Egy bennfentes elárulta, miért néznek ki egyre rosszabbul a hollywoodi filmek

Ha egyre fejlődik a digitális technika, miért tűnik bénábbnak a CGI?

Itt a Porton is téma volt már a jelenség, ami sok mozilátogatónak szemet szúr, vagyis hogy miért tűnnek gyengébbnek a vizuális trükkök a látványfilmekben most, mint 10 éve. Beszámoltunk arról is, amikor a közösségi médiában jelentette be egy VFX-es szakember, hogy a rossz munkakörülmények miatt szakított a Marvellel, a cég ugyanis agyondolgoztatja a CGI-ért felelős munkatársait, lehetetlen határidőket diktálva nekik, ami hosszútávon óhatatlanul is kihat a vizuális trükkök minőségére.

Ezért néznek ki olyan bénán az utóbbi évek Marvel-filmjei

Egy névtelen forrás szerint a létszámhiány, az utolsó pillanatban kért változtatások és a speciális effekteket nem ismerő, függetlenfilmes rendezők miatt.

Az okok

 

A téma újra napirendre került, köszönhetően az olyan új bemutatóknak, mint a Furiosa, amely a CGI, azaz a számítógép által generált képek minőségének szempontjából szintén csalódást okozott. A jelenség mára annyira feltűnő lett, hogy még a be sem mutatott filmek, például A holló remake-jének trailerében is ki lehet szúrni hibákat.

Rassoul Edji, a filmipar egyik vezető VFX-művésze a közösségi médiában fejtette ki a véleményét egy posztban, amely azóta több mint 18 millió megtekintésnél tart. A szakember, aki olyan filmeken dolgozott, mint a Transformers: A fenevadak kora vagy a Sonic, a sündisznó 2., elsősorban a megrendelőt hibáztatja.

Az ügyfelek folyamatosan változtatják a briefet. A felvételek megtervezése már nem prioritás, és sokkal több munkát kell elvégeznünk rövidebb idő alatt.”

Szerinte nem igaz, hogy „régen minden jobb volt”, már ami a trükköket illeti.

Jobb munkákat tudunk és tudnánk létrehozni, mint annak idején, csak megfelelő vezetői csapatra, tervezésre és időre van szükség, hogy ez megtörténjen."

Edji kifejtette, hogy egy átlagos film ma már sokkal többet változik az utómunka során, mint korábban.

 

"Ez azt jelenti, hogy folyamatosan új pluszmunkákat kapunk, miközben a már elkezdett (és néha be is fejezett) munkák mehetnek a kukába. A "javítsuk meg utólag" mentalitás sem segít."

A szakember szerint komoly probléma, hogy "a VFX-et gyakran mankóként használják olyan problémák megoldására, amelyeket a forgatáson kellene kijavítani", hozzátéve, hogy egy teljesen CGI-alapú filmet is el lehet készíteni nagyon jól és magas minőségben, "ha jól megtervezik, nem változtatnak rajta folyamatosan, és a VFX-csapatoknak elég idejük van az alkotásra és a finomításra".

Edji arra kéri a nézőket, hogy ne hibáztassák a VFX művészeket, mert szerinte szinte mindig a stúdió/vezetői csapat a felelős azért, ha a dolgok nem készülnek el a követelményeknek megfelelően, és soha nem a művészek hibája."

Via: Independent