Az eredeti forgatókönyv még valami teljesen másról szólt, és semmi megmosolyogtató nem volt benne..
Az 50-es évek a magyar filmgyártásban a propagandáról szólt, amelynek szerves része volt a szovjet partizánfilmek hazai verziója, és senkit sem zavart, hogy nálunk nagyítóval sem lehetett volna partizánt találni a háború alatt. A hatvanas évekre minden megváltozott, pláne 56 után.
Dobozi Imre Nyílt parancs munkacímet viselő, a Rákosi-korszakot megidéző forgatókönyve sematikus partizántörténet volt a szovjetekhez átálló magyar katonákról – amit már senki sem akart elkészíteni. Herskó János sem lelkesedett az idejét múlt történetért, aminek csupán egy elemét tartotta izgalmasnak. Volt ugyanis egy mellékszereplő, egy dörzsölt vagány, aki az egység zsoldját kézigránátokba rejtette. Herskó vetette fel, írják újra az egészet, és legyen ő az új főszereplő. A remek humorú Szász Péter dramaturg kapva kapott a lehetőségen, és egy teljesen új cselekménnyel ált elő, ami még így is eladható volt a felső vezetés számára – a tizedesék ugyanis így is átállnak a szovjetekhez a legvégén.
A tizedes meg a többiek címet viselő új verzió már Keleti Márton rendezőnek is tetszett, így igent mondott rá – ő vígjátékrendezőként kezdte a pályafutását, de a kommunista diktatúra alatt kénytelen volt propagandafilmeket forgatni. Így lehetett (viszonylag) pozitív szereplő Albert, a komornyik (Major Tamás) és gazdája, a szökött horthysta tiszt (Darvas Iván), illetve ezért lehetett mosolyogni az illegális kommunista „ál- tizedes” (Pálos György) naivitásán - és ezért lehetett főhős a túlélésért mindent megtevő, folyton ügyeskedő kisember, Molnár Ferenc tizedes (Sinkovits Imre). Az 1965-ben bemutatott film elsöprő sikert aratott: a lakosság negyede, két és negyed millió ember nézte meg moziban, és egy sereg díjat söpört be. Népszerűsége azóta is töretlen, viccei, szófordulatai beépültek a köznyelvbe. Rengetegen dolgozták fel – még egy sci-fi-paródia is született belőle A Klingonok már a spájzban vannak címmel – , örökre hivatkozási pont lett.
