Mindenki kedvenc etnikai romkomjának második folytatása igazi nyár végi boldogságkoktél, ami nagyon jólesik arra a másfél órára, amíg nézzük, de az első (két) résztől eltérően nem fog mély nyomokat hagyni bennünk. Kritika.
A Nia Vardalos forgatókönyvíró-főszereplő egyszemélyes színpadi show-ján alapuló, a Rita Wilson – Tom Hanks házaspárnak köszönhetően nagyjátékfilmmé avanzsáló Bazi nagy görög lagzi 2002-ben olyan hatalmasat szólt, hogy a csúcsig repítette a görög származású alkotó pár millióból készült kis függetlenfilmjét (erről további részletek itt olvashatók). A filmet a magyar nézők is imádják: szinte mindenkinek van belőle egy kedvenc poénja vagy aranyköpése a „tegyél rá Windexet!”-től kezdve a „mindenki görög, vagy az akar lenni”-n át a
„majd csinálok neki bárányt”-ig.
Tudj meg mindent az első részről!
10 dolog, amit nem tudtál a Bazi nagy görög lagziról
Tudtátok, hogy ezt a piszok jó kis romkomot végeredményben Tom Hanksnek és feleségének, Rita Wilsonnak köszönhetjük? Olvasd el ennek részleteit és további kilenc érdekességet a filmről, ami mindenképpen újranézendő a napokban a tévében!
Tovább
A 2016-ban bemutatott második rész (és akkor a két film között készült sorozatverziót, a Bazi nagy görög életet inkább fedje jótékony homály) közel sem robbant akkorát, mint az első, de kifejezetten jól sikerült folytatás lett, mivel Vardalos nem akarta mindenáron kiszolgálni a rajongók nosztalgia iránti vágyát, és ahelyett, hogy patakokban folyt volna a Windex (és a windexes poénok), sokkal finomabb utalások kaptak teret (például amikor Toulának eltört a szemüvege, kénytelen volt ismét az első részben megismert előnytelen darabot hordani).
A Bazi nagy görög lagzi 2. nagy előnye az volt (túl azon, hogy el mert térni az eredeti recepttől), hogy immár egyszerre három generációt mutatott be (mivel Toulának és Iannek időközben született egy lánya, Paris), és
mindegyik számára érvényes problémát vetett fel és dolgozott ki,
természetesen sok-sok humorral (ezúttal az épp pályaválasztás előtt álló Paris szenved legjobban a görög família zajos tolakodásától, a középgeneráció a gyerek kirepülése miatt küzd identitásválsággal, a címbeli lagzihoz kapcsolódó konfliktust pedig az idősebb korosztály kapta).
A film prológusában még be is vágnak képeket a két korábbi műből, amivel önmagában még nincs is semmi baj, mert megindokolják. A visszaemlékezést az indítja be, hogy Toula édesapja, a nagy görög szómagyarázó és Windex-szakértő, Gus sajnos elhunyt (ahogy az őt alakító színész, Michael Constantine is).
Mivel a főhősnő édesanyja, Maria pedig enyhe demenciában szenved, a cselekmény meglehetősen szomorkásan indul. A sztori szerint Gusnak az volt az utolsó kívánsága, hogy családtagjai látogassanak el az általa még fiatalon elhagyott szülőhazába, Görögországba, egy kis faluba, ott keressék meg három egykori legjobb barátját, és adják át nekik azt a naplót, amit amerikai éveiről-évtizedeiről vezetett. Az alkotók azonban rekordsebességgel feltekerik a hangulatot, és már a reptérre vezető úton érkeznek a poénok, a repülőn magán pedig minden régi ismerős ezerrel pörög,
„hangosan és még hangosabban”.
A mű később is ebben a szellemben folytatódik, és ugyan kiválóak az új figurák, akiket a trilógiazáró rész kedvéért kitaláltak (különösen a riasztó kis görög nénike zseniális, aki folyton a frászt hozza a falujába érkező görög-amerikaiakra, később pedig fontosabb szerepe is lesz), és a kémia is nagyon jól működik a régi és az új arcok között, feltűnő, hogy ezúttal sokkal több a helyzet-, mint a jellemkomikum, azaz számtalan vicces szituációt látunk ugyan, de a karakterek nincsenek olyan mélységben kidolgozva, hogy a rájuk, a személyiségükre alapozott poénokon nevessünk.
A cselekményt egyébként az ezúttal a forgatókönyvírás és a főszerep mellett a rendezést is magára vállaló Vardalos elég jól kidolgozta (az elzárt kis görög faluban már nem élnek ott Gus régi barátai, ami remekül indítja be a bonyodalmat, ezenkívül egy súlyos családi titokra is fény derül), és az alkotó az identitás, a be- és az elfogadás kérdését is megpróbálta beágyazni a sztoriba egy szíriai menekült lány alakján keresztül,
ám utóbbi törekvései ezúttal sajna meglehetősen szájbarágósra sikeredtek.
És itt van a kutya elásva, ez az igazi oka annak, hogy a Bazi nagy görög lagzi 3. nem válik olyan maradandó élménnyé, mint az első rész, de még annyira sem, mint a második.
(a korábbi alkotásokban egy mellékszerepben meg is jelent az alkotó férje, Ian Gomez, akiről a filmbeli Ian figuráját mintázta: a férfi legjobb barátját alakította).
Mindez viszont nem mondható el a harmadik részről, amelybe egyértelműen egyrészt a hagyományok folytatása, másrészt amiatt került be a menekültvonal, mert aktuális, Görögországban is fontos téma, és jól mutat egy politikailag korrekt filmben. Ehhez hasonlóan a nonbináris karakter is csak „a rend kedvéért” szerepel, de az alkotónak nyilvánvalóan semmilyen viszonyulása nincs se hozzá, se a szíriai menekültekhez. Attól még ügyesen van megírva ez is, az is, csak nem olyan autentikusan, amiért ezt a franchise-t szeretjük. Szóval sajnos muszáj kimondani:
lehet próbálkozni, a próbálkozás végeredménye kellemes élmény lesz a nézőnek is, ám a Bazi nagy görög lagzi, fájdalom, de egyszeri és megismételhetetlen.
Ez is érdekelhet
7 színész, aki saját magának kreált sikerszerepet
Vannak színészek, akik nem várják meg, amíg a siker bekopogtat az ablakon, hanem létrehozzák azt a szerepet és hozzá azt a filmet vagy sorozatot, amely révén egyszer és mindenkorra befuthatnak.
Tovább
