Daniel Craig elmondta, miért lett újra Bond, holott nem is akart

Nem a pénz miatt döntött így, hanem mert el akart varrni bizonyos szálakat az idén végre mozikba kerülő Nincs idő meghalniban.

A fél világ tűkön ülve várja Daniel Craig utolsó Bond-filmjét, az idén ősszel mozikba kerülő Nincs idő meghalnit – ami ráadásul pont a 25. Bond-film lesz a sorban. Azt azonban ma már hajlamos mindenki elfelejteni, hogy egy időben az 53 éves brit sztár nem is akart visszatérni 007-esként. Konkrétan a 2015-ben bemutatott Spectre - A Fantom visszatér után mondott olyanokat az interjúiban, hogy „inkább összetör egy poharat és felvágja csuklóját”, mert túl akar lépni végre Bond karakterén.

Forrás: Sean Gallup / Getty Images for Sony Pictures

 

Akkoriban persze sokan azt gyanították, hogy Craig valószínűleg egy igen csinos összegért mondott végül mégis igent, és ez a „nem leszek többé Bond”-nyilatkozat is csak azért volt, hogy feljebb srófolja a tarifáját a producerekkel való alkudozás során. Most viszont a GamesRadar, magazinnak adott interjújában ténylegesen is megnevezte a visszatérése valódi okát:

Azt gondoltam, hogy fizikailag már nem vagyok képes elkészíteni egy újabb filmet. Számomra előre eldöntött kérdés volt, hogy nem térek vissza. Továbbléptem, és mást csináltam. Volt egy kis elvonulásom, és a családom is megbocsátott, hogy ilyen hosszú ideig távol voltam az otthonomtól.

Ez a szünet azonban mindössze két évig tartott, mivel a Bond-filmek producerei, Barbara Broccoli és Michael G. Wilson 2017-ben azzal keresték meg a színészt, hogy mégiscsak jó lenne, ha visszatérne 007-esként. Craig végül valóban leszerződött egy újabb, utolsó Bond-filmre.

Elkezdtünk beszélgetni, amiből az lett, hogy van itt egy történet, amit le kellene zárni. Van itt valami, ami a Casino Royale-lal kezdődött el, valami, amihez Vespernek [Eva Green karakterének] is köze volt, és ami a Spectre-hez is kötődött. Elkezdtem ezt szavakba önteni, és most már itt tartunk.

Vagyis lényegében Craig nem akart úgy kiszállni a Bond franchise-ból, hogy az árulással és halálesettel végződő Vesper Lynd-féle szerelmi szál, no és persze a titokzatos Spectre bűnszövetkezet története nem kerek, és nincs maradéktalanul lezárva. De hogy ez a búcsú a franchise-tól végül mennyire sikerült jól Daniel Craignek, azt mi, magyarok majd csak a szeptember 30-i bemutatót követően tudhatjuk meg. (via The Independent)

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu