Jófej fejvadász, hibbant diktátor, szerelmes átlagember, korrupt zsaru, kanos nagypapa, tuskó bűnöző, szigorú buszsofőr, katatóniából ébredő beteg - ez mind Robert De Niro a hétvégén, és még Al Caponét is ő játssza!
Zuhanás a szerelembe (1984)
Ilyen filmet Robert De Niro ritkán szokott csinálni, de ekkoriban szerette magát sokféle stílusban kipróbálni, és ez kérem szépen egy szerelmi dráma két emberről, akiknek nem szabadna egymásba szeretniük. Molly Gilmore (Meryl Streep) és Frank Raftis (De Niro) mindennap ugyanazon a vonaton utazik Manhattanbe a külvárosból. Mindketten boldog házasságban élnek, mégis azonnal olyan erős vonzalmat éreznek egymás iránt. Eleinte megpróbálnak ellenállni a kísértésnek, ám fokozatosan oldódik bennük a gát, de vajon meddig tud két tiszta lelkű ember kettős életet élni?
Aki legyőzte Al Caponét (1987)
Chicago a szesztilalom és a világválság Amerikájának zűrzavaros éveiben. Al Capone (Robert De Niro) szinte mindenkit a markában tart, miközben a várost a gengszterek csataterévé változtatta. A törvény kezéből minduntalan kisikló bűncézár lebuktatására különleges nyomozócsapat alakul: a "megvesztegethetetlenek". Bár De Nirónak Kevon Costnerhez vagy Sean Conneryhez képest viszonylag kevés játékidő jutott, azt maximálisan kihasználta, és mindent megtett, hogy hasonuljunk a maffiózóhoz – még ugyanolyan selyem alsónadrágot is csináltatott, mint amit az hordott, hiába tudta, hogy azt az égvilágon senki sem fogja látni.
Éjszakai rohanás (1988)
Jack Walsh, a fejvadászként dolgozó egykori chicagói zsaru össze van bilincselve Jonathan Mardukasszal (Charles Grodin). A lelkiismeretes könyvelő 15 millió dollárt tulajdonított el egy cégtől, amikor megtudta, hogy az a maffia tulajdonában van, a fejére pedig 100.000 dolláros jutalmat írtak ki, s persze Walsh nem engedni, hogy bárki is elorozza tőle ezt az óriási összeget. A különös páros öt, kalandokban, izgalmakban, feszültségben igencsak bővelkedő nap alatt éri el úti célját, ahol olyasmi derül ki, ami sok mindent megváltoztat.
Ébredések (1990)
Azért egy Robert De Niro és Robin Williams párosítás nem rossz dolog. A visszahúzódó, inkább kutatóorvosnak, mint gyakorló pszichiáternek való Dr. Malcolm Sayer a Baibridge-i Kórház ideggyógyászatára kerül. Az osztályon szinte teljesen öntudatlan, gyermekkoruk óta tetszhalott állapotban lévő betegeket kezelnek. Bár nem tudnak beszélni és érzelmeiket, gondolataikat más módon adják környezetük tudtára, Sayer meg van győződve róla, hogy ezek az emberek "odabenn mégis élnek". A lelkes orvos egy olyan új gyógyszert fedez fel, amellyel a betegeket vissza lehet hozni őket az életbe – kérdés, hogy mennyi időre.
Bronxi mese (1993)
A kilencéves Calogero New York olaszok lakta negyedében, Bronxban él a szüleivel. Apja, a buszvezető Lorenzo vasszigorra neveli, és igyekszik megóvni az utca kegyetlenségétől. A fiú szemtanúja lesz egy gyilkosságnak, de a rendőrök erőteljes ráhatása ellenére sem hajlandó azonosítani az elkövetőt. A helyi keresztapa, Sonny felfigyel a srácra, aminek apu nem nagyon örül. Mindez a Sonnyt alakító és a forgatókönyvet is jegyző Chazz Palminteri gyerekkorát meséli el, a filmet pedig nem más, mint az apát játszó De Niro rendezte.
Copland (1997)
Bár ez elsősorban Sylvester Stallone filmje, aki kifejezetten utazott arra, hogy egy igazán komoly szerepet játszhasson el, majd csalódott, amiért nem kapott érte nagyobb elismerést, szegény, ezúttal valóban jó Sly sajnos lejátszották a vászonról az olyan nagy öregek, mint De Niro és Harvey Keitel. Mert ők teljesen más kategória, még korrupt zsaruként is, aki abban a New York közeli csendes kertvárosban laknak, ahol történetesen Stallone karaktere a seriff. És aki kénytelen szembefordulni a nagyra becsült kollégákkal, amikor azok megpróbálnak eltusolni két gyilkosságot.
Jackie Brown (1997)
Quentin Tarantino ezzel a filmmel a hatvanas, hetvenes évek ún. blaxploitation filmjeinek állított emléket, és ebből a korból hozta a címszerepet játszó, annak idején szexszimbólumnak számító Pam Griert is, aki stewardessként egy aljas bűnöző (az itt tényleg visszataszító Samuel L. Jackson) pénzét segít tisztára mosni. És ennek a pasasnak van egy haverja, egy régi cellatárs, bizonyos Louis Gara, egy ostoba, erőszakos fajankó, aki van olyan kretén, hogy lefeküdjön főnöke csajával, a hasonló agyi kapacitással rendelkező szörfös tyúkkal (Bridget Fonda). Na, ez a fafej Robert De Niro, aki alázattal hozza le ezt a korlátolt majmot, akinek a sorsa felől nem lehet sok kétségünk.
Rocky és Bakacsin kalandjai (2000)
De Niro kétségkívül a legnagyobb színészek egyike, de amilyen zseniális tud lenni, annyira csapnivaló ripacs is. Pályájának mélypontja nem a Nagyfater elszabadul, hanem a klasszikus Hanna-Barbera rajzfilmsorozat alapján készült, félig animációs, félig élőszereplős Rocky és Bakacsin főgonoszának szerepe, a Rettenetes Vezér (tényleg így hívják). Mentségére szól, hogy a film szörnyű, és kivétel nélkül mindenki olyan rosszul játszik, mintha egy vurstliban kurjongatnának, hogy az arrajárók nézzék már meg a molyrágta sátorban gubbasztó kétfejű, szakállas koala-ember nőt.
Nagyfater elszabadul (2016)
Érdekes, hogy a film minden negatív kritika ellenére rendkívül sokan nézték meg, vagyis Zac Efron és De Niro párosítása önmagában is garancia volt a sikerre, még akkor is, ha egy bizonyos jelenetben Efron arcába nyomta a golyóit. Efron egyébként egy sótlan, unalmas srácot alakít, aki készül elvenni főnöke irányításmániás lányát, ám betoppan a rég látott nagypapa, aki magával hurcolja egy hosszú útra, és a gondoskodik róla, hogy unokája minden terve dugába dőljön. És nem mondom, hogy nincsenek a filmnek jó pillanatai, De Niro pedig kifejezetten élvezi a marhulást.
