromszöges és drogkereskedős kaland, amelyhez egy kis királydráma is dukál."

Aljas nyolcas (2015)

Az Aljas nyolcasnak komoly elvárásoknak kellett megfelelnie, mert Tarantino akkoriban a legnagyobb sikerét aratta a Django elszabadullal, amely világszerte 426 millió dollárt hozott, és elnyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek és a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó Oscar-díjakat. Innen szép nyerni, és az Aljas nyolcasnak nem is sikerült.

A „beszédes” westerndráma valószínűleg QT eddigi pályafutásának kritikailag legmegosztóbb filmje. Donald Clarke a The Irish Times-tól nem lett a rajongója. Ezt írta: "Milyen kár, hogy a műből ennyire hiányzik a karakterek és a narratíva koherenciája.

Milyen kár, hogy oly nagy része olyan átkozottul unalmas."

A film extra lassú tempójának azonban megvoltak a rajongói. Ahogy a Financial Times kritikájában írta: "Tarantino visszatért első filmjének sablonjához - színes karakterek, egyetlen szoba, vér és árulás -, de ezúttal olyan keretben, amely szándékosan többszöri megtekintésre lett tervezve".

Neon démon (2016)

Nicolas Winding Refn összeállításunk előző részében is szerepelt a Csak Isten bocsáthat meg című filmjével, de a dán rendező mindig nézőpukkasztásban utazik, így az Elle Fanning főszereplésével készült Neon démonnak is itt a helye. A divatvilág berkeiben játszódó sajátos horrorfilm a 2016-os cannes-i filmfesztiválon éljenzések és kisétálások közepette debütált. Eric Kohn, az IndieWire munkatársa négyesre értékelte a filmet, mondván, hogy "nem a kizsákmányoló (exploitation) mozi legmélyebb formája, de mégis elér valamit". Az egyik kritikus cannes-i premier után nem fogta vissza magát, és Refn filmje szerinte

abszurd, maszturbációs Lolita-fantázia lassított, csillogó neonruhában, egy adag 90-es évekbeli klipesztétikával."

A Little White Lies viszont öt csillagot adott a filmnek, és "mámorító lázálomnak” nevezte, amely Elle Fanning átütő alakítására épül. A kritika hozzátette, hogy a "Neon démon Refn évtizedek óta tartó, az emberi természetet a legsötétebb, legpusztítóbb formájában ábrázoló rögeszméjének csúcspontja", amely tükröt tart a modern társadalom korrupt erkölcsei elé.

A stylist (2016)

Bárki, aki látta Olivier Assayas filmjét a bemutató előtt, tudta, hogy meg fogja osztani a közönséget. A Kristen Stewart főszereplésével készült, rejtélyes szellemtörténetként (és részben lehetséges horrorfilmként) reklámozott film valójában egy lassú folyású meditáció a gyászról, ami nem éppen a legkönnyebben befogadható film, annak ellenére, hogy a világ egyik legismertebb színésznője a főszereplője.

A film világpremierjét Cannes-ban tartották, és álló ováció fogadta, órákkal azután, hogy kiszivárgott a hír, hogy a sajtóvetítésen kifütyülték. Az IndieWire vezető kritikusa, Eric Kohn négyes osztályzatot adó kritikájában Assayas-t és Stewartot "tökéletes párosításnak" nevezte, hozzátéve: "A stylist egy teljesen kidolgozott univerzumot hoz létre, amely egyesíti a zsigeri rettegést a rettegés okairól szóló mélyebb megfigyelésekkel."

Örökkévalók (2021)

A Marvel Moziverzum legkísérletezőbb darabja (ami azért nem egy túl magasra tett léc) egyben az eddigi legmegosztóbb MCU-film is. Chloe Zhao szuperhősökről szóló filozofikus filmje az ambiciózusságáért kapott néhány jó pontot, de a kritikusok megkérdőjelezték a tempóját és a felpumpált játékidőt. Jelenleg ez az egyetlen film a Disney MCU-jában, amely negatív Rotten Tomatoes-pontszámot kapott, a kritikusok mindössze 47%-a nyilatkozott róla pozitívan.

De mint azt már többször is megtanultuk, a mozilátogatók sok mindent hajlandóak megbocsátani, ha a Marvel-logó felgördül egy film előtt. A közönség még így is 78%-ot adott az Örökkévalóknak a Rotten Tomatoes-on, és a 400 millió dolláros bevétel bármely más franchise mércéjével mérve is elég tekintélyes lenne.

Idő (2021)

M. Night Shyamalan legutóbbi filmjében is csak azt adta, ami a lényege. Egyetlen film sem osztotta meg olyan erősen a kritikusokat 2021-ben, mint az Idő, amelyben Gael García Bernal, Vicky Krieps, Alex Wolff és Thomasin McKenzie alakítják a főszerepeket. A történet középpontjában egy család áll, akik egy olyan strandon ragadnak, ahol mindenki gyorsabban öregedik a normálisnál.

A kritikusok csak abban nem tudtak megegyezni, hogy ez Shyamalan legjobb vagy legrosszabb filmje. A Guradian kritikusa, Peter Bradshaw ötcsillagos kritikával jutalmazta az Időt, és a rendező csúcsteljesítményének nevezte a filmet, amely "zseniálisan egyensúlyoz a komolyság és a komolytalanság között". Más kritikusok, például Richard Roeper a Chicago Sun Times-tól azonban a "lapos alakítások" és a szörnyű párbeszédek miatt bírálta a filmet.

Az IndieWire vezető kritikusa, David Ehrlich sem volt pozitív a filmmel kapcsolatban, és kritizálta a rendezőt, amiért "nem találta meg a módját, hogy végigvigye a húsbavágó premisszát". Ehrlich szerint

A Port kritikusa nem volt ilyen szigorú, szerinte „az Időben egyszerre van meg az, ami szerethető, és az is, ami idegesítő a rendező filmjeiben. Se meglepetést, se csalódást nem okoz, vagyis tökéletesen megfelel az elvárásainknak.”

Ők (2022)

Az Ex Machina és az Expedíció című filmekkel Alex Garland a minőségi sci-fi egyik legfőbb nagyköveteként tűnt fel, aki a kritikusok elismerését is kivívta, miközben a mozikasszáknál is tarolt. A várva várt harmadik filmje, az Ők azonban Garland eddigi legellentmondásosabb munkája lett.
A viszonylag jó kritikák ellenére (69%-os Rotten Tomatoes-on), a közönség a filmre D- Cinemascore osztályzatot adott. Az Őket még Garland ezoterikus mércéjével mérve is nehéz megfejteni, nem olyan egyértelműek a tanulságai, mint az Ex Machinának. Míg a kritikusok talán élvezték, hogy elemezhetik napjaink egyik legizgalmasabb filmesének legösszetettebb munkáját, a közönség egyértelműen elégedetlen maradt. (A film szeptember 8-án kerül a magyar mozikba.)

Via: IndieWire