Elképesztő celebviszályok, amikről nem is hallottál

Dwayne Johnson és Vin Diesel folytonos kakasviadaláról mindenki hallott már, mi is sokat írtunk róla. Na de tudtad például, hogy Will Smithnek nem Chris Rockkal volt először botrányos összezördülése?

LL Cool J kontra Jamie Foxx

Az 1999-es Minden héten háború című sportfilm forgatása közben egy verekedős jelenet felvételekor annyira elszabadultak az indulatok a valóságban is a két sztár között, hogy tényleg ölre mentek egymással. A dolog végkimenetele az lett, hogy

LL Cool J kiütötte Jamie Foxxot,

aki ezért utóbb beperelte testi sértésért.

Forrás: InterCom

 

Will Smith kontra Janet Hubert

A Smith hírnevét megalapozó Kaliforniába jöttem című sitcom forgatásakor a színfalak mögött olyan paprikás volt a hangulat a színész és a sorozatbeli nagynénjét alakító Janet Hubert között, hogy Hubert még azzal is megvádolta a fiatal tehetséget, hogy ő rúgatta ki a szériából (a színésznő csak 1993-ig játszotta Vivan Banks szerepét, utána Daphne Reid váltotta). A színésznőnek a sitcomból való eltávolítása után pedig Smith állítólag olyasmit nyilatkozott, hogy az állt a dolog mögött, hogy Hubert a cselekmény középpontjába akarta állítani a saját karakterét. Janet Hubert ezért annyira megorrolt, hogy még évtizedekkel később sem volt hajlandó megbocsátani, és amikor felmerült egy találkozó a Kaliforniába jöttem szereplői között, azt mondta,

ő aztán nem fog találkozni egy olyan „s*ggfejjel”, mint Will Smith.

Forrás: HBO

 

Robert Downey Jr. kontra Hugh Grant

A két sármos színész A változások kora című kosztümös filmben játszott együtt, és az angol sztár pár évvel ezelőtt feltárta, hogy amerikai kollégája első látásra annyira meggyűlölte, hogy szinte meg akarta ölni. Amikor Granttől megkérdezték, vajon mi volt ennek az oka, azt válaszolta, hogy fogalma sincs, de nagyon bántotta a dolog. Az eseménysor viszont, ha több évtized múltán is, de happy enddel zárult, hiszen amikor Downey Jr. fülébe jutott a dolog, a Twitteren nyújtott békejobbot kollégájának.

Forrás: Mirax


„Sok minden történt két évtized alatt. Tisztelem, ahogy Mr. Grant beérett művészként, annak ellenére, hogy megsértették a magánéletét.

Koccintsunk egyet hamarosan!

#ássukelacsatabárdot2018” – írta a sztár még 2018-ban.


Debra Winger és Shirley MacLaine

A jelek szerint nem egyedül Arnold Schwarzenegger az, aki szeret a partnerei orra alá fingani a forgatásokon. Shirley MacLaine My Lucky Stars című memoárjában írta meg, hogy a Becéző szavak munkálatai során sok konfliktust okozott a számára Winger egészen eltérő, kissé szabados és túl laza attitűdje. Mikor a fiatalabb színésznő kiszúrta, mennyire bosszantja mindez a veterán dívát, még vissza is élt a helyzettel. Egy alkalommal például, amikor MacLaine figyelmeztette, hogy nem a jó helyre, azaz az X-szel megjelölt pontra állt a jelenetben, visszaszólt neki, hogy „és mit szólsz ehhez mint jelhez?”, majd kicsit fellibbentette a szoknyáját – és az orra alá fingott.

Forrás: Mokép

 

Russell Crowe kontra George Clooney

A Gladiátor sztárja egy alkalommal, talán Clooney sikereit megirigyelve, azt nyilatkozta, hogy kollégája eladta magát, majd pár pengeváltással később lesajnálóan „Frank Sinatra-hasonmásnak” titulálta a másik színészt.

„Ember! Ha két híres ember marakodik, annak egyedül a People magazin lehet a győztese.

Mi a sz*r van veled?” – hangzott Clooney frappáns válasza. Russell Crowe egyébként annak idején nem egyedül a Vészhelyzet sztárjába állt bele: erről ebben a korábbi cikkünkben olvashattok részleteket.

Forrás: D. Dipasupil / FilmMagic / Getty Images és Tim Rue / Corbis via Getty Images

 

Martha Stewart kontra Gwyneth Paltrow

A két celeb viszálykodása akkor kezdődött, amikor Stewart azt találta nyilatkozni, hogy ha Paltrow bízna saját színészi képességeiben, nem szorulna rá, hogy őt utánozza az életmódguru szerepkörében. Paltrow pedig annyira felhúzta magát ezen, hogy

„sittes”-nek nevezte a műsorvezetőt,

arra célozva, hogy az korábban adócsalás miatt börtönben ült. (Paltrow valójában ennél kifinomultabban vágott vissza: nyilvánosságra hozta az oldalán egy „sittes süti”-nek keresztelt édesség receptjét, közvetlenül azután, hogy Stewart a saját pitéjének a nevével a színésznő és férje válásán, illetve az azt követő baráti kapcsolatán élcelődött.)

Volt idő, amikor még hajlandóak voltak egymás mellé állni. Forrás: Kevin Mazur / WireImage / Getty Images

 

(via Cracked)