Drew Barrymore végigbőgte a saját műsorát

A születésnapos színésznőt Steven Spielberg, Cameron Diaz és David Letterman váratlan látogatása zaklatta fel.

Eddig valószínűleg kevesen tudták, hogy Drew Barrymore-nak saját show-ja van a YouTube-on, de a műsor producerei most tettek róla, hogy eljusson a hír mindenhová. A színésznő február 22-én ünnepelte a születésnapját, és ebből az alkalomból egy ünnepi adást dobtak össze a számára.

Barrymore-nak fogalma sem volt róla, hogy kik lesznek a vendégei, ő is csak menet közben tudta meg, hogy több régi barátja, kollégája is beugrik, hogy felköszöntse a születésnapján. Először David Letterman jelentkezett be Zoomon keresztül, és eljátszotta, hogy rossz az internetkapcsolata, majd dühösen ott is hagyta a kamerát. Pár másodperccel később azonban megjelent a stúdióban, a színésznő pedig annyira megdöbbent, hogy szóhoz sem jutott. Barrymore annak idején nagyon sokszor szerepelt Letterman show-jában, baráti kapcsolat alakult ki köztük, amibe az is belefért, hogy az egyik adásban a színésznő spontán felugorjon a születésnapos showmester asztalára és megvillantsa neki a melleit. Most ezt a hírhedt epizódot is felelevenítették, utána pedig Cameron Diaz következett, akivel szintén alaposan körbedicsérték egymást. Kiderült közben az is, hogy Drew valamiért a Poo Poo (kaki) becenevet adta a barátnőjének.

A legjobban azonban akkor tört el a mécses az addig is a könnyeiben úszó Barrymore-nál, amikor a szerkesztők olyan interjúkat játszottak be, amelyek még az ET premierjének idején készültek, és amikben többek közt a film rendezője, Steven Spielberg is megszólalt. Barrymore-t ezután megkérdezték, hogy kitalálja-e, ki a következő vendég, mire azzal felelt elcsukló hangon, hogy

Az első ember, aki igazán törődött velem?”

Ezután megjelent Spielberg a képernyőn, és többek közt felidézték az 1995-ös levélváltásukat. Amikor a színésznő levetkőzött a Playboynak, a rendező (aki egyben a keresztapja) küldött neki egy paplant azzal a felirattal, hogy „Takard el magad!”, illetve az újság egy példányát, amiben kitakarta Drew testét. Barrymore erre válaszul egy olyan fotósorozatot küldött neki, amelyen apácának öltözve kér bocsánatot. Spielberg az adásban megmutatta, hogy máig őrzi a fotókat.

via: Vulture / Decider

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu