Az új The Suicide Squad A galaxis őrzői 3.?

A 2016-os Suicide Squad javított verziójának szánt film a most nyilvánosságra hozott új trailer alapján legalábbis erősen emlékeztet James Gunn rendező korábbi (anti)szuperhősfilmjeire.

A magyar mozikba augusztus 5-én érkező The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag sztorija első blikkre ugyanannak tűnik, mint a Suicide Squad – Öngyilkos osztagé volt: a Viola Davis által alakított kormányügynök kihoz a börtönből pár szuperbűnözőt, hogy egy akcióval kivételesen a helyes úton járva segítsék a jó ügyet és mentsék meg a világot.

A csapatot ezúttal is Rick Flag (Joel Kinnaman) vezeti, és a régi gárdából itt van a Tom Hardy-hasonmás Jai Courtney Boomerangja és a Margot Robbie által hozott Harley Quinn is. Az előzetes alapján azonban sokkal nagyon hangsúly esik az egyik új szereplőre, Idris Elbára, aki Bloodsportot alakítja, és – egyelőre legalábbis – egyértelműen ő kapta a legtöbb képernyőidőt.


Ami miatt pedig a szűk két és fél perc alapján a The Suicide Squad erősen emlékeztet a szintén James Gunn által jegyzett A galaxis őrzői-filmekre, az egyrészt a humora, másrészt két új karaktere: egy menyétszerű, szótlan lény és egy King Shark nevű, furán beszélő cápa, akit Sylvester Stallone szinkronizál, és akik a korábbi Gunn-filmek Mordályának és Grootjának a tulajdonságait egyesítik.

Az új trailerből sem derül ki azonban, hogy milyen szerepben tűnik majd fel a filmben az IMDb-n található stáblistán szintén szereplő Taika Waititi (bár rajongók és szakértők korábban többféle teóriával is előálltak már). Az izgalmas új arcok között azonban ott találjuk Alice Bragát (Sol Soria), John Cenát (Peacemaker) és Peter Capaldit is (Thinker).


(via Warner Bros. Pictures)

 

Amennyiben értesítést szeretne kapni az olimpiával kapcsolatos Port.hu tartalmakról, kattintson ide és iratkozzon fel az értesítésekhez.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu